Emlékezés: 30 évvel ezelőtt nyerte meg első olimpiai aranyát Egerszegi Krisztina

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.09.25. 11:13
null
A döntő utáni pillanatokban (Fotó: MTI)
Napra pontosan 30 évvel ezelőtt magyar idő szerint délelőtt negyed 12 környékén rendezték a szöuli nyári olimpiai játékokon a 200 méteres női hátúszás döntőjét.

Az egész olimpia és az úszóversenyek addigi történéseinek egyik szenzációját jelentette a 24. nyári olimpián Egerszegi Krisztina három nappal korábban 100 háton szerzett ezüstérme, így az, hogy a hosszabbik távon a második legjobb idővel került a döntőbe, már a figyelem középpontjába helyezte a 14 éves magyar lányt.

Miután szeptember 25. harminc évvel ezelőtt vasárnapra esett, így az egész ország a tévék vagy a rádiók előtt ült, és az alábbi két közvetítést figyelte, hogy mire megy a kis Egérke az „NDK-s vízi torpedók” ellen.

Az eredmény ma már ismert, Egerszegi Krisztina a magyar sport történetének egyik legnagyobb bajnoka, s a világ úszásának korszakos alakja lett, az alábbi két közvetítés legemlékezetesebb mondataiból pedig szállóigék lettek, hiszen kinek ne lábadna könnybe a szeme, amikor azt hallja, hogy „hát, ilyen nincs, ilyen nincs és mégis van!”

Vitray Tamás közvetítése a Magyar Televízióban

Török László közvetítése a Magyar Rádióban

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik