Úszás, ISL: világcsúcs a Duna Arénában, Hosszú az MVP

K. E.K. E.
Vágólapra másolva!
2019.10.27. 20:46
Egészen káprázatos versenyt hozott az ISL-sorozat budapesti állomásának második napja a Duna Arénában, egymást követték ugyanis a rekordok a medencében: a háromezres közönség tapsolhatott világ- és országos csúcsnak, no meg számtalan egyéni rekordnak – utóbbi kapcsán értelemszerűen a magyarok teljesítményét figyeltük.
Hosszú Katinka volt a legértékesebb úszó a budapesti fordulóban (Fotók: Földi Imre)
A GALÉRIA MEGTEKINTÉSÉHEZ KATTINTSON A KÉPRE!
Hosszú Katinka volt a legértékesebb úszó a budapesti fordulóban (Fotók: Földi Imre) A GALÉRIA MEGTEKINTÉSÉHEZ KATTINTSON A KÉPRE!

Női 100 háton Minna Atherton az ISL történetének első világrekordját úszta (54.89), kicsit fájt a szívünk, hiszen az ausztrál Hosszú Katinka 2014-es csúcsát (55.03) írta felül. Egyébként a budapesti volt az első olyan ISL-viadal, ahol világcsúcs született, ráadásul olyan, amit a Nemzetközi Úszószövetség (FINA) hitelesít is, merthogy korábban tartotta magát a FINA ahhoz, hogy az ISL-sorozatban elért rekordokat nem hitelesíti…

Aztán született egy országos csúcs férfi 100 pillangón Szabó Szebasztián jóvoltából (22.20), no meg számtalan egyéni rekord: Milák Kristóf négyszáz gyorson (3:39.37) és 200 pillangón (1:49.98), Késely Ajna szintén 400 gyorson (4:01.27) úszta élete eddig legjobbját.

És akkor még nem beszéltünk (írtunk…) arról, hogy a budapesti viadal legértékesebb úszója Hosszú Katinka lett 47 ponttal. Sajnos, ez az Iron Team Budapestet nem repítette az első helyre, azt a London Roar csapata szerezte meg – akárcsak egy héttel korábban, Lewisville-ben. Viszont az első versenyhez képes az Iron egy helyet előrelépett, a második lett.

Újra a London Roar csapata volt a legjobb
Újra a London Roar csapata volt a legjobb

Folytatás – az európai csapatok számára – november 23–24-én Londonban.

NEMZETKÖZI ÚSZÓLIGA (ISL)
A budapesti viadal csapatversenyének végeredménye:
1. London Roar 505.5 pont, 2. Team Iron Budapest, 425, 3. Los Angeles Current 408, 4. New York Breakers 292.5

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik