Magyar örömünnep a Szigeten: három arany!

Vágólapra másolva!
2010.08.12. 17:24
null
Hosszú Katinka (balra) és Verrasztó Evelyn kisajátította a női 200 vegyes első két helyét (fotó: Tumbász Hédi)
Valódi örömünnepet hozott a csütörtök a margitszigeti úszó Európa-bajnokságon, hiszen a magyar csapat három aranyérem mellett egy ezüstöt is nyert. A női 200 méteres vegyes úszásban kettős magyar győzelem született: Hosszú Katinka mindössze egy száraddal előzte meg Verrasztó Evelynt. Férfi 200 méter mellen Gyurta Dániel magabiztos versenyzéssel utasította maga mögé a mezőnyt. A mieink teljesítményére a női 4x200-as gyorsváltó tette fel a koronát: a Mutina Ágnes, Dara Eszter, Hosszú Katinka, Verrasztó Evelyn összetételű négyes szintén nem talált legyőzőre.

 

NŐI 200 MÉTER VEGYES

Úgy tűnik, a 200 méteres vegyes úszás a magyarok felségterülete, hiszen Cseh László tegnapi aranyérme után a nőknél ma kettős magyar siker született: Hosszú Katinka a magyar küldöttség második aranyérmét nyerte a hazai rendezésű Eb-n, míg Verrasztó Evelyn második lett. De milyen versenyen!

Száz méter után még a francia Camille Muffat vezetett, ám őt szorosan követte Verrasztó, majd Hosszú. Mellen a brit Hannah Miley is felzárkózott, a négy lány szinte teljesen egyszerre fordult az utolsó 50 méterre. A gyorson aztán a két magyar elképesztő úszást produkálva egy testhosszt rávert az ellenfelekre, miközben egymással hatalmas csatát vívtak az első helyért.

A benyúlás végül Hosszú Katinkának jött ki jobban, világbajnokunk hihetetlen kicsi különbséggel, egy századmásodperccel előzte meg Verrasztót, és szerezte meg az Európa-bajnoki aranyat! 

„Egyenlőnek kellett volna lennie!” – mondta a medencéből épphogy kievickélődő Hosszú Katinka érzékeltetve a verseny szorosságát.

FÉRFI 200 MÉTER MELL

Gyurta Dániel nagyszerűen versenyezve aranyozta tovább a magyar napot, hiszen magabiztos úszással ismét maga mögé utasította a 200 méter mell mezőnyét. Gyurta 2:08.95-ös idővel, új Európa-bajnoki csúccsal szerezte meg a magyar küldöttség harmadik aranyérmét, míg a szám másik magyar indulója, Molnár Ákos a nyolcadik helyen zárt.

Ötven méternél Molnár még a harmadik is volt Gyurta mögött, később azonban hátrébb csúszott. Gyurta ezzel szemben 100-nál már vezetett, a folytatásban pedig folyamatosan úszott el riválisaitól, és magabiztos előnnyel, bő fél testhosszal megelőzve Alexander Dale Oent csapott a célba.

REAKCIÓK

Hosszú Katinka: – El sem tudom mondani, mennyire boldog vagyok, de úgy lett volna igazságos, ha Evelyn is kap egy aranyérmet. A négyszáz vegyes után sokan azt gondolták, hogy nem vagyok megfelelő formában, sok gonosz hangot is hallottam. Ezek erőt adtak ahhoz, hogy felszívjam magam. Nagyon hálás vagyok Bodor Ricsinek és Cseh Lacinak, akik délelőtt segítettek összerakni a mellúszásomat. Mostantól a váltóra összpontosítok, hogy a többi magyar lányt is hozzásegíthessem a győzelem élményéhez.

Verrasztó Evelyn: – Szomorú vagyok, mert nagyon szerettem volna nyerni. Az vigasztal, hogy Katka személyében magyar versenyző előzött meg, soha rosszabb versenyt. Hogy mi történt a gyorson? Egyszerűen jobbak voltunk!

Gyurta Dániel: – Amikor 2000-ben Kovács Ági megnyerte az olimpiát, a himnusz végén egy magyar hang bekiabálta, hogy »Te vagy a király!«, az nagyon megmaradt bennem, és nagyszerű érzés volt ezt személyesen most személyesen is átélni. Magyar közönség előtt, magyar helyszínen elképesztő érzés győzni. A négy évvel ezelőtti eseményeket teljesen elfelejtettem, az volt a tanulópénz, örülök, hogy sikerült javítani. Az időmmel is elégedett vagyok, annak ellenére, hogy Széles Sándor két tizeddel jobbat írt elő, legközelebb az a célkitűzés.

NŐI 4x200 MÉTER GYORSVÁLTÓ

A Mutina Ágnes, Dara Eszter, Hosszú Katinka, Verrasztó Evelyn összetételű 4x200 méteres női gyorsváltó nagyszerű versenyzést bemutatva szerezte meg a mai harmadik magyar aranyérmet. A magyar váltó 7:52.49-es idővel ért célba, két tizeddel megelőzve a második helyen záró franciákat.

Mutina 100 méter után még csak a harmadik helyen fordult, de fantasztikusat hajrázva az első helyen fogott falat 200-nál, az őt követő Dara Eszter nagyon kiúszta magát, de a második helyen tartotta a négyest a franciák mögött és a feljövő svédek előtt. Hosszú Katinka teljesítette a kötelességét, és hozta a tőle vártat és ledolgozta a hátrányt, így Verrasztó Evelyn hat század előnnyel ugorhatott medencébe.

A döntés a 200 vegyes ezüstérmesére és Camille Muffat-ra, illetve az utolsó 50 méterre marad, és Verrasztó – akárcsak a vegyes számban – ezúttal is jobbnak bizonyult a franciánál, két tizedes előnnyel az élen végzett!

„Erre a távra, a 200 m gyorsra készültem, és úgy érzem, jól sikerült a rám bízott első 200 méter" – nyilatkozta az elsőként medencébe ugró Mutina Ágnes.

„Nekem kicsit hosszú a 200 méter gyors, mert rövidebb távon versenyzek. Kicsit elfáradtam a végére, de nagyon boldog vagyok, hogy az aranyérmes csapat tagja lehettem" – második úszónk, Dara Eszter.

 
„A szurkolótábor fantasztikus volt, e nélkül nem sikerült volna két aranyérmet szereznem ma. Fantasztikus volt a csapatunk!" – tette hozzá Hosszú Katinka.

„Szerencsére sikerült az ezüstérmem után gyorsan egy aranyat is begyűjtenem. Köszönöm a lányoknak és a közönségnek!" – mondta Verrasztó Evelyn.

FÉRFI 100 MÉTER GYORS

Egyik magyar induló sem jutott be a férfi 100 méteres gyorsúszás döntőjébe. Az első futamban induló Takács Krisztián 49.69-es idejével saját futamában a hetedik, összesítésben a tizenötödik pozícióban végzett. A második középdöntőben versenyző Kozma Dominik új egyéni csúccsal, 49:25-tel futamában a hatodik, összességében a tizedik helyen zárt.

NŐI 100 MÉTER PILLANGÓ

Dara Eszter bejutott a női 100 méteres pillangóúszás döntőjébe. A magyar hölgy a második középdöntőben állt rajtkőre, és idei legjobbját, 58.99-et úszva futamában az ötödik, összesítésben pedig a nyolcadik helyen zárt, így bejutott a szám fináléjába.

NŐI 800 MÉTER GYORS

A dán Lotte Friis nyerte meg a női 800 méteres gyorsúszás döntőjét, a dán hölgy 8:23.27-as idővel szerezte meg az aranyérmet.

NŐI 100 MÉTER HÁT

A brit Gemma Spofforth nyerte meg a női 100 méteres hátúszás döntőjét. Spofforth 59.80-as idővel csapott a célba, a második helyen honfitársa, Elizabeth Simmonds (1:00.19), a harmadikon a német Jenny Mensing (1:00.72) zárt.

FÉRFI 200 MÉTER PILLANGÓ

A férfi 200 méteres pillangóúszás döntőjében a lengyel Pawel Korzeniowski 1:55.00-ös idővel aranyérmet nyert. A második helyen az orosz Nyikolaj Szkvorcov, a harmadikon a görög Jonnisz Drimonakosz zárt. Az Európa-csúcsot tartó Cseh László ezúttal nem indult ebben a számban a program ütközései miatt.

FÉRFI 50 MÉTER HÁT

A francia Camille Lacourt szenzációs időt, 24.07-et úszva aranyérmet szerzett az 50 méteres férfi hátúszás döntőjében. Lacourt mindössze három századdal maradt el a világ- és Európa-csúcstól, de időeredménye így is új Európa-bajnoki csúcs volt.

ÚSZÓ EB
NŐI 200 M VEGYES, DÖNTŐ
1. Hosszú Katinka (magyar) 2:10.09
2. Verrasztó Evelyn (magyar) 2:10.10
3. Hannah Miley (brit) 2:10.89
4. Camille Muffat (francia) 2:12.04
5. Miriea Belmonte (spanyol) 2:12.21
6. Lara Grangeon (francia) 2:14.25
7. Francesca Segat (olasz) 2:15.08
8. Louise Jansen (dán) 2:17.37
FÉRFI 200 M MELL, DÖNTŐ
1. Gyurta Dániel (magyar) 2:08.95 – Európa-bajnoki csúcs
2. Alexander Dale Oen (norvég) 2:09.68
3. Hugues Duboscq (francia) 2:11.03
4. Grigorij Falko (orosz) 2:11.70
5. Laurent Carnol (luxemburgi) 2:11.93
6. Edoardo Giorgetti (olasz) 2:11.99
7. Marco Koch (osztrák) 2:12.14
8. Molnár Ákos (magyar) 2:12.76
4X200 M NŐI GYORSVÁLTÓ, DÖNTŐ
1. Magyarország (Mutina Ágnes, Dara Eszter, Hosszú Katinka, Verrasztó Evelyn) 7:52.49
2. Franciaország 7:52.69
3. Nagy-Britannia 7:55.29
4. Németország 7:58.13
5. Oroszország 7:59.11
6. Svédország 8:00.15
7. Szlovénia 8:06.13
8. Ausztria 8:10.76
NŐI 800 M GYORS, DÖNTŐ
1. Lotte Friis (dán) 8:23.27
2. Cyriell Ophelie Etienne (francia) 8:24.00
3. Federica Pellegrini (olasz) 8:24.99
4. Grainne Murphy (ír) 8:25.04
5. Alina Potec (román) 8:26.81
6. Erika Villaecija (spanyol) 8:27.07
7. Rebecca Adlington (brit) 8:27.48
8. Eider Santamaria (spanyol) 8:42.62

 

NŐI 200 M MELL, A DÖNTŐ MEZŐNYE
1. Anasztaszija Csaun (orosz) 2:25.66
2. Rikke Möller Pedersen (dán) 2:26.08
3. Sara Nordenstam (norvég) 2:26.14
4. Joline Höstman (svéd) 2:27.29
5. Chiara Boggiatto (olasz) 2:27.98
6. Stacey Tadd (brit) 2:28.11
7. Tanja Smid (szlovén) 2:28.21
8. Nadja Higl (szerb) 2:28.28
NŐI 100 M HÁT, DÖNTŐ
1. Gemma Spofforth (brit) 59.80
2. Elizabeth Simmonds (brit) 1:00.19
3. Jenny Mensing (német) 1:00.72
4. Mercedes Peris (spanyol) 1:01.06
5. Daniela Samulski (német) 1:01.11
6. Ingvild Snildal (norvég) 1:01.61
7. Duane Da Rocha Marce (spanyol) 1:01.73
8. Sharon Rouwendaal (holland) 1:01.79
FÉRFI 200 M PILLANGÓ, DÖNTŐ
1. Pawel Korzeniowski (lengyel) 1:55.00
2. Nyikolaj Szkvorcov (orosz) 1:56.13
3. Jonnisz Drimonakosz (görög) 1:57.10
4. Dinko Jukic (osztrák) 1:57.71
5. Marcin Cieslak (lengyel) 1:57.93
6. Makszim Ganyikin (orosz) 1:58.38
7. Nicolo Beni (olasz) 1:58.67
8. Sztefanosz Dimitriadisz (görög) 1:59.70
FÉRFI 50 M HÁT, DÖNTŐ
1. Camille Lacourt (francia) 24.07 – Európa-bajnoki csúcs
2. Liam Tancock (brit) 24.70
3. Guy Barnea (izraeli) 25.04
4. Stefano Mauro Pizzamiglio (olasz) 25.13
5. Jeremy Stravius (francia) 25.32
6. Lubos Krizko (szlovák) 25.39
7. Vtalij Boriszov (orosz) 25.49
8. Nick Driebergen (holland) 25.52
FÉRFI 100 M GYORS, A DÖNTŐ MEZŐNYE
1. Jevgenyij Lagunov (orosz) 48.38
2. Alain Bernard (francia) 48.71
3. Andrej Grecsin (orosz) 48.72
3. Sebastiaan Verschuren (holland) 48.72
5. William Meynard (francia) 48.82
6. Luca Dotto (olasz) 48.94
7. Filippo Magnini (olasz) 48.97
8. Stefan Nystrand (svéd) 49.14
…10. Kozma Dominik (magyar) 49.25
…15. Takács Krisztián (magyar) 49.69

NŐI 100 M, PILLANGÓ, A DÖNTŐ MEZŐNYE
1. Sarah Sjöström (svéd) 57.36
2. Therese Alshammar (svéd) 57.55
3. Jeanette Ottesen (dán) 57.94
4. Francesca Halsall (brit) 58.35
5. Amit Ivri (izraeli) 58.64
6. Sara Freitas Oliveira (portugál) 58.76
7. Aurore Mongel (francia) 58.84
8. Dara Eszter (magyar) 58.99
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik