ROSKA EMESE BOGLÁRKA (Kvangdzsu) 2019.07.20 14:47 Frissítve: 2019.07.20 14:54

Műúszás: a selejtezőhöz képest javítottak a magyarok

Több mint fél ponttal magasabb pontszámot kapott a magyar szinkronúszó-válogatott a csapat szabadkombinációban, ám így is a 12. helyen végzett a kvangdzsui világbajnokságon.

A magyar csapat 12. lett a szabadkombinációban (Fotó: MTI)

Sikerül-e végrehajtaniuk a lehetetlent?

Nagyjából ez volt a kérdés a magyar szinkronúszóknak, akik 15 közül kerültek a 12 csapatos fináléba szabadkombinációban a kvangdzsui világbajnokságon.

Az erőviszonyok alapján reálisan csak a dél-koreai lánykoszorúval lehettek versenyben – de mert Dél-Koreában rendezik a vb-t, tulajdonképpen reálisan sem lehettek vele versenyben.

A Jomdzsu Aréna közönségének örömére a hazaiak mutatták be először kicsivel több mint négyperces kűrjüket, és 78.8000 pontot kaptak rá, egy ponttal többet, mint a selejtezőben.

Sejthető volt, a magyar lányok nem tudnak annyival jobban teljesíteni, hogy a 77.4000 pontból ennél több legyen, ám nem lehettek csalódottak, hiszen a 77.9333 egység jóval magasabb a két napja kapottnál.

„Csak az elején követtünk el egy kisebb hibát, azt leszámítva minden szépen ment – kezdte Natalja Taraszova szövetségi kapitány. – Nagyon igyekeztek, mert tudták, hogy sokan nézik őket, és a legjobbjukat hozták. Dél-Koreát nem lehetett megelőzni hazai pályán, jobban támogatják őket. Ebben az évben a csapatra koncentráltunk, ám a folytatásban a duóra összpontosítunk inkább az olimpiai kvalifikáció miatt.”

„Sokat javítottunk a selejtezőhöz képest, és nagyon közel voltunk a nyolcvanhoz. Belülről úgy éreztük, hogy remekül ment a kűr, és Natalja is azt mondta, büszke ránk, szóval nagyon örültünk – értékeltek közösen és vidáman a válogatott tagjai. – Ez a szám jó, mert viszonylag mi is jók vagyunk, és ebben szoktuk a legmagasabb pontszámot kapni. Nagyon szeretjük, mert vannak benne külön csapatrészek, plusz duó és szóló. Óriási élmény volt az egész év, hiszen igazán összekovácsolódott a csapat, és az edzőkkel is jó kapcsolatot ápoltunk, és a világbajnokság még inkább összehozott minket.”

A versenyszámot egészen lenyűgöző programmal – már-már természetesen – Oroszország nyerte meg Kína és Ukrajna előtt. Az oroszok a tíz számból kilencben diadalmaskodtak, az akrobatikus kűrben csak azért nem, mert nem indultak.

MŰÚSZÓ-VILÁGBAJNOKSÁG, KVANGDZSU
CSAPAT SZABADPROGRAM

Világbajnok: Oroszország 98.000
2. Kína 96.5667
3. Ukrajna 94.5333,

12. Magyarország 77.9333 (Apáthy Anna, Dávid Janka, Farkas Dóra, Gács Boglárka, Gerstenkorn Mira, Hungler Szabina, Kassai Kamilla, Péntek Lili Hajnal, Szabó Anna, Teravágimov Virág)

A Nemzeti Sportot a vizes vb-ről tudósítja: Csurka Gergely, Roska Emese Boglárka, Derencsényi István (Kvangdzsu), Kovács Erika (Budapest)

2019.08.16 23:18:41

Úszás KOVÁCS ERIKA

NS-VÉLEMÉNY. Ha valakinek, Shane Tusupnak tudnia kell ezt.

2019.08.10 00:33:16

Úszás KOVÁCS ERIKA

A tréner már ki meri jelenteni, hogy a 200 pillangó aranyérméért utaznak Tokióba.

2019.08.02 22:01:18

Úszás N. PÁL JÓZSEF

ALAPVONAL. Majd egy döbbenetes mondatot ejt ki Milák Kristóf, a csapat hazai fogadásakor. »Nem nekem kell hajszolni az időt, az időnek kell hozzám jönnie«.

2019.07.31 08:58:42

Úszás SZABÓ GÁBOR

„Feltartott kezekkel szállt ki a kocsiból, s ekkor egy géppisztolysorozatot lőttek belé, aztán kifosztották.”