Úszás: Sós Csaba keretet hirdetett a rövid pályás Eb-re

Vágólapra másolva!
2019.11.15. 14:06
Huszonháromfős csapattal vesz részt a magyar úszóválogatott a december 4. és 8. között esedékes glasgow-i rövid pályás Európa-bajnokságon. A két évvel ezelőtt, Koppenhágában hat aranyérmet szerző Hosszú Katinka ezúttal négy számban áll rajthoz.

Nyolc női és tizenöt férfiversenyző alkotja a magyar válogatottat az év legfontosabb rövid pályás eseményén.

A 16-szoros győztes Hosszú Katinka ezúttal a három vegyesúszó-távon, illetve 200 pillangón áll rajthoz – a számhalmozást most Jakabos Zsuzsanna vállalta magára, aki kilenc távon kíván indulni. Az idén a kvangdzsui vb-n aranyérmes Kapás Boglárka, illetve a bronzról századokkal lemaradó Késely Ajna szintén ott lesz a rajtnál, akárcsak a tíz évvel ezelőtt az isztambuli Eb-n világrekordot úszó Verrasztó Evelyn is.

Verrasztó Dávid ezúttal nem tart a csapattal, és a férfiaknál hiányzik a 200 pillangós „armada”, azaz Milák Kristóf, Kenderesi Tamás és Cseh László (míg a hölgyeknél a táv specialistája, Szilágyi Liliána). A rövid pályán korábban világbajnoki címet is szerző Bernek Péter ugyanakkor indul, akárcsak az idei világkupa-sorozatban remeklő Szabó Szebasztián. Érdekesség, hogy a 15 férfi résztvevő közül az idén junior világbajnoki aranyérmet szerző Zombori Gábor, illetve a két évvel ezelőtt junior vb-aranyérmes Holló Balázs vállalja a legtöbb számot, egyaránt négyet.

A MAGYAR VÁLOGATOTT 23 FŐS NÉVSORA

NŐK
Békési Eszter (50 m mell, 100 m mell, 200 m mell), Bordás Beatrix (50 m pillangó, 100 m pillangó, 50 m gyors, 50 m mell), Hosszú Katinka (100 m vegyes, 200 m vegyes, 400 m vegyes, 200 m pillangó), Jakabos Zsuzsanna (50 m gyors, 100 m gyors, 200 m gyors, 400 m gyors, 200 m hát, 200 m pillangó, 100 m vegyes, 200 m vegyes, 400 m vegyes), Kapás Boglárka (400 m gyors, 200 m pillangó, 400 m vegyes), Késely Ajna (200 m gyors, 400 m gyors, 800 m gyors), Szabó-Feltóthy Eszter (200 m hát, 100 m vegyes, 200 m vegyes, 400 m vegyes), Verrasztó Evelyn (200 m gyors, 100 m vegyes, 200 m vegyes)

FÉRFIAK
Bernek Péter (200 m hát, 200 m vegyes, 400 m vegyes), Bohus Richárd (50 m hát, 100 m hát), Gyárfás Bence (50 m gyors, 50 m pillangó), Gyurta Gergely (1500 m gyors, 400 m vegyes), Holló Balázs (400 m gyors, 100 m vegyes, 200 m vegyes, 400 m vegyes), Horváth Dávid (50 m mell, 100 m mell, 200 m mell), Kalmár Ákos (400 m gyors, 1500 m gyors), Kozma Dominik (100 m gyors, 200 m gyors), Lobanovszkij Maxim (50 m gyors, 100 m gyors), Németh Nándor (100 m gyors, 200 m gyors, 100 m hát), Szabó Szebasztián (50 m gyors, 100 m gyors, 50 m pillangó, 100 m pillangó), Szentes Bence (50 m hát, 100 m hát, 200 m hát), Takács Krisztián (50 m gyors, 50 m pillangó, 100 m pillangó), Telegdy Ádám (50 m hát, 100 m hát, 200 m hát), Zombori Gábor (200 m gyors, 400 m gyors, 50 m hát, 100 m vegyes)
Szövetségi kapitány: Sós Csaba

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik