Úszás: Hosszú Katinka győzött idei első versenyén

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.05.26. 07:16
null
Hosszú Katinka örülhet – ott folytatta, ahol tavaly abbahagyta, könnyedén győzött 200 vegyesen (Fotó: The Swimming Drills)
Miután Hosszú Katinka a legjobb idővel jutott be a kaliforniai Irvine-ban zajló nagymedencés nemzetközi úszóverseny, a Speedo Grand Challange döntőjébe 200 méter vegyesen, a fináléban tovább javított idején és nagy fölénnyel győzött. Vagyis több mint fél éves kihagyás ott folytatta ahol abbahagyta, a 2018-as esztendőt is győzelemmel kezdte. A később kezdődő 50 gyors fináléjában a 4. lett.

 

Bár az elmúlt napokban ismét a magánéleti válsága miatt került az érdeklődés középpontjába Hosszú Katinka, ám a férjével, Shane Tusuppal minden jel szerint végleg szakító úszónőt ez nem akadályozta meg abban, hogy egyik legjobb számában, 200 vegyesen győzelemmel térjen vissza a medencébe.

A Speedo Grand Challange döntőjében ráadásul a verseny történetének legjobb idejével nyert. A korábbi 2:11.12-es rekordot is ő tartotta, még 2010-ből, de ezt most tovább javította 2:10.87-re, azok után, hogy a fináléba 2:11.91-gyel jutott be.

A győztes idő persze elmarad az utolsó nagymedencés versenyén, a tavaly nyári, budapesti világbajnokságon úszott győztes idejétől, a 2:07.00-tól és a 2015-ös kazanyi vb-n elért, azóta is világcsúcsnak számító 2:06.12-től, de első úszásként az évben kiváló idő, főleg hogy a riválisok kivétel nélkül 2:14-en kívül úsztak.

Hosszú helyi idő szerint péntek délelőtt holtversenyben harmadikként 50 háton is kvalifikálta magát a döntőbe, ahol végül a 4. helyet szerezte meg, mindössze 3 századdal maradt le a dobogóról.

Hosszú Katinka neve további négy szám (100 gyors, 100 és 200 hát, 400 vegyes) nevezési listáján bukkan fel a három napon át tartó Speedo Grand Challenge-en, így ma folytathatja a versenyzést.

SPEEDO GRAND CHALLENGE
NŐI 200M VEGYES, A DOBOGÓSOK

1. Hosszú Katinka 2:10.87
2. Louise Hansson (svéd) 2:14.40
3. Sarah Darcel(kanadai) 2:14.88

50M HÁT, AZ 1-4. HELYEZETTEK
1. Abbey Weitzeil (amrikai) 25.11
2. Anika Apostalon (amerikai) 25.52
3. Amy Bilquist (amerikai) 25.64
4. Hosszú Katinka 25.67

Hosszú Katinka a verseny után rögtön posztolt is az Instagramon

 



 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik