Vizes vb: részvételi rekord; Gyárfás sportdiplomáciai sikere

Vágólapra másolva!
2015.07.21. 16:43
Részvételi rekord várható a pénteken kezdődő kazanyi vizes világbajnokságon: a szervezők keddi közlése szerint 190 ország 2651 sportolója nevezett az eseményre, amely augusztus 9-ig tart. A vizes sportokat tömörítő nemzetközi szövetség, a FINA két alelnöke, Gyárfás Tamás és az amerikai Dale Neuburger bekerült a szervezet legszűkebb döntéshozó testületébe, az úgynevezett FINA Executive-ba.

A FINA a 2013-as barcelonai vb-n regisztrálta az eddigi csúcsot, akkor 181 nemzet több mint 2300 versenyzője volt a mezőnyben. Kazanyban 75 számban osztanak majd érmeket, a résztvevők úszásban, vízilabdában, műúszásban, műugrásban és nyílt vízi úszásban mérik össze tudásukat.

A magyar szövetség keddi beszámolójából kiderült, hogy a FINA vezető testülete, a Büro által hozott döntés azért is fontos, mert a FINA Executive tagjai közül kerül ki később a 80 éves Julio
Maglione elnök utódja.

A pénteken kezdődő kazanyi vizes világbajnokság előtt zajló kétnapos ülésen magyar javaslatra arról is döntés született, hogy jövőre mindenütt megrendezik az Úszás Világnapját. A Magyar Úszás Napja kezdeményezést előbb az európai szövetség, a LEN karolta fel, 2016. július 19-én pedig, a FINA megalakulásának évfordulóján immár a föld minden országában rendeznek valamilyen rangos vizes eseményt, amellyel az úszást népszerűsítik.

Maglione nyitóbeszédében külön kiemelte, milyen rendkívüli döntést hozott egy rendkívüli helyzetben Magyarország, amikor a mexikói Guadalajara visszalépését követően elvállalta a 2017-es világbajnokság megrendezését. Az elnök mindezért az ülésen még egyszer külön köszönetet mondott a magyar kormánynak, Orbán Viktor miniszterelnöknek, valamint Gyárfás Tamásnak. A budapesti vb előkészületeiről szóló prezentációra szerdán kerül sor.

A Büro arról is döntött, hogy a világbajnokság új szakága, az óriástoronyugrás már jövőre bemutatkozik a magyar fővárosban, ahol 2016-ban a világbajnokság tesztversenyeként a FINA világkupát rendezik meg. A tervek szerint ekkor mindent úgy építenek ki a Parlament szomszédságában, ahogy a következő évi vb-n.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik