Úszás: Hosszú Katinka Európában is a legjobb

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.02.05. 10:11
null
Hosszú Katinka és Shane Tusup: a nyerő páros (Fotó: Mirkó István)<br />
Akárcsak 2013-ban, 2014-ben is Hosszú Katinkát választották meg az év legjobbjának Európában, azaz a női úszók között övé lett a LEN Award. A kontinentális szövetségnél nagy fölénnyel végzett az élen az elmúlt évi Eb-n hat, a rövid pályás vb-n nyolc érmet nyerő világklasszis.

 

Az európai szövetség (LEN) csütörtökön tette közé a LEN Award-szavazás végeredményét, amely valamennyi tagország szövetségének, illetve a különféle LEN-bizottságok tagjainak voksai alapján alakult ki. Ez az esztendő sem múlt el magyar siker nélkül a voksolás hetedik éve íródó történetében: 2013 után 2014 európai legjobbjának ismét Hosszú Katinkát választották meg.

Ez a díj tette teljessé a Katinka tavalyi eredményeit honoráló elismerések kollekcióját: a FINA-nál is elsőként végzett a hasonló szavazáson, ő lett a dohai rövid pályás vb női legjobbja, Magyarországon pedig az Év sportolója, továbbá a Figyelő magazinnál az Év embere.

Persze a medencében sokat tett azért, hogy kétség se férhessen e különdíjak jogosságához. A berlini Európa-bajnokságon hat érmet szerzett (három arany, egy ezüst, két bronz), a rövid pályás világkupa-sorozatban az összes létező csúcsot megdöntve egymás után harmadszor nyerte meg az összetettet (68 érem, közte 51 arany), végül a dohai rövid pályás világbajnokságon történelmet írva nyolc egyéni számot követően állhatott dobogóra, négyszer a tetejére. „Útközben” kilencszer döntött világrekordot, ötször a vk-sorozatban, négyszer Dohában.

A férfiaknál Gyurta Dániel is kapott szavazatot, s lett hatodik – itt folytatódott a franciák negyedik éve íródó sikersorozata: Alain Bernard, majd Yannick Agnel két elsőségét követően ezúttal Florent Manaudou került az élre meggyőző fölénnyel.

LEN AWARD, A VÉGEREDMÉNY
NŐK

1. Hosszú Katinka (magyar) 57.7%
2. Mireia Belmonte (spanyol) 25.0%
3. Sarah Sjöström (svéd) 12.5%
4. Jazmin Carlin (brit) 1.6%
Femke Heemskerk (holland) 1.6%
Jeanette Ottesen (dán) 1.6%

FÉRFIAK
1. Florent Manaudou (francia) 69.8%
2. Gregorio Paltrinieri (olasz) 9.5%
3. Marco Koch (német) 6.3%
4. Radoslaw Kawecki (lengyel) 4.8%
Adam Peaty (brit) 4.8%
5. Velimir Sztjepanovics (szerb) 3.2%
6. Gyurta Dániel (magyar) 1.6%

A TÖBBI KATEGÓRIA GYŐZTESEI
Nyílt vízi úszás – férfiak:
Thomas Lurz (német); nők: Sharon van Rouwendaal (holland)
Műugrás – férfiak: Patrick Hausding (német); nők: Tania Cagnotto (olasz)
Szinkronúszás: Ona Carbonell (spanyol)
Vízilabda – férfiak: Filip Filipovics (szerb); nők: Maria Garcia (spanyol)
Magyar sportolók a vízilabdázók között kaptak még szavazatot: a férfiak között Varga Dániel a 3., öccse, a tavalyi győztes Dénes a 4. helyen végzett, míg a nők között Keszthelyi Rita lett a harmadik.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik