Phelpsék az új szuperdresszben parádéztak New Yorkban

MTI MTIMTI MTI
2011.12.01. 12:55
null
Lochte, Phelps és Coughlin mutatták be az új dresszt (Fotó: Action Images)
Címkék
A legnagyobb amerikai úszósztárok mutatták be szerdán New Yorkban a Speedo cég legújabb szuperszerelését, amelyet az Egyesült Államok legjobbjai viselnek majd a jövő nyári, londoni olimpián, és amelytől világcsúcsok sorát várják.

A sportág jelenlegi number one-jának számító Michael Phelps, az év amerikai úszójának megválasztott Ryan Lochte – amúgy közéjük férkőzve lett második a pekingi olimpián mindkét vegyesszámban Cseh László – és a szintén olimpiai bajnok Natalie Coughlin vett részt a Fastskin3-nak elkeresztelt újdonság prezentációján, ahol elhangzott, hogy használatához hozzájárulását adta a FINA, a vizes sportokat összefogó nemzetközi szövetség is.

Az űrkorszaki jelzőt kiérdemelt szerelésegyüttesbe beletartozik a térd fölött végződő „biciklis" nadrág mellett a speciális úszósapka és a széles, „oldallátó" szemüveg is, mely utóbbi kettő a viselőjének „pókemberes" külsőt kölcsönöz. A külcsínnél fontosabb a „belbecs", vagyis az, hogy a csúcsszintű high-tech újbóli megjelenésével – merthogy korábban volt már hasonló dresszforradalom, ám utóbb, 2010-től, a FINA az összes akkori „csodadresszt" betiltotta – jelentős eredményjavulás következhet be a medencében.

A Speedo képviselője elmondta, hogy a fejlesztés négy évükbe került, és legfőbb erénye a Fastskin3-nak az, hogy az úszó gazdaságos oxigénfelvételét az eddigiekhez képest 11 százalékkal javítja, miközben a közegellenállást a víz alatt 16.6, a víz felett pedig 5.2 százalékkal csökkenti.

„Mindez hatalmas előny egy olyan sportágban, amelyben az aranyérmekről olykor századmásodpercek döntenek" – érvelt az új segédeszközök mellett Bob Bowman, a 14-szeres olimpiai bajnok Phelps edzője. Maga Phelps nagyszerű ajándéknak minősítette az új viseletet, amelyet a maga nemében az eddigi legjobbnak tart.

„Mindenki ugyanazt a jótékony hatást várhatja el tőle, élvezheti az előnyeit, hiszen bárki hozzájuthat a Fastskin3-hoz, nemcsak a Speedo által támogatott sportolók – nyilatkozta Lochte, aki hozzáfűzte: – Amikor rajtam van, szupermennek érzem magam, aki bárkit legyőzhet, a startkőre állva pedig olyan érzés fog el, mintha akcióhős lennék."

Coughlin főképpen az új szemüveget dicsérte:

„Száznyolcvan fokossá bővíti a látóteremet, s úszás közben is mindent érzékel a szemem anélkül, hogy a fejemet mozdítanom kellene" – jelentette ki.

Kiss László, a magyar úszóválogatott szövetségi kapitánya nem örült a hírnek:

„Nem vagyok ellene az újnak, de amikor ilyenről hallok, már csak néhány hónappal a londoni olimpia előtt, a legkevésbé sem vagyok boldog, féltem az egyenlő versenyfeltételeket – mondta a szakember. – A Speedo új dressze, meg a 'kiegészítők' nekem a pekingi olimpia előtti és persze utáni időket juttatják az eszembe, nevezetesen azt, hogy a 'rongyos forradalom' folytatódik, pontosabban kezdődik a második felvonás... Nekünk amúgy az Arenával van hosszú távú szerződésünk, s úgy tudom, hogy ez a cég is új dressz előállításán dolgozik."

Legfrissebb hírek

Dánia: nem volt hordágy a női futballmeccsen, még egy kordont is felajánlottak a sérültnek

Minden más foci
5 perce

Ligetvári Patrik csak arra nem készül, hogy a kapuba kell állnia

Kézilabda
15 perce

Corbu Máriusz hívná édesapját: Mit szólsz ehhez a győzelemhez?

Európa-liga
30 perce

Esterházy Márton: Varga Barnabást lehetetlen semlegesíteni a levegőben

Bajnokok Ligája
42 perce

A wimbledoni bajnok Nosková ellen kezd a világelső Ribakina a WTA-vb-n

Tenisz
44 perce

„Egy ekkora ütés önmagában is halálos lehet” – Gellér László a tenerifei futballtragédia orvosi hátteréről

Spanyol labdarúgás
57 perce

BL: Senki állását nem kell megmentenünk – Bruno Fernandes

Bajnokok Ligája
1 órája

Vitek Dárius: Hedajati végigdarálta a mezőnyt

Birkózás
1 órája