Úszás: Még mindig zajos a sportágunk, de a szakma dolgozik – Sós Csaba

Vágólapra másolva!
2017.06.06. 10:43
null
Sós Csaba szerint a vébén bármelyik magyar fiatal képes lehet bravúrra (Fotó: NS-archív)
Még Sós Csaba is csak most vehette szemügyre verseny során először a Duna Arénát, s bár a négynapos Budapest Open alatt nem bővült a világbajnoki csapat, a kapitány amondó, a következő egy hónapban is lesznek új tagjai az együttesnek. Szerinte a magyarok között is akad néhány olyan úszó, aki nagyot dobhat, a csapat bármelyik fiatalja képes lehet a bravúrra.

 

– Bár az átadása óta járt már többször a Budapest Arénában, verseny során most először tesztelhette ön is a létesítményt: mik a tapasztalatai?
– Bármiféle megközelítésből nézem, vagyis belülről, vagy éppen a versenyzői szemüvegen keresztül, egyetlen szóval jellemezhetem: csoda. Rendkívül jó az uszoda, de azért látszik, hogy erre a tesztversenyre szükség volt, hiszen a világbajnoki szervezés kapcsán van, amit be kell gyakorolni – minden tapasztalatra szükség van. Sok olyan apróság van ugyanis, amelyet a közönség észre sem vesz, nem is kell, hogy lásson, ám a versenyzők komfortérzetének javításához szükség van a változtatásra.

– Mondana egy példát?
– A last call roomban, ahol az úszók a szólításra várnak, hideg víz volt bekészítve, aki pedig azzal nedvesítette be az úszószemüvegét, annak be is párásodott – szobahőmérsékletű víz ilyen problémát nem okoz. A világbajnokság szakmai igazgatója Tóth Ákos, aki az összes magyarországi világverseny igazgatója volt, több mint ötven ilyen észrevételt gyűjtött be: a versenyzők nagyon jó visszajelzéseket adtak, a tapasztalataikat, észrevételeiket elmondták neki.

Budapest Open
Férfiak. 100 m gyors: 1. Lobanovszkij Maxim (Győri Úszó Sportegyesület) 50.53, 2. Pulai V. (Kőbánya SC) 51.05, 3. Jánosi (Érdi Úszó Sport Kft) 52.18
800 m gyors: 1. Kiss Attila (Miskolci Nonprofit Kft) 8:39.12, 2. Szabó (BHSE) 8:39.73, 3. Mezei (FTC) 8:40.51
100 m hát: 1. Balog Gábor (Győri Úszó Sportegyesület) 54.71, 2. Kovács B. (Érdi Úszó Sport Kft) 55.17, 3. Zombori (Budafóka XXII. SE) 57.10
200 m mell: 1. Gyurta Dániel (UTE) 2:12.41, 2. Rothbauer (osztrák) 2:12.96, 3. Osváth (Százhalombattai VUK SE) 2:14.15
50 m pillangó: 1. Pulai Bence (Kőbánya SC) 24.22, 2. Gyárfás (Győri Úszó Sportegyesület) 24.32, 3. Lobanovszkij 24.81
200 m vegyes: 1. Sós Dániel (Vasas SC) 2:00.92, 2. Grátz (Százhalombattai VUK SE) 2:01.69, 3. Staber (osztrák) 2:04.35
Nők. 50 m gyors: 1. Molnár Flóra (Délzalai Vízmű SE) 25.41, 2. Bordás (Hullám ’91 ÚE) 26.42, 3. Fodor (FTC) 26.51
200 m gyors: 1. Kiss Dóra (FTC) 2:03.71, 2. Márka (Darnyi Tamás SC) 2:05.37, 3. Beliczai (Egri Úszó Klub) 2:05.88
200 m hát: 1. Burián Katalin (Egri Úszó Klub) 2:08.38, 2. Ilyés (Százhalombattai VUK SE) 2:14.30, 3. Wittmann (Kőbánya SC) 2:22.71
100 m mell: 1. Sztankovics Anna (UTE) 1:09.66, 2. Szurovcsák (Nyíregyházi Sportcentrum) 1:10.82, 3. Ölvödi (Bácsvíz KVSC) 1:14.41
100 m pillangó: 1. Molnár Flóra 59.38, 2. Galamb (Vasas SC) 1:00.76, 3. Szokol (FTC) 1:00.97
200 m vegyes: 1. Joó Sára (Érdi Úszó Sport Kft) 2:15.44, 2. Zaiser (osztrák) 2:17.78, 3. Spáczay (osztrák) 2:21.70.

– A négynapos verseny kapcsán hogyan összegez a kapitány?
– Sehogy.

– Tessék?
– Ez a négynapos verseny a felkészülésbe nemigen illeszkedett, ha a világbajnokságot nézem, időben kifejezetten rosszkor volt, vagyis nálam ebből a szempontból nem volt fontos viadal, nem is voltam meglepve, hogy azok a klasszisaink, akik elindultak, nem durrogtattak nagy időket.

– Csalódott, mert nem bővült a világbajnoki csapat?
– Nem, hiszen akik a Budapest Openről bejutottak volna a csapatba, vagy a következő egy hónapban be fognak, nem lesznek főszereplők a világbajnokságon – akik igen, azok már ott vannak a válogatottban.

– Hogyan kalkulál, lesznek még újabb jelentkezők?
– Úgy gondolom, igen.

– A nagy nevek közül indult a versenyen Kapás Boglárka is, aki úgy nyilatkozott, pályafutása legnagyobb mélypontján van most: aggódjunk?
– Ne! Beszéltem Virth Balázs edzővel, én nem aggódom. Tudom, kívülről könnyebb belekiabálni mindenbe, és ez még akkor is igaz, ha ebben a szakmában talán nem vagyok tapasztalatlan, de mikor legyen gödörben, ha nem most, a felkészülésnek ebben a szakaszában?

– Akkor fordítsunk ezen: Burián Kata egyéni csúcsot úszott kétszáz háton, a 2:08.38-as ideje kifejezetten jónak mondható. Aggódjunk?
– Jogos a kérdés, de azt hiszem, Kata mostanra jött vissza közénk az olimpia előtt őt ért sokkból, abból, hogy az utolsó pillanatban kiütötték a csapatból, elmondása szerint a versenyre nem időzítettek csúcsformát – ha így van, a vébén Kata kellemes meglepetést szerezhet.

– Számít egyébként ilyenre a magyar csapattól a világbajnokságon?
– Egy vébén mindig van meglepetés, a mieink közül is van néhány olyan úszó, aki nagyot dobhat.

– Nevet is mond?
– Például Bohus Richárd száz háton, de a csapat bármelyik fiatalja képes lehet bravúrra.

– Nagyon közel van már a világbajnokság rajtja, a sportágban viszont továbbra sem nyugszanak a kedélyek, most éppen rendkívüli közgyűlés összehívását kezdeményezi az egyik klub. Mennyire lehet ennyi nehézség között dolgozni?
– Nézze, vannak, akik a jogszabályokat bújják, s vannak, akik az edzéstervekbe temetkeznek. Meggyőződésem, és ezt mindenhol elmondom: egy-egy alkotó beszélgetéssel sokkal inkább haladnánk előre, mint az örökös vádaskodással. Szerintem egy idő után már nem lesz foganatja a kiabálásnak. A sporttársadalomban az úszók az egyik legmérsékeltebb magatartásúak – tudom, nem korrekt ezt mondani a többi sportággal szemben, nem szép másra mutogatni, nem is teszem valójában, csak szeretném megerősíteni, hogy jóval kevesebb a probléma, mint amennyit sokan gondolnak a sok-sok ügy miatt. Nem tartom kellemesnek, jónak pedig kiváltképp nem, hogy még mindig zajos a sportágunk, de a szakma dolgozik. És ez a legfontosabb.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik