Úszás: Tusup megerősítette, Földházit elküldték, Cusinato követte

H. K.H. K.
Vágólapra másolva!
2019.11.02. 16:18
Shane Tusup a nyilvánosság előtt erősítette meg a korábbi sajtóhíreket, miszerint már nem a csapatának tagja Földházi Dávid és Ilaria Cusinato.

A rövid videóban Tusup arról beszélt, hogy Földházi Dávid esetében együttesen döntöttek a távozás mellett, az úszó ugyanis „több szabályt is megszegett” a társaságban, ezek „súlyos problémákat” eredményeztek.

Noha Tusup nem mondja ki nyíltan, szavaiból arra lehet következtetni, hogy Cusinatót nem küldték el, hanem ő döntött a távozás mellett – Tusup vele kapcsolatban arról beszél, hogy számára nyitva áll az ajtó, ha szeretne visszatérni, ám ha úgy döntene, akkor a stábnak tudnia kell, hogy maximálisan elkötelezett-e a csapat és a kitűzött célok iránt.

ELŐZMÉNYEK

A napokban az SzPress hírszolgálat arról írt, hogy Földházi Dávid edzéseit a továbbiakban nem Tusup irányítja, mert az amerikai megelégelte, hogy a 24 éves úszónak „kirívó a viselkedése, ráadásul az edzésekhez sem úgy áll hozzá, ahogy kellene”.

Ezzel egy időben Tusup állítólag néhány napos gondolkodási időt adott a csapat vezérúszójának számító olasz Ilaria Cusinatónak, hogy döntse el, folytatná-e vele a munkát.

A Blikk szerint ez nem így történt, Cusinato maga határozott úgy, hogy elhagyja Tusupot, és visszatér korábbi klubjához. „A felek szakítását többek között az is alátámasztja, hogy Cusinato Instagram-oldaláról az összes fotó eltűnt, amelyen volt trénere és a csapat többi tagja szerepel” – írja a Blikk.

A Nemzeti Sport úgy tudja, Cusinato és Földházi a magánéletben egy párt alkot, aminek szerepe lehet a két úszó távozásában.

Tusup csapatát Cusinatóék kiválása után jelenleg Szilágyi Liliána, Wojciech Wojdak és a 15 éves Bujdosó Zsombor alkotja.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik