Atlétika: fair play-díjas magyar jelenet az U20-as Eb-n

Vágólapra másolva!
2017.07.23. 00:02
Címkék
Lenyűgöző sportemberi magatartásnak lehettünk szemtanúi a grossetói U20-as atlétikai Európa-bajnokságon. A versenynap számunkra legérdekesebb fináléjában, 3000 méteres akadályfutásban Tóth Lili Anna az első helyen esett hatalmasat, honfitársa Pavuk Tíra pedig nem foglalkozva a versennyel megállt, és igyekezett segíteni. Négyszáz gáton Mátó Sára ifjúsági országos csúccsal jutott döntőbe, a záró napon három atlétánk biztosan éremért küzdhet.

Leiner SomaA grossetói U20-as Európa-bajnokság harmadik napján három fináléban szerepelt magyar atléta. A 3000 méteres akadályfutás döntőjében az európai ranglistát vezető Tóth Lili Anna, illetve a selejtezőben egyéni csúcsot futó Pavuk Tíra is rajthoz állt.Leiner SomaA grossetói U20-as Európa-bajnokság harmadik napján három fináléban szerepelt magyar atléta. A 3000 méteres akadályfutás döntőjében az európai ranglistát vezető Tóth Lili Anna, illetve a selejtezőben egyéni csúcsot futó Pavuk Tíra is rajthoz állt.

Magabiztos, esélyeshez méltó versenyzéssel kezdett Tóth, és rögtön az élre állt. A harmadik körben azonban olyan történt, amire vélhetően senki sem számított: a dombóváriak versenyzője óriásit esett, a szorosan mögötte jövők pedig nehezen, vagy egyáltalán nem tudták kikerülni. Honfitársa, Pavuk Tíra azonban megállt, próbálta felsegíteni, a sérülés azonban ennél komolyabb volt, Tóth Lili Anna nem tudta folytatni a küzdelmet. A versennyel hosszú másodpercekig nem foglalkozó Pavuk viszont továbbment, a közönség pedig biztatta, minden körben vastapsot kapott a lelátóról, talán ennek is köszönhetően tudott a végén előzni, tizenkettedikként ért be.

Pavuk Tira tizenkettedikként ért célba a 3000 méter akadályfutás fináléjában Forrás: atletika.hu
Pavuk Tira tizenkettedikként ért célba a 3000 méter akadályfutás fináléjában Forrás: atletika.hu

Pavuk Tira tizenkettedikként ért célba a 3000 méter akadályfutás fináléjában  •  Forrás: atletika.hu

„Bevallom, én nem láttam Lili esését – kezdte értékelését honlapunknak Pavuk Tíra. – Természetesen próbáltam biztatni, hogy jöjjön tovább, de nagyon nagyot esett, nem tudta folytatni. Mikor kérdeztem, hogy van, azt mondta, szédül, látszott, hogy sokkos állapotban van. Szerencsére hívtak a kórházból az előbb, így tudom, hogy nem tört el semmije. Fantasztikus érzés volt amit a közönségtől kaptam, először azt hittem, más versenyszám miatt tapsolnak. A célom az volt, hogy döntőbe kerüljek, ez egyéni csúccsal sikerült, így elégedett vagyok.”

Tóth Lili Anna állapotáról Lengyák György szakmai csapatvezető is további információkat közölt.

„Az esés következtében beütötte a fejét, csípőjét, így kórházba szállították. Szerencsére törést nem állapítottak meg, viszont a lehetséges agyrázkódás miatt bent tartották. Ha minden rendben van, akkor a hajnali órákban kiengedik. Szeretném megemlíteni, hogy mennyire büszke vagyok Tírára, a szállásra visszaérve az étteremben is óriási ováció fogadta, nem véletlenül.”

Száz méter gáton Sorok Klaudia állt rajthoz éremeséllyel, a Győri AC versenyzője az egyes pályáról indult. A roppant erős mezőnyben végül hetedikként zárt, mégpedig 13,72 másodperces idővel. Kétszáz méteren egyéni csúccsal jutott fináléba Máté Tamás , a rendkívül szoros küzdelemben végül nyolcadikként zárt, ideje megegyezett a hetedik helyezett eredményével.

Arról, hogy vasárnap is legyen kiért izgulni a fináléban, Mátó Sára, illetve női távolugróink tettek. Előbbi nem is akárhogy: a 400 méteres gátfutás elődöntőjében 58,50 másodperc alatt ért célba, ezzel pedig Palanek Éva 37 éves ifjúsági országos csúcsát (58,70) adta át a múltnak. Két távolugrónk, Farkas Petra és Lesti Diána pedig a délelőtti programban vívta ki a legjobb tizenkettőbe jutást, előbbi a második, utóbbi a tizenegyedik helyen kvalifikált a döntőre.

Rajtuk kívül mindkét nemben lesz magyar csapat 4x100 méteren, ahol vélhetően felforgatott váltók állnak majd rajthoz, és igyekeznek kivívni a döntőbe jutást az olaszországi kontinensviadal záró napján.

U20-AS ATLÉTIKAI EURÓPA-BAJNOKSÁG, GROSSETO (OLASZORSZÁG)
A nap Európa-bajnokai és a magyar eredmények
Férfiak.
200 m:
1. Toby Harries (Nagy-Britannia) 20,81.400 m:1. Vladimir Aceti (Olaszország) 45,92.1500 m: 1. Jake Heyward (Nagy-Britannia) 3:56,73.5000 m:1. Jakob Ingebrigsten (Norvégia) 14:41,67.110 mgát: 1. Jason Joseph (Svájc) 13,41. Magasugrás: Makszim Nedaszekau (Fehéroroszország) 2,33.Gerelyhajítás:1. Cyprian Mrzyglod (Lengyelország) 80,52.
Nők.
200 m:
1. Maya Bruney (Nagy-Britannia) 23,04.400 m:1. Anasztaszija Brizina (Ukrajna) 52,01.800m:1. Khahisa Mhlanga (Nagy Britannia) 2:06,96.3000 m: 1. Delia Sclabas (Svájc) 9:10,13.100 m gát:1. Solene Ndama (Franciaország) 13,15 ...7. Sorok Klaudia 13,72. 3000 m akadály:1. Lisa Oed (Németország) 10:00,79, ...12. Pavuk Tira 10:40,56, Tóth Lili Anna nem ért célba.Rúdugrás:1. Lisa Gunnarsson (Svédország) 4,40.Súlylökés:1. Julia Ritter (Németország) 17,24.Kalapácsvetés:1. Katerina Skypalova (Csehország) 64,78.

További korosztályos hírekATLÉTIKÁBANa sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik