Vizes vb: csak Budapest és Kvangdzsu maradt versenyben

Vágólapra másolva!
2013.07.19. 11:44
Budapest mellett a dél-koreai Kvangdzsu maradt versenyben a 2019-es és 2021-es vizes világbajnokság rendezéséért.

Csurka Gergely, a Magyar Úszószövetség sajtófőnöke Barcelonából pénteken arról tájékoztatta a távirati irodát, hogy „a terveknek megfelelően” a másik két pályázó, az Egyesült Arab Emírségek és Azerbajdzsán csütörtök este visszalépett.

A magyar küldöttség délelőtt megtartotta prezentációját, sorrendben Borkai Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke, Szabó Bence, a MOB főtitkára, Hosszú Katinka világ- és Európa-bajnok úszó, majd Orbán Viktor miniszterelnök ismertette a rendezési elképzeléseket.

Gyárfás Tamás, a Magyar Úszószövetség (MÚSZ) elnöke csütörtökön jelezte, ha megtörténnek a várt visszalépések, akkor 2019-ben Dél-Korea, 2021-ben pedig Magyarország lehet a házigazdája az úszók, vízilabdázók, nyílt vízi úszók, műugrók és műúszók világbajnokságának.

Gyárfás a múlt héten úgy nyilatkozott: lemond a MÚSZ elnöki posztjáról, ha Magyarország nem nyeri el a rendezés jogát. Akkor utalt arra is, hogy a FINA elnöke, Julio Cesar Maglione budapesti látogatásakor jelezte: ha a magyar főváros 2017-ben a junior úszó-világbajnokságnak is kész otthont adni, az a magyar pályázat számára előnyt jelent. Jó előjel, hogy a Barcelonában ülésező vezérkar kedden a négy esztendő múlva esedékes junior-vb rendezési jogát Budapestnek ítélte.

A vizes sportokat összefogó nemzetközi szövetség (FINA) várhatóan 12.30 órakor sajtótájékoztatón jelenti be döntését.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik