HIRDETÉS
HIRDETÉS
MTI 2017.12.17 22:26 Frissítve: 2017.12.17 22:42

Rp. úszó Eb: Nem nagyon tudnék negatívumot említeni – Sós

Sós Csaba szövetségi kapitány úgy fogalmazott, összességében teljes mértékben elégedett a magyar úszóválogatott szereplésével a Koppenhágában rendezett rövid pályás Európa-bajnokságon.

HIRDETÉS

 

„Nem nagyon tudnék negatívumot említeni. Furcsa is lenne, ha tizenhárom érem és számos döntős szereplés után kifogásokat keresnék” – nyilatkozta az MTI-nek vasárnap, a záró napot követően a szakvezető.

A magyar válogatott nyolc arany-, három ezüst- és két bronzéremmel zárta a kontinensviadalt.

„Népes, ugyanakkor nem teljes csapattal jöttünk – jegyezte meg Sós. Emlékeztetett rá, hogy nagyon megterhelő év volt az idei a magyar úszók számára, ezért fiataloknak és idősebb versenyzőknek is lehetőséget adtak, hogy ne vegyenek részt a dániai kontinensbajnokságon.

„Öt olyan versenyzőnk nem jött, aki világbajnoki érmes volt nyáron, tehát van ennél erősebb csapatunk is– hangsúlyozta.

A nyolc magyar aranyérem közül hatot Hosszú Katinka szerzett, aki kilenc számban nevezett az Európa-bajnokságra, és végül hatban állt rajthoz. Sós Csaba kijelentette, „egy ilyen világklasszisnak” mindig megadják a lehetőséget, hogy megválassza, melyik úszásnemben és távon áll rajthoz.

„Katinka nem szokott ezzel viccelni, figyeli, hogy körülbelül mit bír, tisztában van a határaival, viszont amikor odaáll, megingás nélkül úszik, kőkeményen teljesít. Elképesztő fizikai és mentális egységben van– szögezte le.

A kapitány elárulta, nagyon figyelte, hol van Hosszú gyenge pontja, de nem tudott ilyet mondani. Sós Csaba elárulta, számára Kapás Boglárka szereplése volt az egyik kérdőjel, mert a nyári világbajnokság neki nem sikerült kimondottan jól.

„Győzött, és ha máshogy válogatja a számokat, talán lehetett volna az ezüstből is arany 800 gyorson, de egy első és egy második hely után nem szükséges magyarázkodni. Csodálatos időt, hatalmas egyéni rekordot úszott, aminek maradéktalanul örülök – jelentette ki.

A szövetségi kapitány rámutatott, Kapás számára a testfelépítése miatt nem előny, hogy a rövid pályás futamokon több a forduló, mint a nagymedencés viadalokon. A 200 vegyesen ezüstérmes Verrasztó Evelynről a szakvezető elmondta, egy ideje foglalkozott a visszavonulás gondolatával, de reményei szerint ez az Európa-bajnokság meggyőzte, hogy mindez „butaság” lenne.

A férfiak mezőnyében Bernek Péter egy első és egy második helyet ünnepelhetett. Sós Csaba emlékeztetett rá, hogy a BVSC sportolója 15 hónapon belül volt 400-as gyorsúszó, nyáron 200 háton remekelt, ezúttal pedig vegyesen. „Ez mutatja, hogy Magyarországon a felkészülési rendszer egyik alapja, hogy a serdülő korosztály végéig mindenkit vegyes úszónak tekintünk, aminek előnye, hogy később több úszásnemből lehet választani, de ilyenkor különösen kamatozik– vélekedett Sós.

Cseh László 200 pillangón vasárnap negyedik lett, így érem nélkül zárta az Európa-bajnokságot. Saját bevallása szerint ez 2002 óta csak négy évvel ezelőtt, szintén Dániában, a herningi rövid pályás kontinensviadalon fordult elő vele. Sós Csaba úgy fogalmazott, az Egri Úszó Klub sportolójának eddigi teljesítménye előtt mindenki fejet hajthat.

Mint kifejtette, 200 pillangón, ötvenméteres medencében az európai ranglistán az első három helyezett magyar. Egy ország a koppenhágai versenyen négy úszót indíthatott egy számban, akik közül csak ketten juthattak döntőbe, márpedig 200 pillangón mind a négyen a finálé résztvevői lettek volna az időeredmények alapján.

„Reggel ráadásul szerencsétlenül alakult Laci futambeosztása, mert ő úszott előbb, és utána jött a három fiatal kihívója. Elfogadom, hogy harminckét évesen nagyon nehéz ezt a számot tíz órán belül kétszer leúszni úgy, hogy mindent kiad magából az ember. Meggyőződésem, ha nem így történik, érmes lett volna – mondta.

Sós kiemelte, az ifjúsági korosztályú úszókkal is elégedett. Hozzáfűzte, őket elsősorban azért hozták, hogy tanuljanak, és lássák, hogy az utánpótlás Európa-bajnoki cím, vagy a világbajnoki dobogó után „van még feljebb”, ehhez képest Németh Nándor és Lakatos Dávid döntőt úszott.

„Nekünk ők jelentik a bankot a következő évtizedre. Megérdemelték, hogy itt legyenek, és beleszagoljanak ebbe a csodálatos légkörbe – vélekedett a kapitány. Sós Csaba kiemelte, ritkán látható, kivételes versenyrendezés volt a koppenhágai, hasonló a nyári budapesti világbajnoksághoz.

„Fél évszázada vagyok a sportágban, de nem sok ehhez hasonló világversenyen voltam – közölte végül.

A magyar válogatott dobogósai
Hosszú Katinka 6 aranyérem
– 50 m hát, 100 m hát, 200 m hát, 100 m vegyes, 200 m vegyes, 400 m vegyes
Kapás Boglárka 1 aranyérem – 400 m gyors, illetve 1 ezüstérem – 800 m gyors
Bernek Péter 1 aranyérem – 200 m vegyes, illetve 1 ezüstérem – 400 m gyors
Verrasztó Evelyn 1 ezüstérem – 200 m vegyes
Kenderesi Tamás 1 bronzérem – 200 m pillangó
Gyurta Gergely 1 bronzérem – 200 m vegyes

HIRDETÉS

A Nemzeti Sport digitális formában - az e-újságért kattintson ide!

HIRDETÉS
2018.06.26 12:30:17

Úszás KOVÁCS ERIKA

A vb-2. úszó túl van a kettős életen: végre leérettségizett.

2018.06.08 16:06:17

Úszás nemzetisport.hu

„A Mare Nostrum három állomásán ott leszek, és a terveim között továbbra is szerepel az Eb.”

2018.05.25 23:45:24

Úszás CSURKA GERGELY

ALAPVONAL. Csakhogy Tusup nem tud veszíteni, sohasem tűrte, hogy ne az övé legyen az utolsó szó, mindig, mindenre volt ellenérve.

2018.05.24 22:07:53

Úszás DEÁK ZSIGMOND

NS-VÉLEMÉNY. A magyar sport szempontjából kizárólag az ő sorsa a fontos.

2018.05.14 11:35:26

Úszás nemzetisport.hu

HIRDETÉS
HIRDETÉS