Vizes vb: Kis Gergő országos csúccsal döntős 800 gyorson, Gyurta Gergely kiesett

Vágólapra másolva!
2011.07.26. 05:15
Címkék
Kis Gergő új országos csúcsot elérve (7:48.33) bejutott a döntőbe 800 méteres gyorsúszásban a Sanghajban zajló vizes világbajnokságon. Ugyanebben a számban Gyurta Gergely kiesett.

Időben először Gyurta Gergely lépett a rajtkőre, aki futamában a 7., összesítésben a 25. időt érte el, ezzel kiesett.

Kis Gergőnek sokkal jobban sikerült a szám, futamában folyamatosan zárkózott fel, az utolsó hosszokon már az első helyért volt versenyben, amit meg is szerzett. Az időeredménye még inkább bizakodásra adhat okot, hiszen a 7:48.33 új országos csúcsot jelent (a régit is ő tartotta: 7:51.93-mal). Összesítésben a 4. legjobb eredménnyel jutott be a döntőbe.

FÉRFI 800 MÉTER GYORS – A DÖNTŐ MEZŐNYE
1. Szun Jang (kínai) 7:45.29
2. Pal Joensen (feröeri) 7:45.55
3. Ryan Cochrane (kanadai) 7:45.57
4. Kis Gergő (magyar) 7:48.33 – új országos csúcs
5. Oussama Mellouli (tunéziai) 7:48.86
6. Peter Vanderkaay (amerikai) 7:49.13
7. Sebastian Rouault (francia) 7:49.43
8. Chad La Tourette (amerikai) 7:49.94

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik