Két ezüst! Belmonte García kétszer is meglepte Hosszút Dohában

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.12.03. 16:44
null
Hosszú ezüstéremmel kezdett (Fotó: NS-archív)
A Dohában zajló rövid pályás úszó-világbajnokságon Hosszú Katinka ezüstérmet szerzett 200 méter pillangón, majd 400 méter vegyesen is – mindkét számot Mireia Belmonte García nyerte meg világcsúccsal. A férfi 200 méteres gyorsúszás döntőjében Kozma Dominik a 4., Bernek Péter az 5. helyen zárt. A napot egy szép negyedik hellyel zártuk – női 4x200-as gyorsváltónk érte el ezt a kiváló eredményt.

200 M FÉRFI GYORS

Már az első döntőben izgulhattunk, sőt, 200 méteres férfi gyorsúszásban egyből két versenyzőnk, Kozma Dominik és Bernek Péter jutott a legjobb nyolc közé. Előbbi ráadásul a legjobb idővel.

Kozma az első százon a középmezőnyben haladt, és később sem tudott előrébb kerülni. Az élen Danyila Izotov, Chad Le Clos és Ryan Lochte haladt. Utóbbi a nyolcas pályán tartotta a lépést a többiekkel.

Végül a dél-afrikai úszó, aki a 2014-es év legjobb férfi versenyzője lett (a nők között ugye Hosszú Katinka nyert) megnyerte a dohai világbajnokság első aranyérmét.

Kozma tíz századot javított délelőtti idején, de 1:42.25 perccel így is lemaradt a dobogóról, negyedik lett, Bernek végül feljött az ötödik helyre.

RÖVID PÁLYÁS ÚSZÓ-VILÁGBAJNOKSÁG (DOHA)
FÉRFI 200 MÉTER GYORS

1. Chad Le Clos (dél-afrikai) 1:41.45
2. Danyila Izotov (orosz) 1:41.67
3. Ryan Lochte (amerikai) 1:42.09
4. Kozma Dominik (magyar) 1:42.25
5. Bernek Péter (magyar) 1:42.44

200 M NŐI PILLANGÓ

Hosszú Katinka első úszása a 200 méter pillangó döntője volt. A magyar úszónő egyből az élre állt, 50 méternél már 78 századdal vezetett. Mindössze Mireia Belmonte García ment vele. Ők ketten versenyeztek a világcsúcs részidővel.

A címvédő Hosszú egészen 150-ig fél testhosszal vezetett, aztán azonban kissé visszaesett. A spanyol ezt megérezte, s óriási utolsó ötven méterrel végül könnyedén legyőzte Hosszút, akinek ideje így is országos csúcs lett.

Belmonte García világcsúccsal nyert az ezüstérmes Hosszú előtt.

„Benne volt, hogy ez történik. Katinka az elején erős, Belmonte a végén – most ő nyerte ezt a párharcot, de ez nem érte Katkát sokként – idézi Hosszú edzőjét, Shane Tusupot a Magyar Úszószövetség. Végül is egy teljes másodpercet javított élete legjobbján, ennél kétszáz pillangón ma nem tehetett többet. Tudtuk, hogy a két szám együtt kőkemény, plusz a száz hát középdöntője, de nem szerettük volna egyiket sem kihagyni. Ezen az alapon egyedül a 400 vegyes jöhetett volna szóba, hiszen a 200 a kezdőszám, utána jön a 100 hát, amit holnap frissen megnyerhet, akkor hagytuk volna el a négyvegyest? És ha levezetés közben azt látja, amint valaki 4:26-tal megnyeri, amikor ő délelőtt is 4:21-et jött? Az nem lett volna jó érzés."

NŐI 200 MÉTER PILLANGÓ
1. Mireia Belmonte García (spanyol) 1:59.61 – világcsúcs
2. Hosszú Katinka (magyar) 2:01.12 – országos csúcs
3. Franziska Hentke (német) 2:03.89

100 M HÁT – KÖZÉPDÖNTŐ

Hosszú Katinka a második középfutamban indult, ekkor már tudta, hogy az első futamban Darina Zevina 56.23-as ideje volt a legjobb.

A magyar úszónő jól is rajtolt, egy négyes bolyban haladt, a második ötvenen pedig begyújtotta a rakétákat. Persze csak visszafogottan, hogy tartalékolni tudjon a további számaira. Végül 56.65-tel nyerte mg a futamát így a harmadik legjobb idővel jutott a döntőbe.

NŐI 100 MÉTER HÁT, A DÖNTŐ MEZŐNYE
1. Darina Zevina (ukrán) 56.23
2. Emily Seebohm (ausztrál) 56.32
3. Hosszú Katinka (magyar) 56.65
4. Georgia Davies (brit) 56.82
5. Mie Östergaard Nielsen (dán) 56.87
6. Madi Wilson (ausztrál) 56.91
7. Etiene Medeiros (brazil) 57.13
8. Kathleen Baker (amerikai) 57.25

400 M NŐI VEGYES

Pillangón a korábbi 200 méteres döntőhöz hasonlóan Mireia Belmonte García és Hosszú Katinka elúszott a mezőnytől. Hátra a magyar úszónő fordult elsőként, s ebben az úszásnemben 2.14 másodperces előnyre tett szert.

A mellen Hosszú próbálta tartani az előnyét, a spanyol azonban közeledett Hosszúra, a gyorsra gyakorlatilag egyszerre fordultak. Mindketten világcsúcson belül voltak.

A hajrát pedig ezúttal is Belmonte García bírta jobban, és újabb világcsúccsal győzött. Hosszú teljesen elfáradt, végül másfél testhosszal kikapott. De egy újabb ezüstéremmel gazdagodott.

Hosszú országos csúcsától több mint két másodperccel elmaradva, 4:22.94 perccel csapott a célba.

„Velem igazából nem történt semmi különös – Belmonte viszont elképesztően jól úszik, ehhez csak gratulálni lehet – nyilatkozta Hosszú Katinka a Magyar Úszószövetségnek. – A négyszázban talán benne volt pszichésen a kettő pille, de alapvetően nem lehetek mérges senkire, magamra sem. Ma volt egy jobb nálam, az úszásban ez bármikor előfordulhat."

NŐI 400 MÉTER VEGYES
1. Mireia Belmonte García (spanyol) 4:19.86 – világcsúcs
2. Hosszú Katinka (magyar) 4:22.94
3. Hannah Miley (brit) 4:24.74


FÉRFI 4x100 MÉTER GYORS

A 4x100 méteres férfi gyorsváltójában Franciaország új világbajnoki csúccsal győzött.

FÉRFI 4x100 MÉTER GYORSVÁLTÓ
1. Franciaország 3:03.78 – világbajnoki csúcs
2. Oroszország 3:04.18
3. Egyesült Államok 3:05.58


4X200 M NŐI GYORS

Első emberünk, Verrasztó Evelyn a hatodik helyen vitte végig a váltót, s adta át a lehetőséget a második Jakabos Zsuzsannának. Ezután a holland váltó két testhosszal meglépett a kínaiaktól az első helyen, s féltávnál már csak a világcsúcs részidővel versenyzett.

A harmadik emberünk, Kapás Boglárka a hetedik helyen kezdte el saját 200 méterét, s nagyon szépen visszaelőzte a svéd váltót, a hatodik helyen adta át a lehetőséget utolsó úszónknak, Hosszúnak. A hollandok győzelmét ezalatt semmi sem fenyegette.

A magyar váltót végül Hosszú behozta a negyedik helyre. A dobogón Hollandia (világcsúccsal), Kína, Ausztrália sorrend alakult ki.

NŐI 4x200 MÉTER GYORSVÁLTÓ
1. Hollandia 7:32.85 – világcsúcs
2. Kína 7:37.02
3. Ausztrália 7:38.59
4. MAGYARORSZÁG (Verrasztó Evelyn, Jakabos Zsuzsanna, Kapás Boglárka, Hosszú Katinka) 7:39.21

A DÉLELŐTTI PROGRAM – DECEMBER 4., CSÜTÖRTÖK

előfutamok (7.30)

4x50 m férfi vegyes váltó, 100 m női gyors (Gyurinovics Fanni, Késely Ajna), 400 m férfi vegyes (Grátz Benjámin, Verrasztó Dávid), 50 m női pillangó (Jakabos Zsuzsanna, Szilágyi Liliána), 50 m férfi gyors (Holoda Péter, Kozma Dominik), 100 m női vegyes (Hosszú Katinka), 4x200 m férfi gyorsváltó, 4x50 m vegyes vegyes váltó (magyar válogatott), 800 m női gyors - lassú futamok

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik