Úszás: Hosszú-program, egyetemi szinten - Cseh előadásában

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.11.23. 14:24
Cseh László is kedvet kapott a „Hosszú-programhoz”: gyakorlatilag az összes számban rajthoz állt az egyetemi és főiskolai úszóbajnokságon, és négy egyéni elsőséget be is gyűjtött a 16 felsőoktatási intézmény csaknem 200 versenyzőjét felvonultató eseményen, a Komjádi Uszodában. Rajta kívül több volt és jelenlegi válogatott kerettag is erősítette a saját egyetemének csapatát, így Kapás Boglárka, Gyurta Gergely és Pulai Bence is ott volt a rajtköveken.

„Valamikor el kell kezdeni” – szögezte le Cseh László, arra utalva, hogy a hagyományos egyetemi úszóbajnokságon Hosszú Katinka legszebb napjait idéző programot vállalt a Budapesti Műszaki Egyetem színeiben. Úszott 50 gyorson, elindult az összes 100 méteres számban – gyorson, háton, mellen, pillangón –, plusz 400 gyorson, 200 vegyesen, a BME vegyes váltójában, valamint a hagyományos „mega-zárószámban”, a 10x50 méteres mixed gyorsváltóban is.

„Sajnos, volt, ahol kevesebb induló akadt, így a száz pillére tíz percen belül négyszáz gyorsot úszni nem esett jól túlságosan” – közölte Cseh, aki ettől függetlenül dicséretesen helytállt, hiszen a sprintszámokban (50-100 gyors) egyaránt győzött, emellett nyert 100 háton és 200 vegyesen, a „szerspecialistákkal” viszont kissé meggyűlt a baja, hiszen a volt és jelenlegi válogatottak közül is többen ott voltak a rajtköveken. Így a 100 mellet megnyerő, a pécsi egyetemet erősítő Financsek Gábor, illetve Cseh kőbányás klubtársa, a most TF-színekben induló, 100 pillangón győztes Pulai Bence, aki 7 századmásodperccel érte el előbb a falat Lacinál.

Négyszázon két „maratonista” végzett az élen, a Papp Márkot (Debrecen) megelőző, BKF-es Gyurta Gergely még elégedett is volt azzal, hogy 4 percen belül jött, mondván, „vasárnap délelőtt, külön készülés nélkül ez pont jó eredmény.”

A hölgyeknél ezúttal Kapás Boglárka volt a legnagyobb név, aki az ELTE csapatának gyűjtött értékes pontokat a 400 gyors megnyerésével – indult 50 gyorson is, de ott a debreceni Senánszky Petra picivel megelőzte, avagy látszott, Boginak kevésbé fekszik a sprintelés; ettől még természetesen a váltókban is szerepet vállalt.

Ami pedig az összetett viadalt illeti, a végeredmény ugyanaz lett, mint egy évvel ezelőtt, azaz győzött a Pécsi Tudományegyetem, míg a Testnevelési Egyetem – nem utolsósorban a 10x50-es váltó megnyerésével – három ponttal megelőzte Budapesti Műszaki Egyetemet, vagyis a Cseh&Co. csapatot.
Cseh László, arra utalva, hogy a hagyományos egyetemi úszóbajnokságon Hosszú Katinka legszebb napjait idéző programot vállalt a Budapesti Műszaki Egyetem színeiben. Úszott 50 gyorson, elindult az összes 100 méteres számban – gyorson, háton, mellen, pillangón –, plusz 400 gyorson, 200 vegyesen, a BME vegyes váltójában, valamint a hagyományos „mega-zárószámban”, a 10x50 méteres mixed gyorsváltóban is.

„Sajnos, volt, ahol kevesebb induló akadt, így a száz pillére tíz percen belül négyszáz gyorsot úszni nem esett jól túlságosan” – közölte Cseh, aki ettől függetlenül dicséretesen helytállt, hiszen a sprintszámokban (50-100 gyors) egyaránt győzött, emellett nyert 100 háton és 200 vegyesen, a „szerspecialistákkal” viszont kissé meggyűlt a baja, hiszen a volt és jelenlegi válogatottak közül is többen ott voltak a rajtköveken. Így a 100 mellet megnyerő, a pécsi egyetemet erősítő Financsek Gábor, illetve Cseh kőbányás klubtársa, a most TF-színekben induló, 100 pillangón győztes Pulai Bence, aki 7 századmásodperccel érte el előbb a falat Lacinál.

Négyszázon két „maratonista” végzett az élen, a Papp Márkot (Debrecen) megelőző, BKF-es Gyurta Gergely még elégedett is volt azzal, hogy 4 percen belül jött, mondván, „vasárnap délelőtt, külön készülés nélkül ez pont jó eredmény.”

A hölgyeknél ezúttal Kapás Boglárka volt a legnagyobb név, aki az ELTE csapatának gyűjtött értékes pontokat a 400 gyors megnyerésével – indult 50 gyorson is, de ott a debreceni Senánszky Petra picivel megelőzte, avagy látszott, Boginak kevésbé fekszik a sprintelés; ettől még természetesen a váltókban is szerepet vállalt.

Ami pedig az összetett viadalt illeti, a végeredmény ugyanaz lett, mint egy évvel ezelőtt, azaz győzött a Pécsi Tudományegyetem, míg a Testnevelési Egyetem – nem utolsósorban a 10x50-es váltó megnyerésével – három ponttal megelőzte Budapesti Műszaki Egyetemet, vagyis a Cseh&Co. csapatot.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik