Lesz – majd – Kovács Erika jegyzete

KOVÁCS ERIKAKOVÁCS ERIKA
Vágólapra másolva!
2020.03.20. 22:09

Minden idők legsikeresebb Európa-bajnokságát zárta a magyar úszócsapat: a Sós Csaba szövetségi kapitány által kormányzott válogatott 12 arany-, 6 ezüst-, és 5 bronzérmet szerzett a Duna Arénában, ezzel a mieink a 2016-os londoni termést (10, 4, 5) is felülmúlták!

„Katinka duplája” – írhattuk a címlapra az egyik napon, miután Hosszú Katinka a 200 után a 400 vegyest is megnyerte a hazai közönség előtt, másik alkalommal pedig Milák Kristóf újabb csodaúszása szolgáltatott témát az újságíróknak.

Megvédte Európa-bajnoki címét Kapás Boglárka is 200 pillangón, Verrasztó Dávid is 400 vegyesen, és a többi arany mellett megtörtént az is, ami korábban még sohasem, hogy két váltónk is a dobogó felső fokán ünnepelt: a férfi 4x200-as gyorsváltó meggyőző fölénnyel, a 4x100-as gyorsváltó hatalmas csatában bizonyult a legjobbnak.

És akkor még nem beszéltünk a feltörekvő fiatalokról, akik újfent megerősítették, hogy a magyar úszósport erős, az utánpótlásbázisa széles alapokon nyugszik, vagyis nem kell attól félnünk, hogy évek múltán nem lesz kiért szurkolnunk.

Persze, nem feledkezhetünk meg a szervezésben ismét kiválóra vizsgázó rendezőkről sem – az Európai Úszószövetség vezetői ismét elégedett távoztak tőlünk. Okkal. Újfent azt tapasztalhatták, hogy a magyar közönség megtölti a Duna Arénát, pazar hangulatot varázsol az uszodába, és a Lupa-tó is nagyszerű házigazdája volt a nyílt vízi úszók versenyeinek – hogy ott is igazán remek legyen a hangulat, arról Rasovszky Kristóf gondoskodott, hiszen mindhárom távon, 5, 10 és 25 kilométeren is aranyérmet szerzett.

Bravó, magyar úszósport, szép volt, fiúk és lányok!

Biztosan lesz a valóságban is ilyen összegzésünk, csak azt nem tudjuk, mikor, hiszen pénteken elhalasztották az eredetileg májusban esedékes vizes Európa-bajnokságot augusztus végére…

Addig tartsatok be minden rendelkezést, kedves úszók és edzők, vigyázzatok magatokra, egymásra és az idősekre, és ne búslakodjatok! Mert ugyan most óvatos az egész világ, augusztusra remélhetőleg visszatér minden a régi kerékvágásba, és emberek sokasága ölelhet majd keblére benneteket a sikerek után!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik