Balaton-átúszás: 8162 induló; Papp és Risztov a leggyorsabb

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.07.04. 18:13
null
Több mint nyolcezren vágtak neki a Balaton-átúszásnak (Fotó: MTI)
Több mint nyolcezren vágtak neki idén a 33. Balaton-átúszásnak. Szombaton a révfülöpi rajtnál 8162-en regisztráltak az 5200 méteres távra, a cél a szokásoknak megfelelően Balatonbogláron volt.

Az „úszósávot” a körülbelül 50 méterenként felvonuló hajók szolgáltatták, tulajdonosaiknál megpihenhettek a fáradt versenyzők, és szőlőcukorral, ivóvízzel frissíthették fel magukat.

A szervezők azt mondták: a létszám elmaradt ugyan a tízezres álomhatártól – amelyet a verseny történetében eddig mindössze három alkalommal sikerült átlépni –, de így is elégedettek, mivel a tavalyinál több mint ezerrel többen jelentkeztek. Ennek egyik oka a remek időjárás, ugyanis nem kellett „mozgatni” a verseny időpontját, hanem az első kijelölt dátumon elrajtolhatott a mezőny.

A viadalon ezúttal is számos sportoló indult, többek között a férfi vízilabda-válogatott tagjai és Erdei Zsolt profi ökölvívó világbajnok is teljesítette a távot. Az igazi „nagymenők", azaz a hosszútávúszók is vízbe szálltak: a férfiaknál Papp Márk 1 óra 1 perces, a nőknél az olimpiai bajnok Risztov Éva 1 óra 2 perces idővel volt a legjobb.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik