Úszás: ezekre lenne szüksége Hosszú Katinkának

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.12.22. 11:55
Miután Hosszú Katinka felolvasta közleményét, a Magyar Olimpiai Bizottság székházában tartott sajtótájékoztatón újságírói kérdésekre is felelt.

Az ötszörös „nagy” és hatszoros rövid pályás világbajnok úszó kijelentette, mindenképpen Magyarországon folytatja felkészülését, és magyar színekben versenyez tovább. A közleményben említett támogatások között szerepel, hogy szüksége lenne egy masszőrre, aki a világkupaversenyekre is vele utazik, hogy kialakuljon egyfajta rutin, ami ugyanúgy működik a kisebb viadalokon, mint a jövő évi riói olimpián.

A 26 éves Hosszú a Komjádi uszodában készül, ám a medence partján kénytelen öltözni, és a felszerelését ide-oda cipelni – a jövőben privát helyiséget szeretne. Emellett egy videoelemző programot kért a szövetségtől, amellyel egyrészt a saját úszását, másrészt a riválisokét vizsgálhatná.

Hosszú kifejtette, hogy jobban járna a magyar úszósport, ha a miami edzőtáborok helyett itthon készülnének a sportolók, cserébe viszont jó lenne, ha az edzői konferenciákon nem magyar trénerek tartanának előadásokat magyar trénereknek, hanem például Michael Phelps edzője beszélne.

A sajtótájékoztatóról bővebben ide kattintva olvashat!

 

Legfrissebb hírek

Emlékoszlopot állítanak a magyar olimpiai bajnokok tiszteletére

Tenisz
2026.10.22. 12:52

Gyulay Zsolt: Egy budapesti központú közép-európai olimpiának minden pályázóval szemben nagy esélye lehet

Egyéb egyéni
2026.10.21. 12:35

Afrika először – hamarosan útra kelnek ifjú olimpikonjaink Dakarba

Egyéb egyéni
2026.10.09. 11:31

LA 2028: országúton, a hegyi és a BMX szakágban remél kvótát a Magyar Kerékpáros-szövetség

Kerékpár
2026.10.08. 15:23

A BOM csatlakozik a MOB olimpiai kezdeményezéséhez

Egyéb egyéni
2026.10.07. 10:45

Olimpia 2036: Gyulay Zsolt kérte, hogy tárgyalják meg a MOB koncepciójavaslatát

Egyéb egyéni
2026.10.06. 16:19

A MOB érdekképviseletet és közvetítői szerepet vállal a szövetségek és a sportirányítás között

Egyéb egyéni
2026.09.22. 14:15

A MOB több esetben mellőzte a közbeszerzési eljárást az ÁSZ szerint

Egyéb egyéni
2026.08.31. 13:18