Szabó Tünde az új főtitkár, kiálltak a sportág egysége mellett

2011.03.20. 17:52
null
Szabó Tünde már főtitkárként terjesztette elő a MÚSZ 2011-es költségvetését (Fotó: Németh Ferenc)
Címkék
Az egykori kiváló úszó, az olimpiai, világ- és Európa-bajnoki ezüstérmes Szabó Tünde lett a Magyar Úszószövetség (MÚSZ) főtitkára.

A posztra az elnökség még januárban javasolta őt a közgyűlésnek, amely vasárnap nagy többséggel mondott igent a jelöltre. A szavazás előtt a korábbi főtitkár, a visszavonuló Ruza József hivatalosan is lemondott. Beszédében megemlítette, hogy meglepően sokan jelentkeztek utódjának, végül az elnökség elfogadta a négyszeres olimpiai bajnok Darnyi Tamás „szűkítő” indítványát, hogy eredményes úszómúlt is legyen elvárás a pályázókkal szemben. Így maradtak fenn a szűrőn végül ketten, Szabó és a szintén egykori hátúszó, sokszoros magyar bajnok, rövid pályás vb-bronzérmes Deutsch Tamás.

Szabó Tünde már új funkciójában terjesztette elő a MÚSZ 2011-es költségvetését, amelyet elfogadtak a küldöttek. A közgyűlésen ugyanakkor nem mindenben volt egyetértés a jelenlévők között. Hosszas vita előzte meg például a 2010-es büdzsé jóváhagyását. Volt olyan küldött, aki hangoztatta: hogyan mondhatna igent a jelenlegi, Gyárfás Tamás elnök és Ruza József vezette szövetség előterjesztésére, amikor a 2010-es magyarországi Európa-bajnokság megrendezéséhez biztosított költségvetési támogatás felhasználását vizsgálva a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal elmarasztaló megállapításokat tett.

Az a vita is jó órányival megtoldotta a vasárnapi összejövetelt, amely a körül bontakozott ki a hosszútávúszók kezdeményezésére, hogy szabályosan hívták-e össze a közgyűlést, ám ez ügyben (is) alulmaradt az ellenzéki álláspont.

„A közgyűlés kiállt a sportág egysége mellett – értékelte az MTI-nek a főtitkárválasztó fórumot Gyárfás Tamás. – A tagság meggyőző fölénnyel támogatta elnökségünk előterjesztéseit. Bár alapszabály-módosító rendkívüli közgyűlésre javaslat nem érkezett, magam kezdeményeztem, hogy erre sor kerüljön. Erre az elnökség, majd a tagság javaslatainak begyűjtését követően, várhatóan szeptemberben kerül sor. A MÚSZ közgyűlése tájékoztatást kapott a szövetséggel kapcsolatos vizsgálatokról. A tagság egységesen támogatja a szövetség egységének megőrzését, lehetőségei szintjén elősegíti a sportág sikereihez méltó légkör megteremtését, és ehhez kéri mindazok jóindulatú fellépését, akik számára fontos a magyar úszósport.”

Legfrissebb hírek

Lovas Világjátékok: Doerfer Noémi a 41. helyen áll a lovastusázók között

Egyéb egyéni
20 perce

El-selejtező: Górnik Zabrze–Ferencvárosi TC 0–0, összesítésben: 0–1

Európa-liga
21 perce

Milák Kristóf Európa-csúccsal megvédte címét, Kós Hubert negyedik 100 pillangón! – videó

Úszás
36 perce

Kosár: hibátlan felkészülés után jöhet az Eb-rajt az U16-os lányoknak

Utánpótlássport
52 perce

120 milliós ajánlatot kapott a Chelsea; távozott Tóth Alex török csapattársa – csütörtöki transzferhíradó

Minden más foci
1 órája

El-selejtező: egy helyen változott a Ferencváros kezdője az odavágóhoz képest

Európa-liga
1 órája

Vizes Eb: Milák Kristóf vállalja a váltót – irány a dobogó?

Úszás
1 órája

Versenylista futóínyenceknek Kozma Rolandtól: Daráló, Julian Alps és A Kör

Csupasport
2 órája