Úszás: Hosszú Katinka elképesztő, egy nap, két világcsúcs

Vágólapra másolva!
2013.08.07. 19:19
null
Hosszú Katinka továbbra is megállíthatatlanul száguld (Fotó: Reuters)
Ismét világcsúcsot úszott a bombaformában versenyző Hosszú Katinka: a világklasszis magyar versenyző szerdán előbb 2:04.39-re, majd a döntőben 2:03.20-ra javította a rövid pályás 200 méteres női vegyes rekordját az eindhoveni világkupaversenyen. A dobogó harmadik fokára Jakabos Zsuzsanna (2:06.29) állhatott, Verrasztó Evelyn negyedik lett (2:07.72).

Hosszú dominanciája elképesztő volt végig, a fináléban több mint három másodperccel előzte meg a második helyezett ausztrál Emily Seebohmot.

„Jól sikerült a kétszáz vegyes, de még mindig van benne egy kicsi, mert nem voltak jók a fordulóim. Talán Berlinben – amire azt mondják, a világ egyik, ha nem a leggyorsabb medencéje – még tovább tudom javítani a csúcsot. Őszintén szólva csak a délelőtti csúcsdöntés lepett meg, magát a világrekordot korábban becéloztuk a döntőre, hiszen már az isztambuli rövid pályás vébén nagyon közel voltam a csúcshoz, egy tizedre talán, most pedig sokkal jobb formában vagyok, mint tavaly decemberben – mondta Hosszú a szövetség hivatalos Facebook-oldalának.

A másik két számban elért országos rekordnak is örül, pláne 200 háton, hiszen négy másodpercet javított egyéni legjobbján Katinka, bár hozzátette: „szerintem gyorsabban úsztam, mint a többiek, csak a fordulókat elcsesztem. Ez volt az egyetlen szám, ami után Shane nem volt igazán boldog... Az a baj, hogy a rövid pályán még szoknom kell, hogy ilyen gyorsan jön a fal... Gyorson sem voltak jók a fordulók, de mindegy, legalább van hová javulni...”

Az esti úszás „pörgősebb” volt a reggelinél, tekintve, hogy Hosszú esélyt sem hagyott – sem a riválisoknak, sem saját világcsúcsának. Szerda este még vízbe ugrott a 200 gyors és a 200 hát döntőjében is, előbbiben második lett – hat századdal lemaradva Sarah Sjöströmtől – utóbbiban pedig ötödikként végzett, míg Verrasztó Evelyn nyolcadikként.

Férfi 200 m mellen sem volt kérdés, ki nyer, Gyurta Dániel könnyedén utasította maga mögé a mezőnyt. 400 m vegyesen az erősebbik nemnél Verrasztó Dávid harmadik lett, Kis Gergő pedig kilencedik.

Szerda este Hosszú Katinka mellett még ketten úsztak világcsúcsot: a dél-afrikai Chad Le Clos férfi 200 m pillangón (1:49.04), a holland Ranomi Kromowidjodo pedig női 50 m gyorson (23.24).

ÚSZÓ-VILÁGKUPA, EINDHOVEN, RÖVID PÁLYA
NŐI 200 M VEGYES

1. Hosszú Katinka 2:03.20 – világcsúcs
2. Emily Seebohm (ausztrál) 2:06.24
3. Jakabos Zsuzsanna 2:06.29
4. Verrasztó Evelyn 2:07.72

FÉRFI 400 M VEGYES
1. Szeto Daija (japán) 4:00.37
2. Conor Dwyer (amerikai) 4:00.57
3. Verrasztó Dávid 4:01.52
...
9. Kis Gergő 4:11.92

NŐI 200 M GYORS
1. Sarah Sjöström (svéd) 1:52.26
2. Hosszú Katinka 1:52.32
3. Emma McKeon (ausztrál) 1:53.06

FÉRFI 200 M MELL
1. Gyurta Dániel 2:01.44
2. Marco Koch (német) 2:02.80
3. Michael Jamieson (brit) 2:04.01

NŐI 200 M HÁT
1. Darina Zevina (ukrán) 2:02.04
2. Belinda Hocking (ausztrál) 2.02.13
2. Emily Seebohm (ausztrál) 2:02.13
...
5. Hosszú Katinka 2:03.04
...
8. Verrasztó Evelyn 2:07.35

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik