– Ötven és száz gyorson, ötven és száz pillangón is a 2019-es évhez fűződik az egyéni legjobbja – maradéktalanul elégedett az elmúlt esztendővel?
– Ha valaki néhány évvel ezelőtt az orrom alá tolt volna egy papírt a tavalyi eredményeimmel, azonnal aláírtam volna – válaszolta Szabó Szebasztián, a Győri Úszó Sportegyesület 24 éves rövid pályás Európa-bajnoki ezüstérmes úszója. – Maradéktalanul persze nem lehetek elégedett, azon dolgozom, hogy még jobb legyek, főleg száz pillangón és száz gyorson. Az előbbin a második ötvenen kell javulnom, az utóbbin pedig a technikámat kell biztosabban éreznem.
– Ha választania kellene, melyik távra voksolna, melyik az igazán nagy kedvenc?
– Egyelőre az ötven pillangó, de nem egyszerű a választás, hiszen jó versenyhelyzetben bármelyiket élvezem.
– És melyik az a táv, amelyiken a legnagyobb esélye van odaérni a világ legjobbjai közé?
– A száz gyors. Ötven és száz pillangón már ott vagyok a legjobbak között.
| Szabó Szebasztián szülei Zentán élnek, ám a távolság nem okozott gondot a veszélyhelyzet alatt sem: ha fizikai valójában nem is találkozhatott a szeretteivel, folyamatosan tartotta velük a kapcsolatot. „A technológiai újításoknak hála a földrajzi távolság nem jelent akadályt a kapcsolattartásban és már a határok is nyitva vannak. A járvány elején aggódtam az idősebb szeretteimért, de szerencsére mindenki nagyon fegyelmezetten kezelte a helyzetet” – mondta Szabó. |
– Az ötven pillangó nem olimpiai szám, a célja viszont nyilvánvalóan az, hogy az ötkarikás játékokon (is) jól szerepeljen, vagyis várható, hogy százon látjuk a jövőben a jobb eredményeket, a sikereket?
– Igen, de a felkészülés során kéz a kézben jár a gyors és a pillangó. Tavaly a világkupa-sorozat alatt már nagyon jól éreztem magam mindkét százas számon, sajnálom, hogy idén még nem sikerült igazán kipróbálnom magam versenyhelyzetben.
– Ez az év úgy kezdődött, mint a többi, viszont nem úgy folytatódott... Milyen gondolatai voltak, amikor először az országos bajnokságot halasztották el, majd a hazai rendezésű Európa-bajnokságot és a tokiói olimpiát?
– A veszélyhelyzet kialakulását napról napra követtük sportolótársaimmal együtt. Kicsit olyan érzésünk volt, mintha mozit néztünk volna, ezért a szigorú rendelkezések életbe lépéséig el sem hittük, hogy Európában is valós veszélyt jelenthet a vírus. A versenyek halasztása meglepett, nekem a verseny nélküli szezon sokáig hihetetlennek és nehéznek tűnt, de a gondos újratervezésnek köszönhetően most már ugyanúgy tudok a fejlődésemre koncentrálni, mintha ez „rendes” év lenne.
– Az első sokk után hogyan rendezte a gondolatait, hogyan állt neki ismét a felkészülésnek?
– Először is négy hét pihenőt iktattunk be, mivel a létesítményhelyzet nem engedte meg, hogy edzhessünk. Ezt nem kényszerpihenőnek neveztük, hanem előre hozott nyári szünetnek, így nem éreztem parkolópályára állításnak. Kilenc hete tart a felkészülésem, kifejezetten élveztem, hogy óvatosabban kezdtünk neki, és lépcsőzetesen növeljük a terhelést. Ez olyan luxus, amit máskor nem engedhetünk meg magunknak, ráadásul így több időnk van olyan technikai részletekben elmélyedni, mint például a rajt és a forduló. Azt pedig, hogy nem utazunk edzőtáborokba és versenyekre, és így több időt tölthetek a családommal, kifejezetten élvezem.
– Miben más a mostani Szabó Szebasztián ahhoz képest, mint mielőtt Magyarországra költözött?
– Minden fiatal életében fontos változás az önállósodás. Megtanultam háztartást vezetni, felelősséget vállalni a mindennapjaimért, beosztani az időmet. Az úszásban sikerült magasabb szinten teljesítenem: a sportszakmai háttér és az infrastruktúra Győrben nagyon magas színvonalú, rengeteget fejlődhetek ennek köszönhetően. Emellett Magyarországon az úszás társadalmi elfogadottsága összehasonlíthatatlanul jobb, mint bármely másik országban, ahol jártam. Ez jogokat és kötelezettségeket is jelent, de kivételesen szerencsés vagyok, hogy Magyarországot képviselhetem a világversenyeken.
Szabó Szebasztián: Van még miért küzdeni
