Úszás: Olasz Anna 800 gyorson harcolná ki az olimpiai részvételt

Vágólapra másolva!
2016.02.12. 10:58
Nem mondott le Rióról Olasz Anna, aki a tavalyi, kazanyi világbajnokságon 10 kilométeren lemaradt az olimpiai kvótáról, az áprilisi országos bajnokságon 800 méter gyorson próbálja meg teljesíteni az A-szintet.  

„Amikor a kazanyi világbajnokságon ezt felvetette az otthoni edzőm, Gellért Gábor, még én is azt válaszoltam neki, hogy na persze – mondta Olasz Anna a Nemzeti Sportnak. – Aztán viszont az amerikai trénerem, Dan Kesler is előállt ezzel az ötlettel, én meg szépen átgondoltam mindent. Hogy milyen formában voltam tavaly, milyen időket úsztam a felkészülés során, és rájöttem, nem is olyan irreális az egész. Hozzáteszem, tényleg évek óta nem indultam medencés versenyen, így aztán a nevezési időm sem mondható jónak – egy medencés ob-n úszott öt kilométeres táv első nyolcszáz métere ugyanis a nevezési időm, de ezzel nem is foglalkozom, megpróbálkozom a feladattal.” Olasz Anna a Nemzeti Sportnak. – Aztán viszont az amerikai trénerem, Dan Kesler is előállt ezzel az ötlettel, én meg szépen átgondoltam mindent. Hogy milyen formában voltam tavaly, milyen időket úsztam a felkészülés során, és rájöttem, nem is olyan irreális az egész. Hozzáteszem, tényleg évek óta nem indultam medencés versenyen, így aztán a nevezési időm sem mondható jónak – egy medencés ob-n úszott öt kilométeres táv első nyolcszáz métere ugyanis a nevezési időm, de ezzel nem is foglalkozom, megpróbálkozom a feladattal.”

„Szó, mi szó, sok minden változott az életemben a nyári világbajnokság után. Az első hónapban ezt még nem is éreztem, ám amikor visszajöttem Amerikába, és beindult az egyetem, az edzések, sokszor felvetődött bennem, minek is csinálom, és leginkább miért. Rutinszerűvé vált minden, kellett néhány hónap, amíg túljutottam a mélyponton. Januárban éreztem először, hogy újra élvezem az úszást.”

A TELJES INTERJÚT KERESSÉK A NEMZETI SPORT PÉNTEKI SZÁMÁBAN!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik