Risztov Éva: új országos csúcs és világelsőség

Vágólapra másolva!
2012.04.01. 20:47
null
Risztov Éva országos csúccsal világelső
Címkék
Az országos bajnokság 4. napján a világranglista élére úszott Risztov Éva 1500 gyorson, miután megjavította saját országos csúcsát – a harmadik aranyérmét szerző debreceni úszó ezzel az Eb egyik fő esélyesévé lépett elő a leghosszabb távon. A zárónap fénypontja mellett említést érdemel Cseh László és Jakabos Zsuzsanna két-két egyéni bajnoki címe, valamint Gyurta Dániel kisebb sérülése, és Molnár Ákos olimpiai A-szintet érő úszása, továbbá az alkalmilag összeálló vegyesváltó produkciója, amely jelenleg szintén a legjobb a világon.

 

Rossz hírrel kezdődtek a zárónapi döntők: Gyurta Dániel kisebb lovagló-izom-húzódást szenvedett a 200 mell előfutamai során, és nem akart kockáztatni, ezért a délutáni döntőt nem vállalta, mint mondta, egy úszásra azért jó a lába, és akkor inkább a csapatot segíti, hiszen a nap végén a legjobb vegyesváltó összeállt egy olimpiai kvótakísérletre.

Gyurta távollétében Molnár Ákos vágott az élre – a kiváló mellúszó az elmúlt időszakban csaknem tízszer próbálkozott az olimpiai A-szint teljesítésével, ebből hét alkalommal egy másodpercen belül volt az időhatárhoz képest, ám áttörnie egyszer sem sikerült azt. Most gyakorlatilag az egész uszoda neki szorított, és Molnár szédületes hajrával végül három tizeddel „verte" a szintet, így ő is csatlakozhat a magyar olimpiai csapathoz.

Szép csatát hozott a férfi 200 vegyes, ahol Cseh Lászlónak a dél-afrikai Chad Le Clos meg-megújuló támadásait kellett visszavernie – sikerrel tette, és végül 2 percen belüli idővel győzött, majd később szerzett még egy bajnoki címet, 50 pillangón.

A hölgyeknél Verrasztó Evelyn biztató, bár nem egetverő eredménnyel nyerte a 200 vegyest, míg Jakabos Zsuzsanna száz pillangón remekelt, olyan eredményt ért el, amivel még önmagát is meglepte – úgy látszik, jótékony hatással volt rá kedvese, Molnár Ákos remeklése.

A csattanót aztán Risztov Éva szolgáltatta, aki a debreceni szurkolók nagy örömére megjavította az 1500 méteres gyorsúszás országos rekordját – bár magában ment a táv második felében, a közönségtől is támogatott klasszis végül öt századdal megjavította tavaly felállított csúcsát, egyszersmind a világranglista első helyére katapultálta magát.

És ugyanitt „kötött ki" a férfi vegyesváltó is: sokatmondó volt, hogy valamennyien odatették magukat, nyitányként például Bernek Péter jobbat úszott, mint másfél órával korábban az egyéni versenyben, 100 háton; Gyurta Dániel sérülését feledve repesztett, és a sokadik számában úszó Cseh László is kiadott magából mindent pillangón – a végén Takács Krisztián már-már repült a víz felett, így a vége a világranglista idei legjobbját jelentő idő, amely kis híján (hat tized) jobb volt, mint a tíz éve fennálló országos rekord. Egyértelmű: ennek a kvartettnek óriási esélye van arra, hogy Londonban is megméresse magát.


ÚSZÓ OB, 4. NAP
FÉRFIAK
100m gyors: Takács Krisztián (Dunaferr) 49.65
100m hát: Bernek Péter (Kőbánya SC) 54.90
200m mell: Molnár Ákos (Jövő SC-Veolia) 2:11.41
50m pillangó: Cseh László (Kőbánya SC) 24.27
200m vegyes: Cseh László (Kőbánya SC) 1:59.22
4x100m vegyesváltó: Magyar válogatott (Bernek Péter, Gyurta Dániel, Cseh László, Takács Krisztián) 3:37.87
NŐK
50m gyors: Jakabos Zsuzsanna (ANK Pécs) 25.77 – a számot a dél-afrikai Trudi Maree nyerte (25.35)
200m gyors: Mutina Ágnes (Jövő SC-Veolia) 2:00.16
1500m gyors: Risztov Éva (Debreceni Sportcentrum) 16:12.95 – új országos csúcs
200m hát: Szekeres Dorina (EuropTec-Zalavíz) 2:15.09
100m mell: Ferenczi Fanni (Kőbánya SC) 1:11.92 – a számot a szlovén Tanja Smid nyerte (1:10.71)
100m pillangó: Jakabos Zsuzsanna (ANK Pécs) 58.82
200m vegyes: Verrasztó Evelyn (Jövő SC-Veolia) 2:13.89
4x100m vegyesváltó: Jövő SC-Veolia (Verrasztó Evelyn, Sztankovics Anna, Tompa Orsolya, Mutina Ágnes) 4:13.13

A MAGYAR EB-CSAPAT
Férfiak: Balog Gábor, Bernek Péter, Biczó Bence, Bohus Richárd, Cseh László, Financsek Gábor, Gyurta Dániel, Gyurta Gergely, Kis Gergő, Kozma Dominik, Madarassy Ádám, Molnár Ákos, Pulai Bence, Rákos Patrik, Szilágyi Ádám, Takács Krisztián, Verrasztó Dávid, Zámbó Balázs
Nők: Dara Eszter, Hosszú Katinka, Jakabos Zsuzsanna, Joó Sára, Kapás Boglárka, Mutina Ágnes, Povázsai Eszter, Risztov Éva, Szekeres Dorina, Sztankovics Anna, Tompa Orsolya, Verrasztó Evelyn

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik