MTI 2019.09.23 13:45 Frissítve: 2019.09.23 14:46

Úszás: Milák minden hétvégén versenyezni fog októberben

Milák Kristóf  minden hétvégét versenyzéssel tölt majd októberben, a hónap elején sorra kerülő budapesti úszó-világkupán pedig naponta két számot vállal.

 

A férfi 200 méteres pillangóúszás világbajnoka hétfőn azon a sajtótájékoztatón beszélt terveiről, amelyen bejelentették, hogy a Viwa vitaminvíz arca lett.

Milák Kristóf, aki júliusban, a kvangdzsui világbajnokságon megdöntötte Michael Phelps világcsúcsát, elmondta, edzőjével, Selmeci Attilával Márton Richárdot választották edzőpartnernek, mert olyan személyt kerestek a csapatába, aki bírja vele a tempót, ugyanakkor jól kijönnek egymással és konfliktusoktól mentes a kapcsolatuk.

„Ricsiben láttam, hogy emberileg és munkavégzésben el tudja érni azt, ami nekünk szükséges” – fogalmazott az úszó, aki jelezte, hogy Mártonnal már korábban is dolgoztak együtt.

Az Érdről idén a BHSE-hez igazolt sportoló elárulta, hogy a budapesti junior-világbajnokság óta edz ismét. Hozzátette: komoly alapozással kezdték a munkát, amely tavaly, az ifjúsági olimpia miatt kimaradt a programjából. Ezúttal nemcsak a pillangóra koncentrál, hanem a másik két úszásnemére, a gyorsra és a hátra is.

Megerősítette, hogy rajthoz áll az október 4. és 6. között a Duna Arénában rendezendő világkupán, ahol minden nap két számban vállalta az indulást. Pontosan nem tudta megmondani, hogy milyen számokban, de azt határozottan kijelentette, hogy a 200 pillangó nem lesz köztük.

A további programjáról annyit közölt, hogy októberben minden hétvégét versenyzéssel fog tölteni, ezek világkupa-, illetve International Swimming League (ISL)-versenyek lesznek, sorrendben Budapesten, Berlinben, Dallasban és ismét a magyar fővárosban. A ISL-en Hosszú Katinka csapatának tagjaként fog szerepelni.

„Mástól nem kaptam felkérést, én pedig kíváncsi voltam, hogy milyen lesz ez a kialakulófélben lévő verseny, ezért mondtam igent” – fűzte hozzá Milák, aki novemberben három hétre Japánba utazik majd edzőtáborozni, decemberben pedig rövidpályán csak az országos bajnokságon fog elindulni, a glasgow-i Eb-n nem.

A sajtóeseményen jelentették be, hogy Milák Kristóf kétéves szerződést írt alá, melynek értelmében a világbajnok úszó a jövőben óriásplakátokon és hirdetőoszlopokon a Viwa vitaminvíz arcaként fog feltűnni.

Milák azt mondta, „ez a termék nagyon könnyen összeegyeztethető az úszással, az élsporttal és velem”.

2019.10.08 20:21:05

Úszás CSURKA GERGELY

ALAPVONAL. A napi hét órákat, tíz kilométereket tréningezők érdekében kellene meggátolni, hogy a sportág végzetesen lemaradjon.

2019.10.05 16:50:29

Úszás B. L.

Jakabos két egyéni ezüstöt szerzett, Szentes és Szilágyi is második lett, Gyurta Gergely bronzérmes.

2019.09.30 12:13:16

Úszás KOVÁCS ERIKA

A vk-sorozatot 1989 óta íródó történetében második alkalommal rendezik nagy medencében a versenyeket.

2019.09.30 09:50:16

Úszás nemzetisport.hu

A budapesti verseny az idei úszó-vk negyedik állomása.

2019.09.28 23:41:50

Úszás nemzetisport.hu

A teljes magyar úszóválogatott és a junior-vb magyar érmesei is ott lesznek a Duna Arénában.