Ökölvívás, U22-es Eb: botrányos bíráskodás; veszélyben a sportág

utanpotlassport.hu utanpotlassport.huutanpotlassport.hu utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2018.03.28. 10:33
Címkék
A férfiak mezőnyében hét ifjú magyar bokszoló vágott a romániai U22-es Európa-bajnokságnak, de mind a heten vereséget szenvedtek az első fordulóban, így egy csapásra kiestek. Gyors búcsújukról akár azt is mondhatjuk: mind a heten egy csapásra elbuktak... Van azonban emögött más is. Balzsay kapitány nyíltan beszél bírói csalásról, amelynek az állandó jelenléte miatt a sportágat kitessékelhetik az olimpiáról.

Jancsó Kornél – utanpotlassport.hu Bár két, de legalább egy érmet várt a szövetségi kapitány a zsilvásárhelyi (Targu Jiu) U22-es kontinensbajnokságtól, a fiúkkal egyetemben mélységesen csalódnia kellett. Nemhogy érem nem lett a fellépésből, de még a negyeddöntő sem jött össze. A 19 és 22 év közöttiek kontinensviadala eleve erős riválisokat ígért, de okkal bízhatott ifj. Balzsay Károly a helytállásban, hiszen tehetséges társasággal kelt útra, s ha támadhattak is kérdőjelek a szakvezető éremvárakozását illetően, azért legalább egy dobogós hely „kinézett” a mieinknek.Jancsó Kornél – utanpotlassport.hu Bár két, de legalább egy érmet várt a szövetségi kapitány a zsilvásárhelyi (Targu Jiu) U22-es kontinensbajnokságtól, a fiúkkal egyetemben mélységesen csalódnia kellett. Nemhogy érem nem lett a fellépésből, de még a negyeddöntő sem jött össze. A 19 és 22 év közöttiek kontinensviadala eleve erős riválisokat ígért, de okkal bízhatott ifj. Balzsay Károly a helytállásban, hiszen tehetséges társasággal kelt útra, s ha támadhattak is kérdőjelek a szakvezető éremvárakozását illetően, azért legalább egy dobogós hely „kinézett” a mieinknek.

Ehelyett már kedden, a harmadik versenynap estéjén, amikor az utolsó férfibokszolónk is elvérzett, azt kérdezhettük: mi történt?

Nyilván Kovács Richárd sem ilyen Eb-szereplésre számított Forrás: boxing.hu
Nyilván Kovács Richárd sem ilyen Eb-szereplésre számított Forrás: boxing.hu

Nyilván Kovács Richárd sem ilyen Eb-szereplésre számított  •  Forrás: boxing.hu

A választ még aznap megadta a kapitány, aki a szövetség honlapjának nyilatkozva közvetlenül az után kifakadt, hogy – ne szépítsük: – a kudarc bekövetkezett. Nem hagyta leülepedni az Eb tapasztalatait, még ott helyben mérleget vont. Gyorsértékelését azzal kezdte, hogy ő nagyon büszke a fiúkra. Az elsőre meghökkentőnek tetsző mondatát aztán rögtön árnyalta is, előrebocsátva, hogy a maga részéről nem hajlandó lógó orral és szomorúan hazamenni. Magyarázattal is szolgált: „A fiúk olyan ökölvívást mutattak be, amit látni szerettem volna. Büszke vagyok rájuk, mert harcoltak, és mindent megtettek, amit megbeszéltünk. Nem hagyom őket magukra, és személy szerint a végsőkig elmegyek, hogy kiálljak mellettük, mert ez így nem mehet tovább." Indulatos szavait meg is magyarázta: a hétből négy versenyzőnk, Kozák László, Kovács Richárd, Csóka Nándor és Lukácsy Bence első mérkőzésén magabiztos és az ellenfelénél jobb bunyót mutatott be.

„Ám – hangsúlyozta – a magyar csapat áldozat lett. Mind a négyüktől pontozással vették el a győzelmet. Kozák Laci ifjúsági olimpiai bajnokot vert meg, míg Kovács Ricsi a tavalyi Eb-ezüstérmest. A csalássorozatot nem hagyjuk annyiban és megtesszük a megfelelő lépéseket.”

Súlyos mondatok, egyszersmind továbbgondolásra késztetők. Tudniillik még holmi elfogultságot feltételezve is egyértelmű, hogy a magyar szakember nem a levegőbe beszélt, nem mentegetni akarta a kiválasztottjait, nem felmenteni őket elvtelenül a saját felelősségük alól, hanem kimondta azt, amit látott, amit érzékelt, amit megtapasztalt. Hogy – s idebiggyeszthetjük rögvest: kellő sportdiplomáciai súlyunk hiányában – bizony bennünket sújtó döntések is jócskán születhettek a ring mellett, nem feltétlenül a szorítóban dőlt el a küzdelem.

Amiért az ember hajlamos elhinni, s el is fogadni a kapitányi ítélkezést, annak kézenfekvő oka van: az ökölvívást évek óta érik a rendre ismétlődő vádak, a megalapozott bírálatok, hogy megvesztegethető, hozzá nem értő, irányított, és hogy egyenesen kimondjuk: megvásárolt bírók sokasága működik a sportág világversenyein. S most maradjunk csak az amatőr ökölvívásnál, annak is egyik legutóbbi fejleményénél: a Nemzetközi Olimpiai Bizottság nemrég kilátásba helyezte, hogy a boksz lekerülhet az olimpiai műsoráról. Nem kis mértékben – túl a pénzügyi szabálytalanságokon, amelyeket szintúgy a sportági világszövetség vezetésének róttak fel – éppen az elfogult, igazságtalan ítéletek, a nyilvánvaló bírói csalások miatt is...

Egyéb korosztályos hírek ÖKÖLVÍVÁSBAN a sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik