Hosszútávúszás: világcsúcsidőn belül Mányoki Attila

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.08.04. 09:37
Mányoki Attila helyi idő szerint hajnali 3 óra 27 perckor elindult, hogy úszva teljesítse az Észak-Írország és Skócia közötti 35 kilométeres távot, s ezzel befejezze az Ocean's Sevent, amely a világ hét legnehezebb szorosának átúszását jelenti. A magyar úszó mindössze három óra alatt teljesítette a táv egyharmadát, ezzel közel van ahhoz, hogy neki legyen a legjobb összetett ideje az Ocean's Seven sorozatban, és ezzel világrekordot állítson fel.

Mányoki 11 másik versenyző idejével versenyzik, hiszen korábban ennyien tudták teljesíteni ezt a sorozatot.

A kísérőhajó helybéli legénysége azt mondta, hogy még sosem látták ilyen nyugodtnak a vizet ezen a szakaszon, és eddig medúzával sem sokkal találkozott a csapat. Attilának mindössze egyetlen oroszlánmedúza-csoporton kellett áthaladnia.

A magyar hosszútávúszó egyelőre jól viseli a jelenleg 12 fokos vizet, a frissítések során kommunikál a legénységgel, ami annak a jele, hogy jó állapotban van.

A kihívás legnagyobb feladatai azonban még hátravannak, a skót partszakasz előtt nem sokkal, a táv háromnegyedénél húzódik egy mélyebb árok, ahol a víz hőmérséklete csökkenni fog, ezt követően pedig árral szemben kell majd úsznia. Ennek megfelelően Attila jelenleg tartalékol az energiájával.

A helyszínen tartózkodik az Echo Televízió stábja, amely folyamatosan tájékoztat majd a legfrissebb információkról.

MÁNYOKI ATTILA STARTJA

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik