Junior úszó-vb: Én sem tudom, hogyan jött össze – Zombori

D. Á.D. Á.
Vágólapra másolva!
2019.08.20. 18:54
null
Zombori maga sem tudja, hogyan sikerült ilyen jót úsznia 400 méteren (Fotó: Török Attila)
Zombori Gábor aranyérmes lett 400 méter gyorson a Duna Arénában, a 7. junior úszó-világbajnokság első napján. A verseny után rövid interjúban értékelte teljesítményét a Magyar Úszószövetség hivatalos Facebook–oldalán.

A 16 éves úszó elárulta, nem számított arra, hogy ilyen jó teljesítményt nyújt 400 méter gyorson, mivel inkább a 200-ra összpontosított.

„Hát ezt én se nagyon tudom, hogyan jött össze. Nem készültünk erre a versenyszámra, inkább a 200-ra koncentráltunk, de úgy látszik, ez az edzésterv meg az idők, amiket edzésen úsztam, elég jónak bizonyultak a 400-as számra is” – mondta Zombori Gábor a világbajnoki aranyat követően.

„Megmondom őszintén, nem gondoltam volna, ahogyan azt sem, hogy döntőbe jutok, mert csupán a tizenötödik időm volt a mezőnyben. De sikerült, ennek nagyon örülök, és már alig várom a holnapi kétszáz gyorsat” – folytatta a 16 éves újdonsült junior-világbajnok.

„Az egyszerűen fenomenális volt, amikor meghallottam a közönség hangját. Nem tudom, milyen lehetett a felnőtt vébén, de itt is nagyon jó érzés volt”– tette hozzá Zombori.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik