Úszás: Gyurta nem osztja Hosszú álláspontját – Hargitay

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.11.16. 18:13
Gyurta Dániel nem kíván Hosszú Katinkával közös álláspontra helyezkedni – ezt maga az úszó közölte telefonon Hargitay András szövetségi kapitánnyal.

„Dani maga hívott fel a délután folyamán, és tisztáztuk, hogy Hosszú Katinka közleményét illetően milyen nyilatkozatot tett – mondta az MTI-nek Hargitay András. – Dani elmondta, nem kíván Katinkával közös álláspontra helyezkedni. Ő annyit mondott, hogy, mint az élet bármely területén, az úszósportban is mindig van min javítani, de egyáltalán nem áll szándékában leváltani az elnököt. Egy vágya van, hogy legjobb tudása szerint, a tőle megszokott szinten készüljön” – mondta.

Hargitay András hozzátette, az olimpiai bajnok mellúszó nem kíván a sajtóban magyarázkodni, de felhatalmazta arra, hogy szavai átértelmezését tisztázza.

Szerdán a 24.hu honlapon jelent meg Gyurtával egy interjú, amelyben a klasszis így nyilatkozott: „Sajnálatosnak tartom, hogy szeretett sportágam a botrányok miatt rendszeresen címlapon van az utóbbi időben. Hosszú Katinka tegnapi nyilatkozatában sajnos sok olyan meglátás van, ami minden úszó számára ismerős, még ha ezekről nyíltan nem is tudnak beszélni.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik