HIRDETÉS
MTI 2012.11.20 10:08 Frissítve: 2015.03.06 01:13

Az úszók elnöke szerint volna esély a 2021-es vb megrendezésére

Gyárfás Tamás elnök szerint a Magyar Úszószövetség (MÚSZ) megpályázhatja a 2021-es vb-t. E szándékot az után erősítette meg a távirati iroda érdeklődésére, hogy a kormányzat hivatalos levélben értesítette a MÚSZ-t: támogatja, hogy Budapesten egy világbajnokság rendezésére is alkalmas uszodakomplexum épüljön a lágymányosi Tüskecsarnok mellett.

Az ifjúsági olimpiai bajnok Kapás Boglárka hazai rendezésű Eb-n már rajthoz állt, de vb-n is még állhat (Fotó: Tumbász Hédi)

 

A MÚSZ elnöke Vígh László kormánybiztostól kapta a levelet, aki ebben leszögezte: az építtető Nemzeti Sportközpontok minden tőle telhetőt szeretne megtenni, hogy 2014 tavaszára nemzetközi szinten is különleges sportcentrum jöjjön létre a Rákóczi híd közelében.

Mind a 2019-es, mind a 2021-es úszó, vízilabda, nyílt vízi, műugró és műúszó világbajnokság helyszínéről 2013 júliusában, a barcelonai vb-n zajló ülésén hoz döntést a FINA Büro – mondta el kedden a sportdiplomata, aki a világbajnokságok színhelyének kijelölésére hivatott Nemzetközi Úszószövetség (FINA) végrehajtó bizottságának tagja is egyben.

„Sajnos a jelentkezési határidő 2012. november 1-én lejárt, de ha gyors hazai felhatalmazást kapnánk, nem tartom kizártnak, hogy a magyarok jelentkezését is számításba vegyék – mondta Gyárfás Tamás. – Meg kell próbálni. 2015-ben Kazany, 2017-ben a mexikói Guadalajara a házigazda. Az azt követő két vb-re Dél-Korea, Kína és Japán küldte el időben a nevezését. A koreai pályázók már Londonban is nagyon hatékonyan kampányoltak; úgy érzem, hogy 2019 az övék lesz. 2021-re viszont – ha pótlólag elfogadják a jelentkezésünket – volna esélyünk. Már csak azért is, mert 2009-ben Sanghaj volt a vb-rendező, a japán Fukuoka pedig 2001-ben látta vendégül a világ legjobbjait."

Gyárfás hozzátette:

„Nem hazabeszélek, amikor kijelentem, hogy a magyar úszás és vízilabda nemzetközi tekintélye hatalmas, sőt Risztov Évának köszönhetően már a hosszútávúszásé is. A döntéshozóknak mindenekelőtt azzal érvelnék, hogy a vb egy csodálatos fedett létesítményhez segítené a magyar úszókat, vízilabdázókat."

Az úszószövetség elnöke kiemelte: az ismeretei szerint 12 milliárd forintba kerülő komplexumnál nincs jobb befektetés.

„A kijelölt helyszín ideális. Nemcsak az élsport, hanem az egyetemi ifjúság is rendszeresen használhatná az uszodát, nem is beszélve a környék lakóiról. Egy ilyen fantasztikus létesítmény jelképesen akár kiválthat két kórházat. Mindemellett a magyar úszás és vízilabda sikerei továbbra is garantáltak lehetnek" – mondta.

A Nemzeti Sportközpontok az MTI-hez kedden délután eljuttatott közleményében ugyanakkor kifejtette: „Vígh László levélben tájékoztatta a Magyar Úszó Szövetség elnökét arról az örömteli hírről, hogy uszoda épülhet a Tüskecsarnok mellett. A kormánybiztos azonban arra nem tett ígéretet, hogy ez alkalmas lesz világbajnokság megrendezésére. A MÚSZ egyébként a pályázattal és a rendezéssel kapcsolatban előzetesen nem kereste meg a Nemzeti Sportközpontok vezetését."

Az NSK kiemeli még, hogy a kormány kérésére már elkezdte az uszoda építéséhez kapcsolódó feladatok kidolgozását, de a beruházásról végleges döntés még nem született. 

2017.08.03 00:29:41

FINA 2017 nemzetisport.hu

Augusztus 7-től 20-ig rendezik meg a masters vizes világbajnokságot.

2017.08.03 07:29:03

FINA 2017 RÁC BENEDEK BALÁZS

„Nem is a nyolc kapott gól miatt marcangolom magam, inkább az bosszant, hogy…”

2017.07.31 14:03:41

FINA 2017 nemzetisport.hu

Hosszú Katinka hétszeres világbajnok. Hét fotón idézzük fel az öröm pillanatait.

2017.08.01 09:56:05

FINA 2017 RÁC BENEDEK BALÁZS

„Az a kép villan be, amikor Xavi Garcia belőtte az 5–4-et jelentő gólt.”

2017.07.31 15:14:28

FINA 2017 KOVÁCS ERIKA

„Mindig csak a következő feladatra tudok figyelni, és szerintem ez így van jól.”