MTI 2015.11.15 12:52 Frissítve: 2015.11.15 13:44

Úszás: újabb hat tag a magyar hírességek csarnokában

Újabb hat taggal bővült a Magyar Úszó Hírességek Csarnoka. Gyarmati Andrea, Güttler Károly, Novák Ilonka, Tumpek György, Verrasztó Zoltán, valamint az edzők közül Széles Sándor került be az illusztris társaságba.

 

A magyar szövetség (MÚSZ) vasárnapi tájékoztatása szerint a százhalombattai beiktatási ceremónián először felidézték az elmúlt két esztendő pillanatait, amikor is 2013-ban Hajós Alfréd,
Egerszegi Krisztina, Darnyi Tamás, Hargitay András, Széchy Tamás és Kiss László, majd tavaly Székely Éva, Szőke Kató, Wladár Sándor, Rózsa Norbert, Czene Attila és Sárosi Imre került a halhatatlanok közé, továbbá Média-díjasként Vitray Tamás.

Az idei esztendő kiválasztottjai közül ketten, Novák Ilonka olimpiai bajnok és Tumpek György Európa-bajnok, olimpiai bronzérmes, többszörös világcsúcstartó egészségi állapotuk miatt nem lehettek jelen. Ugyanakkor Kiss László szövetségi kapitány – úgy is mint egykori tanítvány – személyesen vitte el a
beiktatottaknak járó bronzszobrot Tumpek Györgynek.

Az olimpiai, világ- és Európa-bajnok Gyurta Dánielnek a mesteréről, Széles Sándorról tartott laudációja végén, amikor a közösen eltöltött tizenhét esztendőről beszélt, „picit elcsuklott a hangja”.

Az ünnepségen a hírességek csarnokának Média-díját vehette át Csurka Gergely, a MÚSZ sajtófőnöke.

2020.07.02 11:56:56

Úszás nemzetisport.hu

Ússz országszerte szabad vizeken, mert az az ország úszva ismerszik meg! (x)

2020.06.18 21:19:33

Úszás KOVÁCS ERIKA

„Shane-nel azért is nagyon jó együtt dolgozni, mert elmagyarázza, mit miért csinálunk.”

2020.06.04 23:41:36

Úszás N. PÁL JÓZSEF

ALAPVONAL. Milák Kristóf érzékeny ifjú alighanem, a nyilvánosság irgalma és a szurkolók – nemkülönben a szakma – türelme kijár most neki.

2020.05.29 08:41:23

Úszás KOVÁCS ERIKA

„Nem is baj, hogy egy évvel később rendezik az olimpiát, nem tudom, az idén mire lettem volna képes.”

2020.05.27 13:47:36

Úszás nemzetisport.hu

„Abban egyeztünk meg, hogy a visszavonulásom után még két-három évet várunk a babával.”