Úszó Eb: Csehék domináltak, Hosszú két számban is középdöntős

Vágólapra másolva!
2016.05.18. 12:27
null
Hosszú Katinka 200 vegyesen az első, háton a második idővel középdöntős (Fotó: Action Images)
Cseh László a legjobb, Kenderesi Tamás a második idővel jutott be a férfi 200 méteres pillangóúszás középdöntőjébe a londoni vizes Európa-bajnokságon. Női 200 vegyesen Hosszú Katinka is uralta a mezőnyt, mellette pedig a Jakabos Zsuzsát kevéssel legyűrő Verrasztó Evelyn jutott második magyarként tovább. Hosszú 100 háton a második idővel, Horváth Dávid 200 mellen a 15. helyen került a középdöntőbe, Bohus Richárd pedig a kilencediken – 50 háton. A délelőtti program utolsó számában, a női 800 elődöntőjében Kapás Boglárka a legjobb időt úszta.

 

FÉRFI 200 MÉTER PILLANGÓ

A 200 méteres férfi pillangóúszás előfutamában Biczó Bence a saját futamában nagy hajrával feljött ugyan a harmadik helyre (1:57.50-nel összességében az 5. lett), de ez nem volt elég a továbbjutásra, mert Cseh László már az elejét megnyomva 1:54.51-et úszott, Kenderesi Tamás pedig őt szorosan követve 1:54.79-cel új egyéni csúcsot ment. A 20 éves Grátz Benjámin is rajthoz állt ezen a távon, ő 1:58.87-tel a 15. helyen végzett – ám az első két helyen záró Cseh és Kenderesi miatt ő sem juthatott tovább.

„Elég jól ment, a végén már próbáltam lassítani, de vitt a lendület. Jó formában vagyok, ez most tényleg jó úszás volt így reggel” – mondta a Magyar Úszószövetségnek Cseh László az előfutamot követőn.

„Érzésre azt mondanám, hogy egy 1:56-os úszás volt, mert egyáltalán nem érzem magam kifacsartnak. Mondjuk örülök, hogy Laci mellett úsztam, és így egymást nyirbálhattuk végig. Imádom ezt az uszodát, még egyetlen medencében sem éreztem magam ennyire jól, mint itt, talán még az ifiolimpián sem” – mondta ezt már Kenderesi Tamás.

„Kemény reggeli úszás volt, nem egyszerű elsőnek menni. Ez most ennyire volt elég” – vélekedett Biczó Bence, Grátz Benjámin pedig szűkszavúan csak annyit mondott, hogy „elment”.

A DÉLUTÁNI PROGRAM
Középdöntők, döntők (Tv: M4 Sport, Eurosport1)
19.02: férfi 1500 m gyors (Gyurta Gergely)
19.22: férfi 200 m mell (Horváth Dávid)
19.32: női 200 m vegyes (Hosszú Katinka, Verrasztó Evelyn)
19.51: férfi 200 m gyors
19.57: női 100 m mell
20.03: férfi 200 m pillangó (Cseh László, Kenderesi Tamás)
20.21: női 100 m gyors (Verrasztó Evelyn)
20.26: férfi 200 m vegyes

20.41: női 100 m hát (Hosszú Katinka)
20:49: férfi 50 m hát (Bohus Richárd)

*A vastag betűvel szedett versenyszámokban döntőt rendeznek.

NŐI 200 MÉTER VEGYES

Ebben a versenyszámban is négy magyar indult, a legnagyobb kérdés pedig az volt, hogy Hosszú Katinka mellett Jakabos Zsuzsanna vagy Verrasztó Evelyn jut-e tovább a mieink közül. A 11-szeres Európa-bajnok 2:11.55-ös idejével kiemelkedett a mezőnyből (egyedül a brit Hannah Miley került egy másodpercen belül hozzá képest, no ő sem sokkal). A záró futamban Jakabos csak a hatodik helyen fordult az utolsó hosszra, és bár feljött 2:13.29-cel a másodikra, az erősebben hajrázó (31.02–30.40) Verrasztó Evelyn 16 századdal jobb időt ment nála a saját etapjában (2:13.13), így ő jutott tovább. György Réka 2:17.35-tel a 27. lett.

„Megvan, megvan! A fordulók nem voltak annyira jók, pillangón is lehettem volna gyorsabb, a mellúszás pedig mindig kakukk nálam, de ettől még örülök, bár igazán 200 gyorson akarok szintet úszni majd” – örvendezett a többiek idejére öt percig váró Verrasztó Evelyn.

„Az úszás rendben volt, és mivel holnap már jön a 200 pillangó, én pedig arra szeretnék koncentrálni, egyáltalán nem olyan nagy baj, hogy ez így történt” – tette ezt már hozzá Jakabos Zsuzsanna.

FÉRFI 200 MÉTER MELL

Horváth Dávid a harmadik előfutamban állhatott rajtkőre, fél távnál és ötvennel a vége előtt is a hatodik helyen haladt, de a végét meghúzva feljött a negyedik pozícióba (2:13.91). A negyedik futamban öten előzték meg, az ötödikben pedig heten, így a 16. lett, ám az előle kieső (harmadik legjobb) brit miatt 15.-ként jutott tovább.

„Reggel még sosem úsztam ennyit, ennek örülök, mert nagyon nem szokott menni ilyenkor. Már várom a délutánt, akkor mindig sokkal jobbat tudok kihozni magamból” – bizakodik Horváth Dávid.

NŐI 100 MÉTER HÁT

Hosszú Katinka és György Réka nem sokat pihenhetett a vegyes után, s 100 háton rajtuk kívül Burián Kata is szerepelt. Hosszú 59.38-at úszott, így Mie Östegaard Nielsen (59.26) mögött a második idővel került a középdöntőbe. György Réka az ötödik futamban 1:03.53-mal a tizedik lett, míg Burián Kata 1:02.38-cal a saját futamában a hatodik, összességében a 23.

„Kétszáz vegyesen ez inkább biztonsági úszás volt, egyáltalán nem adtam ki magamból mindent, száz háton pedig még jobb időt is úsztam, mint gondoltam. Most pihenek egy jót, és délután minden rendben lesz” – mondta Hosszú Katinka.

„Reggel még sosem úsztam ennyit, örülök, hogy így sikerült, és hát azt a három kétszáz hátat erősen érzem még...” – idézi Burián Kata szavait a szövetség.

FÉRFI 50 MÉTER HÁT

Az elmúlt napokban betegségre panaszkodó Balog Gábor nem állt rajthoz végül. Zámbó Balázs 26.70 másodperces idejével nem tudott a futamában senkit sem megelőzni, Bohus Richárd viszont az utolsóban 25.44-gyel a harmadik időt ért eli, összességében pedig a 9. helyen ment tovább.

NŐI 800 MÉTER GYORS

Négy magyar is várta a 800 méteres gyorsúszás selejtezőjét. Kapás Boglárka magabiztosan, 8:27.75-ös idővel nyerte meg a második futamot, a 14 éves Késely Ajna pedig 86 századdal Risztov Évát megelőzve az ötödik legjobb volt ebben a szakaszban. A harmadik futamban Juhász Adél is az ötödik lett, összesítésben viszont csak a legjobb időt úszó Kapás fért be a döntőbe, Késely a 9., Juhász a 10., Risztov a 12. lett.

„Ez volt a terv, beállni egy egyenletes tempóra, és megnyerni a futamot. Az úszás is kifejezetten jól esett, a vége ugyan fájt picit, mert hát ez mégiscsak nyolcszáz, de összességében örülök, hogy mindent sikerült megvalósítani” – értékelt Kapás Boglárka.

„Persze, a betegség kivett belőlem, de nem keresem a kifogásokat. Hosszú idő után ez volt az első medencés világversenyen, picit vissza kell szoknom még, úgyhogy ahhoz képest kifejezetten elégedett vagyok” – tette ezt már hozzá Risztov Éva.

„Kísérletképp másként készültünk erre a versenyre, mint a többire, és megmondom őszintén, most csalódott vagyok, mert ennél jobb időt akartam, sokkal jobbat” – idézi a szövetség Juhász Adélt.

„Nagyon kemény volt így délelőtt, az utolsó kétszáz különösen fájt...” – nyilatkozta Késely Ajna.

ÚSZÓ EURÓPA-BAJNOKSÁG
Előfutamok (Tv: M4 Sport, Eurosport1)
férfi 200 m pillangó (Cseh László 1., Kenderesi Tamás 2., Biczó Bence 5., Grátz Benjámin 15.)
női 200 m vegyes (Hosszú Katinka 1., Verrasztó Evelyn 5., Jakabos Zsuzsanna 6., György Réka 27.)
férfi 200 m mell (Horváth Dávid 16. – 15. helyen)
női 100 m hát (Hosszú Katinka 2., Burián Kata 23., György Réka 35.)
férfi 50 m hát (Bohus Richárd 9., Zámbó Balázs 38., Balog Gábor visszalépett)
női 800 m gyors (Kapás Boglárka 1., Késely Ajna 9., Juhász Adél 10., Risztov Éva 12.)
Vastaggal a továbbjutók

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik