Hosszú feltette az i-re a pontot – ismét világbajnok, öt aranyéremmel zártunk

P. K.P. K.
Vágólapra másolva!
2019.07.28. 12:57
null
Hosszú Katinka így ünnepelte a kilencedik nagymedencés vb-címét (Fotók: Derencsényi István)
Vasárnap, magyar idő szerint kora délután befejeződött a dél-koreai Kvangdzsuban a vizes-vb. A hátralévő úszódöntőkben három magyar versenyzőért szoríthattunk. Hosszú Katinka a kilencedik nagymedencés vb-aranyáért szállt vízbe 400 vegyesen és nagy fölénnyel győzött. Ugyanabban a számban Jakabos Zsuzsanna a 7. lett, míg 400 férfi vegyesen Bernek Péter 5. helyen végzett. A magyar küldöttség öt aranyéremmel fejezte be a vizes világbajnokságot.

NŐI 400 M VEGYES – HOSSZÚ KATINKA VILÁGBAJNOK

Hosszú Katinka 28.42-vel kezdett 50 méteren és vezetett, de 100-nál a japán Ohasi Jui Hosszú elé került, miközben Jakabos Zsuzsanna a 4. helyen haladt. A hát után minimálisan ismét Hosszú vezetett, de a mellen fokozatosan növelni tudta az előnyé egy testhossznyira, miközben Jakabos a 6. volt.

Hosszú az utolsó ötvenre már több mint egy testhossz előnnyel fordult és nagy fölénnyel győzött, Jakabos a 7. lett.

Ez volt az 5. magyar aranyérem a vizes vb-n Rasovszky Kristóf 5 km-en, Hosszú 200 vegyesen, Milák Kristóf és Kapás Boglárka 200 pillangón elért győzelme után. egyben Hosszúnak ez volt az 5. vb-győzelme ezen a távon, sorozatban a 4., míg összességében ez a 9. világbajnoki győzelme nagymedencében. Ő lett az első nő úszó, aki egy számban ötször diadalmaskodott, a sportágban pedig elsőként sorozatban négyszer nem talált legyőzőre 200 és 400 méter vegyesen sem. Az immár kilencszeres világbajnok a magyar úszósport történetének 32. vb-aranyát nyerte meg. A medencés éremtáblán négy aranyéremmel a 3. helyen zártunk.

„Fejben kemény hét volt. Mindig azt mondom a nagy versenyek után, hogy sokat tanultam magamról, ismét ezt kell mondjam, talán többet is tanultam, mint korábban valaha – kezdte a verseny utáni értékelését Hosszú Katinka az M4 Sportnak. – Ez a négy vegyes nagyon én voltam. A mai napig imádok versenyezni, nagyon örülök, hogy Zsu (Jakabos Zsuzsanna – a szerk.) is ott volt a döntőben. Mikor beértem, tudtam, hogy nekem ez volt a maximum ma. Vicces, mert ez volt a negyedik alkalom, hogy 4:30-cal nyertem vébét, szóval hoztam az időt, amit szoktam.”

„Nagyon furcsa volt, mert nem éreztem azt az izgalmat, adrenalint ezen a világbajnokságon a versenyszámok előtt, mint az olimpián és a budapesti világbajnokságon. Meg is ijedtem ettől, hogy mi a probléma, talán nem akarom már annyira. Ilyenek mentek végig a fejemben a héten. Aztán rájöttem, hogy ez nagy előny, mert hideg fejjel tudok versenyezni, látom ki hol van, versenyszám közben megnézem a részidőimet. Ahogy a pályafutásom halad előre, máshogy állok oda a versenyekhez, a vébé végére ezt sikerült összeraknom.”

Hosszú döntője után Sós Csaba szövetségi kapitány az újabb vb-cím mellett Kenderesi Tamás ügyéről is beszélt, akivel szemben szexuális zaklatás vádjával indult rendőrségi vizsgálat.

„Kenderesi Tamást kiengedték. Nem tudom, mi történt. A konzulátushoz közel foglaltak neki szállást, jelen állás szerint nem jön velünk haza, meglátjuk, mi történik még” – fogalmazott az üggyel kapcsolatban Sós Csaba.

„Hosszú Katinkának ez az ötödik aranya ezen a távon. Ez nagyon kemény táv, tökéletes, ahogy csinálta, így kellett, stabilan behúzta, ahogy tőle megszoktuk. Neki jóval magasabb a fájdalomküszöbe, mint bárki másnak, neki ez az igazai terepe, amikor nagy tét van, akkor a legmagabiztosabb” – mondta a szövetségi kapitány az újabb siker kapcsán.

Hosszú Katinka edzője, Petrov Árpád arról is beszélt az M4 Sportnak, hogy az olimpia programja miatt a 200 méteres pillangóúszást „elengedik” jövőre a 200 és a 400 vegyes miatt, melyek mellett a két hátúszószámban 100-on és 200-on is szerepelhet Hosszú az olimpián, de befolyásolhatja a programot, hogy az olimpiáig ebben a két számban milyen időeredményei lesznek Hosszúnak.

„Úgy éreztem, tudtam figyelni magamra és élvezni a helyzetet, pedig általában nem szoktam. Az hittem, hogy picit jobb lesz az idő, de azért nincs bennem hiányérzet. Mentálisan nem tett jót, hogy az első napon pont a kétszáz vegyesen kiestem, de sikerült belőle kikászálódnom, mert a váltóban egyéni csúcsot úsztam"
– idézte a döntő után a 7. helyen végzett Jakabos Zsuzsannát az MTI.

 

VÉGEREDMÉNY
1. Hosszú Katinka (Magyarország) 4:30.39

2. Je Si-ven (Kína) 4:32.07
3. Ohasi Jui (Japán) 4:32.33
4. Sydney Pickrem (Kanada) 4:36.72
5. Emily Overholt (Kanada) 4:37.42
6. Ally McHugh (Egyesült Államok) 4:38.34
7. Jakabos Zsuzsanna (Magyarország) 4:39.15
8. Fantine Lesaffre (Franciaország) 4:39.68

A női 400 vegyes dobogósai, középen a világbajnok Hosszú Katinkával
A női 400 vegyes dobogósai, középen a világbajnok Hosszú Katinkával


FÉRFI 400 M VEGYES – BERNEK PÉTER AZ 5.

Bernek Péter délelőtt a 9. időt úszta, de a német Philip Heintz csípősérülés miatt visszalépett, így állhatott rajthoz az egész évben sok problémával, sérüléssel küzdő magyar úszó, aki 26.52-vel kezdett, majd 57.18-cal az 5. helyen fordult 100-nál és 150-nél is megtartotta ezt a helyet. Háromszáznál viszont visszacsúszott a 6. helyre és az már szinte eldőlt, hogy Szeto nyeri a távot, még ha az amerikai Jay Litherland a végén meg is tudta szorítani egy kicsit. Bernek a végén még előzött és az 5. helyen végzett 4:13.83-mal.

„Sose jó, ha egy sporttársunk megsérül, hiszen azért kerültem be, mert Philip Heintz nem tudta vállalni a döntőt. Próbáltam élvezni az úszást. mindent kiadtam magamból. Csalóka az eredmény az olimpiára nézve, mert Dávid is kiesett, így ketten hiányoztak azok közül, akik tudnak jobbat. Remélem meggyógyulok és tudok egy jót úszni Tokióban. Ez a legjobb helyezésem nagymedencében. Jövőre háton is szeretnék úszni” – mondta az M4 Sportnak Bernek Péter, aki éppen a hátúszásával nem volt igazán elégedett a döntőben.


A VÉGEREDMÉNY
1. Szeto Daija (Japán) 4:08.95

2. Jay Litherland (Egyesült Államok) 4:09.22
3. Clareburt Lewis (Új-Zéland) 4:12.07
4. Joanllu Pons (Spanyolország) 4:13.30
5. Bernek Péter (Magyarország) 4:13.83
6. Makszim Semberev (Azerbajdzsán) 4:14.10
7. Max Litchfield (Nagy-Britannia) 4:14.75
8. Arjan Knipping (Hollandia) 4:17.06
...
Nem jutott be a döntőbe
13. Verrasztó Dávid 4:16.95

FÉRFI 50 M HÁT – DÉL-AFRIKAI MEGLEPETÉS

Az orosz Jevgenyij Rilov rajtolt a legjobban, de 24.43-mal meglepetésre a dél-afrikai Zane Waddell győzött, akinek ez az első világbajnoksága. A 2. helyen Rilov végzett, a 3. a legjobb idővel döntőbe jutó másik orosz, Kliment Kolesznyikov lett.

VÉGEREDMÉNY
1. Zane Waddell (Dél-Afrika) 24.43 mp

2. Jevgenyij Rilov (Oroszország) 24.49
3. Kliment Kolesznyikov (Oroszország) 24.51
4. Ryan Murphy (Egyesült Államok) 24.53
5. Michael Andrew (Egyesült Államok) 24.58
6. Hszu Csiaju (Kína) 24.64
7. Robert Glinta (Románia) 24.67
8. Aposztolosz Hrisztu (Görögország) 24.75

NŐI 50 M MELL – KING HOZTA A PAPÍRFORMÁT, HIÁBA JÖTT PILATO

A világcsúcstartó amerikai Lilly King ugyanazzal az idővel mint a középdöntőben győzött, míg a 14 éves Benedetta Pilato a 2. helyen ért célba, nem sok hiányzott, hogy meglepje a szám legnagyobb favoritját.

VÉGEREDMÉNY
1. Lilly King (Egyesült Államok) 29.84

2. Benedetta Pilato (Olaszország) 30.00
3. Julija Jefimova (Oroszország) 30.15
4. Alia Atkinson (Jamaica) 30.34
5. Martina Carraro (Olaszország) 30.49
6. Jessica Hansen (Auszrália) 30.84
7. Anna Elendt (Németország) 31.06
8. Ida Hulkko (Finnország) 31.23

FÉRFI 1500 GYORS – WELLBROCK TÖRTÉNELMET ÍRT

Elrajtolt a nap leghosszabb döntője. Gregorio Paltrinieri kezdett a legjobban, 400 méternél a kínai Szun Jang világcsúcsánál is gyorsabb volt. Az olasz 800-nál is vezetett (már világcsúcson kívül), de a német Florian Wellbrock és az ukrán Mihajlo Romancsuk is közvetlenül mellette úszott a 2. és 3. helyen.150 méterrel a vége előtt szinte teljesen együtt haladtak az 1–3. helyeken. A hajrában aztán Wellbrock tudott meglépni, a többiek nem tudtak ritmust váltani, Romancsuk lett az ezüstérmes, Paltrinieri a bronzérmes. Wellbrocknak ez már a 2. aranyérme Kvangdzsuban, de az elsőt nem a medencében nyerte, hanem nyílt vízi úszásban, az olimpiai távon, 10 km-en. Ő az első, aki a vizes vb-k történetében két különböző szakágban egyazon világbajnokságon győzni tudott.

VÉGEREDMÉNY
1. Florian Wellbrock (Németország) 14:36.54

2. Mihajlo Romancsuk (Ukrajna) 14:37.63
3. Gregorio Paltrinieri (Olaszország) 14:38.75
4. David Aubry (Franciaország) 14:44.72
5. Henrik Christiansen (Norvégia) 14:45.35
6. Domenico Acerenza (Olaszország) 14:52.05
7. Szerhij Frolov (Ukrajna) 15:01.04
8. Alexander Norgaard (Dánia) 15:20.47

NŐI 50 M GYORS – KIKAPOTT A VILÁGCSÚCSTARTÓ

A 100-on is győztes amerikai Simone Manuel nyerte a távot a címvédő és világcsúcstartó svéd Sarah Sjöström és az ausztrál Cate Campbell előtt.

VÉGEREDMÉNY
1. Simone Manuel (Egyesült Államok) 24.05

2. Sarah Sjöström (Svédország) 24.07
3. Cate Campbell (Ausztrália) 24.11
4. Pernille Blume (Dánia) 24.12
5. Marija Kamenyeva (Oroszország) 24.31
6. Ranomi Kromowidjojo (Hollandia) 24.35
7. Anna Hopkin (Nagy-Britannia) 24.40
8. Bronte Campbell (Ausztrália) 24.48

FÉRFI 4x100 M VEGYES VÁLTÓ – BRIT SIKER

Némi meglepetésre a britek győztek az amerikaiak és az oroszok előtt.

VÉGEREDMÉNY
1. Nagy-Britannia (Luke Greenbank, Adam Peaty, James Guy, Duncan Scott) 3:28.10

2. Egyesül Államok 3:28.45
3. Oroszország 3:28.81
4. Japán 3:30.35
5. Ausztrália 3:30.42
6. Brazília 3:30.86
7. Kína 3:31.61
8. Németország 3:32.86
...
Nem jutott döntőbe
12. Magyarország (Bohus Richárd, Horváth Dávid, Szabó Szebasztián, Németh Nándor) 3:35.11 – a magyar csapat olimpiai kvótát szerzett.

NŐI 4x100 M VEGYESVÁLTÓ – ÚJ VILÁGCSÚCS

Az amerikaiak világcsúcsrészidőn belül kezdtek és tulajdonképpen csak a világcsúccsal versenyeztek a folytatásban. Végül 3:50.40-es világcsúccsal győztek! A régi csúcsot (3:51-55) is az amerikaiak tartották, azt két éve a budapesti vb-n úszták.

VÉGEREDMÉNY
1. Egyesült Államok (Regan Smith, Lilly King, Kelsi Dahlia, Simone Manuel) 3:50.40

2. Ausztrália 3:53.42
3. Kanada 3:58.63
4. Olaszország 3:56.50
5. Kína 3:57.11
6. Japán 3:58.14
7. Svédország 3:58.39
8. Nagy-Britannia 3:59.38
...
Nem jutott döntőbe
19. Magyarország (Burián Katalin, Sztankovics Anna, Szilágyi Liliána, Verrasztó Evelyn összetételű női váltó (csupán Törökországot és Szingapúrt megelőzve) 4:05.61

A MEDENCÉS ÚSZÁS ÉREMTÁBLÁJA

ország
aranyezüstbronzössz.
1Egyesült Államok137525
2Ausztrália59519
3MAGYARORSZÁG4004
4Oroszország37515
5Olaszország3238
6Kína
3227
7Nagy-Britannia3137
8Japán2226
9Kanada2068
10Svédország1225
A TELJES ÉREMTÁBLA

ország
arany
ezüstbronzössz.
1Kína1611330
2Egyesült Államok14111035
3Oroszország1211730
4Ausztrália78722
5MAGYARORSZÁG5005
6Olaszország46515
7Nagy-Britannia42612
8Németország3238
9Brazília2327
10Kanada22610
Japán22610

 

A Nemzeti Sportot az eseményről tudósítja: Roska Emese Boglárka, Csurka Gergely, Derencsényi István (Kvangdzsu), Kovács Erika (Budapest)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik