Nyílt vízi úszó Eb: Risztov harmadik lett 10 kilométeren, de kizárták

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.07.10. 13:32
null
A szám magyar olimpiai bajnoka a táv felénél még két másodperccel vezetett a vb-címvédő előtt (Fotó: AFP/archív)
Risztov Éva a harmadik helyen ért célba 10 kilométeren az úszók hollandiai nyílt vízi Európa-bajnokságán vasárnap, de utólag kizárták a versenyből.

 

A szám olimpiai bajnoka – aki Rio de Janeiróban a magyar úszócsapat legidősebb tagja lesz, és nagymedencében 800 méteren is rajthoz áll majd – a táv felénél még két másodperccel vezetett a világbajnoki címvédő francia Aurélie Muller előtt. 7500 méternél már a riválisa haladt az élen, ám kettejük között csupán néhány tizedmásodperc volt a különbség.

Végül a rendkívül szoros hajrában Muller és az olasz Rachele Bruni azonos idővel zárt, köztük még a célfotó alapján sem tudtak dönteni, így mindketten aranyérmet kaptak. A harmadikként beérkező Risztov Évát utólag kizárták a versenyből.

A szám másik magyar indulója, Olasz Anna a 13. helyen végzett.

A Magyar Úszószövetség (MÚSZ) tájékoztatása szerint: a nemzetközi nyílt vízi viadalhoz teljességgel méltatlan körülmények között kezdődött meg az Európa-bajnokság Hoornban. Mint írják: Risztov Évát a világ- és Európa-bajnok német Isabelle Harléhoz hasonlóan pályatévesztés miatt zárták ki.

A két úszó a célfolyosó mellé úszott, ám a kötél alatt átbújva korrigáltak, tehát nem vágták le a pályát, nem úsztak kevesebbet, csupán „irányba álltak", azaz a kötél egyik oldaláról átmentek a másikra – áll a beszámolóban.

Gellért Gábor szövetségi kapitány a pályatévesztést nem vitatta, ugyanakkor elmondta, az óvásban is arra helyezték a hangsúlyt, hogy felháborítóan nívótlanok a verseny körülményei, a pálya például nem volt rendesen kijelölve.

„Én mindent megtettem ma, nem tehetek róla, hogy nem tájékoztattak bennünket előre a két sárga bójáról a végén. Jellemző, hogy öten úsztunk rossz irányba. A lényeg, hogy amit terveztem, azt meg is csináltam. Ismét bizonyítottam magamnak, hogy tudok küzdeni a végsőkig, kikerültem minden konfliktust, az összes verekedésből kihúztam magam, inkább odébb mentem, csak az úszásra koncentráltam" – nyilatkozta Risztov Éva.

A férfiak 10 kilométeres versenyében az olimpiai induló Papp Márk a 10., Székelyi Dániel a 13., Rákos Patrik pedig a 25. helyen végzett a 35 fős mezőnyben.

NYÍLT VÍZI ÚSZÓ EB
NŐK, 10 KM

1. Rachele Bruni (Olaszország) és Aurélie Muller (Franciaország) 2:07:00.1 óra
3. Arianna Bridi (Olaszország) 2:07:03.6
…13. Olasz Anna 2:07:28.9

FÉRFIAK, 10 KM
1. Ferry Weertman (Hollandia) 1:55:20.6 óra
2. Jack Burnell (Nagy-Britannia) 1:55:21.2
3. Marc Antoine Olivier (Franciaország) 1:55:21.6
...10. Papp Márk 1:55:27.3
...13. Székelyi Dániel 1:55:28.6
...25. Rákos Patrik 1:56:03.6

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik