Úszás: Kapás mellen is indult, Cseh visszatért a hátúszáshoz

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.11.25. 15:51
A szokásos sztárparádét hozta az egyetemi és főiskolai úszóbajnokság, avagy a felnőttválogatottból több klasszis is igyekezett a lehető legtöbb pontot szerezni az általa képviselt felsőoktatási intézménynek. Így a Tüske-uszodában többek között ott volt három riói érmes, Cseh László, Kapás Boglárka és Kenderesi Tamás is.

Az idestova évtizedes hagyományoknak megfelelően az úszó MEFOB-ot a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem rendezte, és az egyes távokon – mint az utóbbi években mindig – a legjobb nevezési idők okán a nyitófutamokban kedélyes presztízscsaták zajlottak a férfi és női válogatott jelen lévő tagjai között. Mindannyian a lehető legtöbb számban indultak, részben így megvolt a szombat délelőtti edzéspenzum, részben pedig szállították a pontokat az intézményeiknek.

Ebből olyan extrák kerekedtek ki, mint Kapás Boglárka (ELTE) 100 méteres mellúszása, Cseh László (BME) visszatérése a tíz évvel ezelőtti hátúszáshoz, vagy Kenderesi Tamás (Pécsi Tudományegyetem) ötven gyorsa – hogy csak néhányat említsünk. A fő profilnak számító távokon persze mindenki igyekezett homorítani, így 50 gyorson Gyárfás Bence (Óbudai Egyetem), 100 háton Telegdy Ádám (Károli), 100 pillangón Pulai Bence (Testnevelési Egyetem, három tizeddel Cseh előtt), 200 vegyesen Cseh László, 100 mellen nagy csatában Sebestyén Dalma (Szegedi Egyetem) Sztankovics Anna (TE) előtt, 400 gyorson pedig Kapás Boglárka begyűjtötte a bajnoki címet (utóbbit a nyílt vízen idén remeklő Sömenek Onon Kata előtt). Megemlítendő még, hogy Telegdy Ádám igen jó formában van, hiszen a remek hátúszó 100 és 400 gyorson is elsőként ért a falhoz (itt a hosszabb távokra specializálódott nyílt vízi olimpikon Papp Márknál is jobbat ment) – a búvárúszó világbajnok, a debreceniek színeiben induló Senánszky Petra pedig 50 és 100 gyorson szerzett aranyat.

A koppenhágai rövid pályás Eb-re készülő versenyzők természetesen az utolsó csúcsterheléses időszak közepén vállalták be ezt a viadalt. „Rendben vagyok, reggel is voltam gyógytornán, nem fáj semmim szerencsére, úgyhogy minden a tervek szerint halad, ez a hét kemény volt, de alakulunk" – mondta a rövid pályás ob-n még a gerincével, a hátizmaival küszködő Cseh László.

„Megrántottuk ezt a hetet elég keményen, azaz most eléggé kivagyok – közölte Kenderesi Tamás. – Az egyetemért megcsinálom, de az időket inkább ne nézzük. Decemberre készülünk, szeretnék az Európa-bajnokságon egyéni csúcsot úszni, aztán meglátjuk, mire lesz elég."

Kapás Boglárka nemrég tért vissza a távol-keleti világkupakörről, azaz némi átállási nehézségekkel küszködik. „Ezt leszámítva minden rendben, a világkupa utolsó versenyére már minden összeállt, remélem, az Eb-ig sikerül mindent úgy megcsinálni, hogy szép eredménnyel zárjuk az évet." A többi úszásnembe tett kirándulások kapcsán elárulta, a hátúszás előtt párja, Telegdy Ádám még igyekezett javítani a technikáját: „A bemelegítés alatt mondta, hogy min kéne javítani, és neki elhiszem, mert ő aztán tényleg nagyon szépen úszik..."

Az eseményen – amelyet Kiss Ádám professzor, a Magyar Egyetemi és Főiskolai Sportszövetség elnöke, illetve Kincses Gábor, a BME Sportközpontjának igazgatója nyitott meg – 18 felsőoktatási intézmény több mint 150 versenyzője vett részt. Az összetettet végül, nem utolsósorban a viadalt záró 10x50-es intézményi gyorsváltó behúzásával a Kenderesi Tamást is soraiban tudó Pécsi Tudományegyetem nyerte meg (178), mindössze két ponttal a Testnevelési Egyetem (176) és hattal a házigazda BME (170) előtt.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik