HIRDETÉS
nemzetisport.hu 2014.07.19 13:45 Frissítve: 2015.03.11 01:08

Úszó Eb: Gyurta Dániel nem indul 200 mellen; 23 fős a csapat

A Magyar Úszószövetség délelőtti, debreceni kihelyezett elnökségi ülésén kijelölte a berlini Európa-bajnokságra utazó válogatott csapatot. Nyolc nő és tizenöt férfi úszó kapott helyet az együttesben, Hosszú Katinkát 9 egyéni számra nevezték, Gyurta Dániel ugyanakkor ezúttal nem indul 200 mellen.

Gyurta Dániel ezúttal a rövidebb távokra készül (Fotó: Mirkó István)

 

A debreceni országos bajnokság délelőtti előfutamai után tartotta elnökségi ülését a Magyar Úszószövetség, amelyen először is köszöntötték a MÚSZ alelnökét, Orendi Mihályt, aki hosszú évek után elköszön a Debreceni Sportcentrum ügyvezető igazgatói székétől, amelyben ülve korábban két nagy sikerű Európa-bajnokság (2007, 2012), valamint több kiemelkedő úszóesemény megszervezését irányította.

Az elnökség ezután elfogadta Kiss László szövetségi kapitány előterjesztését az augusztus 13. és 24. között esedékes berlini Európa-bajnokságra utazó válogatott csapatról. Eszerint öt nő és tizenkét férfi úszó alkotja az együttest, míg a nyílt vízi csapatban három nő és négy férfi versenyző kapott helyet.

Az ülést követő sajtótájékoztatón Kiss László elmondta, ezúttal nem indul a 200 méteres mellúszásban Gyurta Dániel. „Dani az idén elsősorban a decemberi rövid pályás világbajnokságra összpontosít, az Európa-bajnokságon inkább az 50 és a 100 méterre készül, valamint a vegyes váltókra. Akadtak apróbb felkészülési problémái az idén, nem szeretném azt, hogy mindenáron induljon – az elmúlt években mindent megnyert, megengedhető, hogy ennyi siker után egy Eb-n kihagyja a kétszázat. Abban viszont biztosak lehetünk, hogy a jövő évi világbajnokságra, majd a riói olimpiára ismét sikerre éhesen érkezik majd.”

Hosszú Katinkát 9 egyéni számra nevezték be, a programját Berlinben véglegesítik (a technikai értekezleten még van lehetőség módosításra, kihúzásra), Kiss László mindenesetre megjegyezte: „Ez még mindig pihentetőbbnek tűnik annál, amennyit Katka most úszik az ob-n, hiszen Debrecenben 17 számban állt rajthoz.”

Gyárfás Tamás, a MÚSZ elnöke a jövőről is szólt; elmondta, hogy a Jövő Bajnokai program hét régiója egy-egy kisbuszt kap a szövetségtől, amely a programban résztvevő, a 2017-es junior vb-re és a 2021-es FINA vb-re készülő fiatalok megfelelő szállítását szolgálja majd. Gyárfás Tamás hozzátette, hogy a 2021-es világbajnokság előkészítése kapcsán – egyébként a mai napon van a barcelonai győzelem egyéves évfordulója! – hazánkba látogat a FINA elnöke, Dr. Julio C. Maglione és ügyvezető igazgatója, Cornel Marculescu, akiket hétfőn a Parlamentben fogad Orbán Viktor miniszterelnök.

A sajtótájékoztatót követően az uszoda előtt az észak-alföldi régió ifjú bajnokai leplezték le a nekik vásárolt kisbuszt, amelyet Gyárfás Tamás és Orendi Mihály adott át ünnepélyesen Becsky Andrásnak, a Debreceni Sportcentrum Kft. új ügyvezető igazgatójának.

A BERLINI ÚSZÓ EURÓPA-BAJNOKSÁGRA UTAZÓ MAGYAR VÁLOGATOTT
NŐK

György Réka 200 m vegyes, 400 m vegyes
Hosszú Katinka 200 m vegyes, 400 m vegyes, 100 m gyors, 200 m gyors, 400 m gyors, 50 m hát, 200 m hát, 100 m pillangó, 200 m pillangó
Jakabos Zsuzsanna 200 m pillangó
Kapás Boglárka 400 m gyors, 800 m gyors, 1500 m gyors
Verrasztó Evelyn 200 m vegyes, 400 m vegyes, 200 m gyors, 100 m pillangó, 200 m pillangó

FÉRFIAK
Balog Gábor 50 m hát, 100 m hát, 200 m hát
Bernek Péter 100 m hát, 200 m hát
Biczó Bence 100 m pillangó, 200 m pillangó
Cseh László 50 m pillangó, 100 m pillangó, 200 m vegyes
Holoda Péter 50 m pillangó, 50 m gyors, 100 m gyors
Gyurta Dániel 50 m mell, 100 m mell
Gyurta Gergely 800 m gyors, 1500 m gyors, 400 m vegyes
Kis Gergő 400 m gyors, 800 m gyors, 1500 m gyors
Kozma Dominik 50 m gyors, 100 m gyors, 200 m gyors
Pulai Bence 50 m pillangó, 100 m pillangó, 200 m pillangó
Takács Krisztián 50 m pillangó, 50 m gyors, 100 m gyors
Verrasztó Dávid 200 m vegyes, 400 m vegyes, 200 m hát

VÁLTÓK
4x100m mix gyors váltó
4x100m mix vegyes váltó
4x100m férfi vegyes váltó
4x200m női gyors váltó

NYÍLT VÍZI ÚSZÁS
NŐK

Risztov Éva 5 km, 10 km és 5 km csapat
Olasz Anna 5 km, 10 km, 25 km és 5 km csapat
Szilágyi Nikolett 5 km, 10 km, 25 km és 5 km csapat

FÉRFIAK
Gyurta Gergely 10 km és 5 km csapat
Rákos Patrik 5km, 10 km és 5 km csapat
Papp Márk 5km, 10 km és 5 km csapat
Székelyi Dániel 5 km és 5 km csapat

(A csapatversenyre benevezendő 3 főt a helyszínen jelöli ki Gellért Gábor szövetségi kapitány.)

 

2019.03.15 18:20:16

Úszás MALONYAI PÉTER

Életének 94. évében elhunyt Popper Imréné Novák Ilona olimpiai bajnok úszó.

2019.03.09 23:35:35

Úszás LIPICZKY ÁGNES

Interjú az olimpiai bajnok Szabó Józseffel, aki elmeséli azt is, miért vonult vissza 23 évesen.

2019.03.07 14:45:03

Úszás SZŰCS ANDRÁS, TUMBÁSZ HÉDI (FOTÓ)

EXKLUZÍV INTERJÚ. „Minden szál elvarratlan... Úgy értem, minden új dolognak nyitott a vége.”