Úszás: Cseh Lászlóval az élen bemutatta új igazolásait a BVSC

A 33 éves Cseh László a keddi sajtótájékoztatón az MTI-nek elmondta, hogy 2020. december 31-ig szóló szerződést írtak alá, számára az elsődleges cél a tokiói olimpiai szereplés.
„Annak idején a fél életemet itt töltöttem, egész napos gyerekversenyek sorát úsztam. A tavalyi az elmúlt időszak talán legrosszabb éve volt számomra, de sokat tanultunk belőle, sok minden a felszínre került” – fogalmazott Cseh László.
Hozzátette: az idei fő verseny a kvangdzsui világbajnokság lesz, azonban az egyik legnehezebb feladatának azt tartja, hogy a márciusi országos bajnokságon 200 méter pillangón az első két hely valamelyikén végezzen. Megjegyezte, hogy ebben a tekintetben az időeredmények alapján „nem áll túl jól”.
Az ob-ról szólva kijelentette, szerinte 1:54 percen belüli eredményre lesz szükség a vb-csapattagsághoz, ehhez hasonló időt pedig márciusban legutóbb 2016-ban úszott.
A 23 esztendős Burián Katalin kiemelte, hogy ez már a negyedik klubváltása, a korábbiak nem mentek zökkenőmentesen, most azonban nyugodt körülmények között készülhet, és ez – szerinte – sokat lendíthet a pályafutásán.
A mindössze 19 éves Németh Nándor arról beszélt, hogy a BVSC-ben végre 50 méteres medencében készülhetnek, ami ugyancsak nagy segítség.

Plagányi Zsolt megjegyezte, hogy emberileg és szakmailag is örültek ennek a lehetőségnek, ugyanis a BVSC-s úszókkal és szakemberekkel korábban is remek kapcsolatot ápoltak.
Szatmáry Kristóf, a BVSC-Zugló elnöke azt mondta, hisznek abban, hogy a siker kulcsa a versenyzőkre való odafigyelésben rejlik, ezért a klub a professzionális körülmények megteremtése mellett stabil hátteret is igyekszik biztosítani az élsportolóinak, és minden olyan terhet levesz a vállukról, amely elvonhatja a figyelmüket a felkészülésről. Hangsúlyozta: az olyan klasszisok, mint Cseh László, inspirálóan hatnak majd a velük együtt edző fiatal tehetségekre.
A BVSC-nek eddig is erős volt az úszócsapata, Zuglóban készül ugyanis Kozma Dominik, Bernek Péter, Papp Márk és Bohus Richárd is.

Milák Kristóf megtörte Szabó Szebasztián nagy sorozatát

Milák Kristóf Márton és Németh mögött – egyelőre

Továbbra is nyeretlen a BVSC-Zugló a Szeged ellen

Újabb három magyar érem a párizsi úszóviadalon




