Vizes Eb: bronzérmes a Kormos, Reisinger szinkronugró páros

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.05.10. 23:35
null
A magyar páros ismét dobogón végzett az Eb-n (Fotó: AFP)
Bronzérmet nyert a Kormos Villő, Reisinger Zsófia páros a szinkrontoronyugró számban a londoni vizes Európa-bajnokság keddi versenynapján.


A magyar duó az előző két kontinensviadalon – 2014-ben Berlinben és 2015-ben Rostockban – is harmadik helyen végzett ebben a versenyszámban.

A kontinensviadal honlapja szerint ezúttal a német Maria Kurjo, My Phan páros győzött az ukrán Ganna Krasznosljik, Vlada Tacenko kettős előtt.

A második versenynap másik két aranyérmét az oroszok és az ukránok nyerték: egyéni szinkronúszásban az orosz Natalija Iscsenko, míg a férfi műugrók 3 méteres számában az ukrán Illja Kvasa diadalmaskodott.

NYILATKOZATOK

Kormos Villő: – Amikor a németek megelőztek minket az utolsó körben, nagyon el voltam keseredve, mert úgy tűnt, nem lesz már meg az érem. De a gyógytornászunk azt mondta, még nincs vége a versenynek – és igaza lett, a britek hibája után mégis újra dobogóra állhattunk. Ez óriási eredmény, különösen azok után, hogy az idén alig edzettünk és versenyeztünk együtt, mert az olimpia miatt elsősorban az egyénire koncentráltunk. Tán háromszor ugrottunk élesben, ráadásul nekem bajom volt az egyik ugrással, amelyet mostanra ki is cseréltünk, azaz ezt a programot ebben a formában itt csináltuk először. Kisebb hibák így is voltak, szinkronizációban is, ugrásban is, de nagyot nem bakiztunk, azaz úgy gondolom, megérdemeltük ezt az érmet, amelynek elmondhatatlanul örülünk!

Reisinger Zsófia: – Kiegyensúlyozottak voltunk, és ami nagyon lényeges: határozottan ugrottunk, azaz nem a biztonságra törekedtünk, hogy csak legyen meg, hanem odatettük magunkat, és ennek lett ez az eredménye. A körülményeinkre való tekintettel ez hatalmas eredmény.


Haász Katalin, a szakmai bizottság elnöke: – Tudja, hány szinkronedzése volt a lányoknak eddig az idén? Hat… Senki más nem készül ilyen körülmények között… Persze, ebben az is közrejátszott, hogy a kvalifikáció miatt most az egyénire helyeztük a hangsúlyt, ennek ellenére a feltételek hiánya miatt iszonyú nehéz ezt a párost ilyen szinten tartani. Otthon egyetlen olyan feltétel sem adott, ami az ellenfeleinknek megvan: se torony, se a szárazedzésekhez nélkülözhetetlen deszkák, gumiasztalok. Villővel, ha összejött minden, hetente egyszer kimentünk Bécsbe. Zsófinak más volt a helyzete, Angliában készül, ami persze nagy előny, viszont a párosnál szinte minden edzésen elölről kellett kezdeni mindent. Most itt kicsit össze lehetett csiszolni őket, és ez megint elég volt az éremre.


VIZES EB, LONDON
NŐI SZINKRONTORONYUGRÁS

1. Kurjo, My Phan (Németország) 279,7 pont
2. Ganna Krasznosljik, Vlada Tacenko (Ukrajna) 278
3. Kormos Villő, Reisinger Zsófia (Magyarország) 274,7
SZINKRONÚSZÁS, EGYÉNI VERSENY
1.Natalija Iscsenko (Oroszország) 96,4 pont
2. Anna Volosina (Ukrajna) 93,4
3. Linda Cerruti (Olaszország) 89,4
MŰUGRÁS, FÉRFIAK, 1 MÉTER
1. Illja Kvasa (Ukrajna) 439,7 pont
2. Giovanni Tocci (Olaszország) 414,3
3. Constantin Blaha (Ausztria) 402,5

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik