nemzetisport.hu 2016.06.30 20:49

Úszás: Telegdy Ádám olimpiai A-szintje 200 háton

A Budapest Open második napján Telegdy Ádámnak sikerült A-szintet úsznia, ráadásul 200 háton immáron övé a legjobb „itthoni" idő, így – magyar riválisai elé kerülve – szinte biztos riói résztvevőnek számít. További három-négy esély váltható még kvótára a hátralévő két napon, csütörtökön több ifjú versenyzőt is csupán tizedek választottak el álmaik beteljesülésétől.

A második nap felvezetéseként rendezett óra elleni viadalokon ezúttal nem sikerült javítaniuk a sprintereknek (50 és 100 gyorson), míg a szombati programban esedékes 200 méteres mellúszás előtt Horváth Dávid adott magának egy extra esélyt, és 87 századnyira megközelítette (2:12.53) a riói kvótát jelentő időt – remélhetőleg a zárónapon, amely egyszersmind a kvalifikációs periódus vége, révbe ér a Kőbánya ifjú tehetsége.

Klubtársa, Telegdy Ádám ugyanakkor nagyon nagyot ment 200 háton (1:57.55), ideje jobb a korábban A-szintet teljesítő Földházi Dávidénál és Zámbó Balázsénál is, így szinte biztos riói indulónak tekinthető. Korántsem mellesleg Ádám parádés győzelmet aratott a románok junior világbajnoka, Robert Glinta felett.

A szintén kőbányás Pulai Bence is versenyen „belül" próbálta a szint alá nyomni az idejét 100 pillangón – szerdán, a középfutamban ígéretesen közel járt, és most sem ment neki rosszul, de 28 század még mindig hibádzott; két napig azonban nála is él a remény.

Ugyancsak a Turi-team bajnoki címeit gyarapította a 800-on „tesztelő" Risztov Éva, aki Késely Ajnát előzte meg szép versenyben, valamint a 200 pillangón első Berecz Blanka.

A második nap még Kozma Dominik járt igen közel a kvalifikációhoz, 100 gyorson: a középdöntőben 49.16-ot ment, a hiányzó 17 század talán eltüntethető a pénteki fináléban – igaz, az MTK kiválóságának ez a szám bónusz lenne, hiszen fő számában, 200 gyorson már lefoglalta a helyét a startköveken.

A MÁSODIK NAP BAJNOKAI
FÉRFIAK

400m gyors: Hoang Quy Phuoc (BVSC-Zugló) 3:55.85
200m hát: Telegdy Ádám (Kőbánya SC) 1:57.55
100m mell: Financsek Gábor (Mohács) 1:02.46
100m pillangó: Pulai Bence (Kőbánya SC) 52.64
4x200m gyorsváltó: BHSE 8:01.60

NŐK
100m gyors: Böszörményi Bettina (BVSC-Zugló) 56.84
800m gyors: Risztov Éva (Kőbánya SC) 8:34.59
100m hát: Galamb Szimonetta (TFSE) 1:03.05
50m mell: Sztankovics Anna (UTE) 32.12
200m pillangó: Berecz Blanka (Kőbánya SC) 2:12.50

Mixed
4x100m vegyesváltó: BHSE 4:25.15

 

2019.10.08 20:21:05

Úszás CSURKA GERGELY

ALAPVONAL. A napi hét órákat, tíz kilométereket tréningezők érdekében kellene meggátolni, hogy a sportág végzetesen lemaradjon.

2019.10.05 16:50:29

Úszás B. L.

Jakabos két egyéni ezüstöt szerzett, Szentes és Szilágyi is második lett, Gyurta Gergely bronzérmes.

2019.09.30 12:13:16

Úszás KOVÁCS ERIKA

A vk-sorozatot 1989 óta íródó történetében második alkalommal rendezik nagy medencében a versenyeket.

2019.09.30 09:50:16

Úszás nemzetisport.hu

A budapesti verseny az idei úszó-vk negyedik állomása.

2019.09.28 23:41:50

Úszás nemzetisport.hu

A teljes magyar úszóválogatott és a junior-vb magyar érmesei is ott lesznek a Duna Arénában.