Úszás: „Nincs okom arra, hogy ne bízzak meg benne” – Sós Csaba Hosszúról

Vágólapra másolva!
2018.03.20. 22:59
null
A kapitány szerint Hosszú Katinka az idén nem indul el minden számban az ob-n, de ez nem tragédia (Fotó: Földi Imre)
Az Amerikából hazatérő Hosszú Katinka még nem döntötte el, indul-e az ob-n – a jelen információk szerint Gyurta Dániel kihagyja a debreceni versenyt.

 

Néhány hetes csend után ismét reflektorfénybe került Hosszú Katinka – természetesen. Méghozzá úgy, hogy a háromszoros olimpiai bajnok úszó meg sem szólalt – az elmúlt hónapok után írhatjuk ismét, hogy természetesen. Csakhogy közeleg az úszók országos bajnoksága, a versenyre március 28. és 31. között kerül sor Debrecenben, így aztán sokakat érdekel, vajon elindul-e az ob-n Hosszú Katinka.

Magát a klasszist is ez foglalkoztatja már jó ideje, merthogy még nem döntötte el, ott lesz-e a cívisvárosban.

„Az Iron Aquatics még egyáltalán nem nevezett a magyar bajnokságra, vagyis nem arról van szól, hogy a klub többi úszója már ott van a nevezési listán és csak Hosszú Katinka neve hiányzik” – tájékoztatta a Nemzeti Sportot Sós Csaba szövetségi kapitány.

A szakember egyébként a napokban azt jósolta, hogy szerinte ott lesz a magyar bajnokságon a jelenkor világszinten egyik legeredményesebb úszónője, már csak azért is, mert: „Aki ízig-vérig úszó – márpedig Katinka az –, aki hat éven keresztül gyakorlatilag megállás nélkül úszott – márpedig Katinka ezt tette –, s az, aki olyan élvezettel úszott a decemberi koppenhágai rövid pályás Európa-bajnokságon, mint ő, annak egészen biztosan hiányoznak a versenyek.”

Azt se felejtsük el, hogy anyagi szempontok is szólnak az indulása mellett, mivel a sportágfejlesztési támogatás odaítélésének egyik részét a két országos bajnokságon elért eredmények határozzák meg.

Katinka egyelőre még gondolkozik, no meg az edzések mellett leginkább alszik, hiszen úgy tudjuk, hétfő este érkezett haza az Egyesült Államokból, ahol három hetet töltött, így most még az időeltolódás nehézségeivel küzd. Hamarosan viszont döntést kell hozni, hiszen a nevezési határidő március 24.

„Én egyáltalán nem idegeskedem emiatt – folytatta Sós Csaba. – Egy éve vagyok kapitány, és eddig minden alkalommal megkeresett Katinka, ha közlendője volt, s ahhoz tartotta is magát. Nincs okom arra, hogy ne bízzak meg benne. Azt egyébként nem gondolom, hogy a tavalyihoz hasonlóan elindul minden számban, ha mégis, nem maradnak kérdések a jövőt illetően. Valójában akkor sem, ha mégsem áll rajtkőre Debrecenben, hiszen esetében ez is beleférhet.”

A kapitány attól nem fél, hogy az augusztusi glasgow-i Európa-bajnokságon nem lesz eredményes a magyar csapat – Hosszúval, de ha ő végül hosszabb, akár éves pihenőt tart, akkor nélküle is több (arany)éremre esélyes a válogatott. Tavalytól eltérően a debreceni országos bajnokság nem lesz válogatója az év legfontosabb versenyének, a kontinensviadalnak, tekintve, hogy az Eb-n számonként négy úszót indíthat egy ország (a vb-n csak kettőt), és a kapitány kivár az utolsó pillanatig, ami azt is jelentheti, hogy valakit az utolsó pillanatban üt ki a társa az utazó keretből.

„Ettől olyan nagyon nem tartok, bár vannak olyan számok, amelyekben hatan is pályáznak az indulási jogra, de úgy vélem, leginkább csak a negyedik helyen álló személye változhat – tette hozzá a kapitány, akit természetesen megkérdeztünk arról is, miért nem akceptálta Cseh László felvetését, hogy már az Eb előtt dőljön el a harc, és csak két úszó utazzon Glasgow-ba, ne ott, az előfutamban kelljen »belehalni« a versengésbe (az előfutamokból már csupán országonként két úszó juthat tovább). – Lacit nagyon szeretem emberileg, ám a szimpátiám nem ingathatta meg az elhatározásomat, hiszen mellette ott van Milák Kristóf és Kenderesi Tamás is, hármójuk közül bármelyik Európa-bajnok lehet kétszáz pillangón. Melyiktől vegyem el az esélyt?”

Jelenlegi információink és a nevezések állása szerint Gyurta Dániel sem indul a debreceni ob-n.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik