Úszás: Hosszú Katinkáék és egy szervezet is perli a FINA-t

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.12.08. 12:09
null
Hosszú Katinka értetlenül áll a FINA döntése előtt (Fotó: AFP)
Három úszó, Hosszú Katinka, Andrew Michael és Tom Shields beperelte a vizes sportokat tömörítő nemzetközi szervezetet, a FINA-t – adta hírül a swimmingworldmagazine.com nevű portál.

 

Az ok: néhány héttel ezelőtt a FINA fenyegetését követően az Olasz Úszószövetség úgy döntött, mégsem rendezi meg az Energy for Swim 2018 elnevezésű viadalt, amelynek december 20-21-én Torino adott volna otthont. A FINA nem ismerte el a sorozatot, és szankciókat, eltiltást helyezett kilátásba azokkal az úszókkal szemben, akik vízbe ugranak. Ezért maradt el a verseny, amelyen egyébként több világsztár – köztük Hosszú Katinka és Cseh László – is elindult volna.

A FINA azzal indokolta a fenyegetést, hogy a lemondott torinói verseny nem felelt volna meg a szervezet szabályzatának.

Mint az az úszók hivatalos közleményében olvasható, a FINA korlátozása (illetve fenyegetése) az úszókkal szemben jogsértő módon történt. A három úszóval egy időben az ISL nevű úszószervezet is pert indított a FINA-val szemben – ez a társaság segédkezett volna a szóban forgó torinói verseny lebonyolításában.

„Nekem mindig is az volt a vágyam, hogy az úszást olyan irányba tereljem, ahol a sportolókra partnerként tekintenek az irányító szervezetek, nem pedig csak bábként. Az ISL komolyan veszi az úszókat, ellentétben a FINA-val” – idézi a honlap Hosszú Katinka véleményét.

Az is olvasható, miszerint a FINA egy bizonyos Sherman Antitrust Act of 1890 nevezetű törvényt sértett meg a tettével.

A 27 esztendős Tom Shields – Hosszú Katinkához hasonlóan – olimpiai bajnok, de többször is nyert már világbajnokságot, míg a 19 éves Michael Andrew egyszeres rövid pályás világbajnok.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik