Úszás: A MOB átnyúl a szövetség feje fölött – Kiss László

MTI/NEMZETI SPORTMTI/NEMZETI SPORT
Vágólapra másolva!
2016.02.11. 12:13
Kiss László, az úszók szövetségi kapitánya szerint Hosszú Katinka esetében a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) átnyúl a Magyar Úszószövetség (MÚSZ) feje fölött. A szakvezető az MTI-hez csütörtökön eljuttatott állásfoglalásában reagált így azok után, hogy a világ- és Európa-bajnok tudatta: nem indul az áprilisi országos bajnokságon, és erről a döntéséről a MOB-ot tájékoztatta. Válaszában a MOB részéről Szabó Bence főtitkár kijelentette, a jövőben a szervezet nem szeretné ellátni a közvetítő szerepkörét sem Hosszú Katinka, sem az úszószövetség kérésére sem.

„Már korábban levélben fordultam a MOB elnökéhez, amelyben keserűségemnek adtam hangot, hiszen ötvenéves edzői pályafutásom alatt olyannal még nem találkoztam, hogy a Magyar Olimpiai Bizottság átnyúljon a szövetség feje fölött, mivel úgymond a »nyugalom« érdekében maga kíván szakmai kérdésekben egyeztetni egy élversenyzővel. Ez ide vezetett..." – írta Kiss László.

A szövetségi kapitány a Nemzeti Sportnak elmondta, hogy Hosszú Katinka és férje mindig azt hangoztatták, neki a versenyek jelentik a legjobb edzést, de úgy nehéz szakmai vitát nyitni, hogy a klasszis elkülönült a magyar úszósporttól.

Kiss László azt is abszurdnak tartja, hogy Hosszú Katinka nem vett részt a január végi budapesti FINA-gálán, ahol a világ legjobbjának választották.

„Igaz, hogy a tizennégy díjazott közül csak heten érkeztek Budapestre, ő azonban Budapestről távozott annak érdekében, hogy Luxemburgban, a pénzdíjas versenyen indulhasson – szögezte le a kapitány, majd ezzel folytatta: – A magyar bajnokság nem pénzdíjas, a váltók tagjai csak az olimpiai részvétel kivívása érdekében szállnak vízbe. Katinka és edzője eddig mindig azt hangsúlyozta, számukra a verseny jelenti az edzést. A magyar bajnokság is verseny."

A szakvezető kitért rá, hogy eredetileg április 13. és 16. között rendezték volna az országos bajnokságot Győrben.

„Ám annak érdekében – fogalmazott –, hogy a váltók a lehető legfrissebben állhassanak rajthoz, egy nappal meghosszabbítottuk az eseményt, és április 12-én egy váltónappal kezdünk, amelyen fontos szerep hárult volna Hosszú Katinkára. A magyar úszócsapat eddig húsztagú, a váltók kvalifikációja további versenyzők és edzők részvételét tenné lehetővé Rióban.”

Kiss László állásfoglalásának közvetlen előzménye az volt, hogy Hosszú Katinka a MOB-bal tudatta: nem áll rajthoz az áprilisi ob-n, mert Amerikában edzőtáborozik.

Váltóban először a tavalyi, kazanyi világbajnokságon lehetett kiharcolni a riói részvételt – ott az első tizenkét helyen rangsorolt kvartett szerzett indulási jogot –, magyar női váltó azonban egyik számban sem indult, mivel Hosszú Katinka az egyéni számokra összpontosított, nélküle pedig a szövetségi kapitány nem tartotta érdemesnek a váltók nevezését. Így viszont május 31-ig lehet a maradék négy hely egyikét megszerezni: a nem kvalifikált országok között a négy legjobb időt elérő staféta lehet még olimpiai résztvevő. A nőknél a 4x200-as gyorsváltóban – amelyben a londoni játékokon döntőbe kerültek a magyarok, a 2014-es Eb-n pedig bronzérmet szereztek – és a 4x100-as vegyes váltóban mutatkozik komoly esély a kvótaszerzésre. A férfiaknál Kazanyban a 4x100 méteres férfi gyorsváltót – bár az előfutamok során a harmadik legjobb időt úszta – rossz váltás miatt kizárták, így számára is Győrben nyílik újra esély.

A JÖVŐBEN NEM KÉRNEK EBBŐL – A MOB REAKCIÓJA

A MOB a reagálásában emlékeztetett arra, hogy a legendás mesteredző a múlt héten maga fordult Borkai Zsolt MOB-elnökhöz levélben, és kérte őt: próbálja meg elérni, hogy „ez a fölösleges – minek is nevezzem? – civakodás mielőbb lezáruljon és a magyar úszó válogatott a megszokott keretek között érhesse el azokat az eredményeket, amelyekre mindeddig a Magyar Olimpiai Bizottság is büszke volt”. Levelét úgy folytatta, hogy amíg ez az „áldatlan állapot” fennáll, Hosszú Katinkától és edzőjétől a versenyző edzőtábori igényeiről, a versenyzési terveiről, illetve arról szeretne tájékozódni, hogy számíthat-e rá a váltókban az áprilisi országos bajnokságon.

A MOB honlapján olvasható válaszból kiderül, Borkai Zsolt felkérte Szabó Bence MOB-főtitkárt, hogy a sportigazgatóság illetékes munkatársával közösen kérjen válaszokat Hosszú Katinkától a Kiss László által feltett kérdésekre. Szerdán megtörtént az egyeztetés, amelynek eredményéről Szabó Bence írásban tájékoztatta Kiss Lászlót.

A levélben a főtitkár egyértelművé tette, hogy először és utoljára vállalt a MOB ilyen feladatot.

„Szeretném nyomatékosítani, hogy tőlem és a Magyar Olimpiai Bizottság Irodájától a jövőben ne kérjen »közvetítő« szerepet a Magyar Úszószövetség (MÚSZ) és Hosszú Katinka sem” – írta Szabó Bence, hozzátéve, hogy Borkai Zsolt soha nem tett olyan nyilatkozatot, hogy ő, vagy a MOB folyamatosan közvetítene Hosszú Katinka és az úszóválogatott szövetségi kapitánya között.

A MÚSZ TALÁLKOZÓT KEZDEMÉNYEZ

A MÚSZ közleményében kezdeményezte, hogy Borkai Zsolt, a MOB elnöke, és Szabó Bence főtitkár mielőbb fogadja a sportág vezetését, szövetségi kapitányát, mert a szervezet megítélése szerint a „sport szelleméhez méltó mielőbbi egyeztetés a biztosítéka a további, közös örömöt garantáló sikereknek.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik