P. A. 2018.11.27 08:54 Frissítve: 2018.11.27 09:08

Műúszás: visszavonult az egyik legsikeresebb magyar

Visszavonult a versenyzéstől az elmúlt időszak legsikeresebb hazai műúszója, Kiss Szofi, aki a Ferencváros edző-koreográfusaként dolgozik tovább.

 

Kiss Szofi a 2017-es budapesti világbajnokság idején még határozottan állította, célja, hogy ott legyen a tokiói olimpián, az elmúlt évek legeredményesebb hazai műúszója a nyári pihenő után mégsem kezdte meg a felkészülést az idei szezonra.

„Visszavonultam az aktív sporttól. Tizennyolc évet töltöttem el a műúszásban, elértem, amit hazai viszonyok közepette ebben a sportágban lehetett. Elengedtem az újabb olimpiai részvétel gondolatát, mert az utóbbi időben úgy éreztem, nincs már bennem motiváció a folytatáshoz” – indokolta döntését Kiss Szofi, aki a 2012-es londoni olimpián Czékus Eszterrel a 21. helyen végzett a párosok versenyében.

A műúszó hozzátette, elhatározásában szerepet játszott, hogy az anyagiakat tekintve lényegében amatőr státuszban sportolt.

„Az utóbbi évben a szövetség új elnökének és elnökségének köszönhetően soha nem látott jó körülmények között dolgozhattunk, de én majdnem huszonnégy évesen már nem várhattam el a szüleimtől, hogy továbbra is támogassanak, szerettem volna végre megállni a saját lábamon – folytatta Kiss Szofi, aki immár a parton hasznosítja tudását: a Ferencváros műúszószakosztályában vállalt edző-koreográfusi munkát. – Nagyon tetszik a munka, kiváló edzői csapatban dolgozhatok, a legkisebbek trénerével, Tringer Sárával korábban közös csapatban versenyeztünk, később pedig az edzőm is volt a válogatottnál.”

Kiss Szofi az FTC-nél utánpótláskorú, azaz tizenéves versenyzőkkel dolgozik, ami jelentős kihívás a fiatal szakembernek, akinek a parton is jól jön eredményes versenyzői múltja.

„A tinédzser lányokat néha valóban észhez kell téríteni. De megbirkózom a feladattal, igyekszem nagy hangsúlyt fektetni a motivációra, és úgy érzem, megvan közöttünk a kölcsönös bizalom. Előfordul, hogy be kell ugranom a vízbe, ilyenkor – miután a gyakorlatban is megmutattam, amit kérek – úgy dolgoznak a lányok, mint a kisangyal – mondta a mindennapjairól Kiss Szofi, aki edzőként is túl van a bemutatkozáson, hiszen egyik tanítványa is versenyzett a hónap eleji Magyar Kupán. – Érdekes tapasztalat volt, nagyon izgultam a versenyzőmért, akivel együtt csináltam végig a gyakorlatát gondolatban a parton.”

2019.07.10 08:15:16

Úszás KOVÁCS ERIKA

Rasovszky Kristófnak 5 és 10 kilométeren is vannak megérzései a vizes vb-n.

2019.07.02 22:53:56

Úszás nemzetisport.hu

Július 12–28. között a dél-koreai Kvangdzsuban rendezik az idei vizes világbajnokságot.

2019.07.02 09:46:52

Úszás KOVÁCS ERIKA

A zentai fiú a kvangdzsui világbajnokságon 50 pillangón szeretné megmutatni, mire képes.

2019.06.28 23:55:11

Úszás KOVÁCS ERIKA

Tíz évvel ezelőtt, 2009-ben szerezte meg első világbajnoki címét – egy évtized összegzése, másként.

2019.06.28 23:56:53

Úszás nemzetisport.hu

NS-VÉLEMÉNY. Sokáig épp ezt a „bajai lányos” őszinteséget kerestük benne.