Zsinórban negyedszer már nem sikerült

2009.11.08. 19:24
Címkék
Roger Federernek nem sikerült zsinórban negyedszer is megnyernie a bázeli tornát, ugyanis az idei döntőben 6:4, 4:6, 6:2-es vereséget szenvedett a második helyen kiemelt Novak Djokovicstól. A valenciai fináléban Andy Murray könnyed győzelmet aratott Mihail Juzsnij ellen, így már hat tornagyőzelemnél jár 2009-ben.

 

Federer ezúttal a másodiknak járó díjat kapta meg (Fotó: Reuters)
Federer ezúttal a másodiknak járó díjat kapta meg (Fotó: Reuters)
MURRAY IDEI 6. TORNAGYŐZELMÉT ARATTA

A valenciai fináléban Mihail Juzsnijt két sima szettben megverő Andy Murray már a hatodik tornagyőzelmét aratta idén.

„Nehéz mérkőzésre számítottam, hiszen Mihail egész héten remekül játszott, de jól adogattam, okosan játszottam, és örülök, hogy két játszmában sikerült nyernem" – nyilatkozta Murray, aki hozzátette, ahhoz képest, hogy régóta nem játszott a torna előtt, egész jól bírta a teste a terhelést.

Az utóbbi három évben rendre Roger Federer nyerte meg a szülővárosában rendezett tornát, és idén is döntőt játszhatott Bázelban, azonban most meg kellett hajolnia Novak Djokovics előtt.

A bázeli versenyen egykor labdaszedőként tevékenykedő Federer – aki a US Openen Juan Martín del Potrótól elszenvedett döntőbeli veresége után hathetes pihenőt tartott – a hét során szettet és szervajátékot sem vesztett, Djokovics azonban négyszer is brékelte, így pedig nem könnyű a szerb ellen nyerni. Neki sem sikerült, Djokovics az idei évben harmadszor verte meg őt.

Az első szett 6:4-gyel lett a szerb játékosé, a második ugyanilyen arányban a svájcié, így jöhetett a döntő játszma. Ennek elején Djokovics kétszer elvette ellenfele adogatását, Federer viszont 1:4-nél három bréklabdát is kihasználatlanul hagyott, ezzel pedig végképp elúszott számára a találkozó.

„Megvoltak a lehetőségeim, de igazából Novak ma egyszerűen jobb volt, és teljesen megérdemelten győzött le” – kommentálta a meccset Federer.

„A héten ma nyújtottam a legjobb teljesítményemet, a lehető legjobbkor” – adott magyarázatot sikerére Djokovics.

ATP 500-AS TORNA, DAVIDOFF SWISS INDOORS BASEL, BÁZEL (1 755 000 euró, fedett, kemény pálya)  

 DÖNTŐ

 Djokovics (szerb, 2.)–Federer (svájci, 1.) 6:4, 4:6, 6:2

ATP 500-AS TORNA, VALENCIA OPEN 500, VALENCIA (2 019 000 euró, kemény pálya)
 DÖNTŐ
Murray (brit, 1.)–Juzsnij (orosz) 6:3, 6:2

 

Legfrissebb hírek

Corbu Máriusz hívná édesapját: Mit szólsz ehhez a győzelemhez?

Európa-liga
1 perce

Esterházy Márton: Varga Barnabást lehetetlen semlegesíteni a levegőben

Bajnokok Ligája
12 perce

A wimbledoni bajnok Nosková ellen kezd a világelső Ribakina a WTA-vb-n

Tenisz
14 perce

„Egy ekkora ütés önmagában is halálos lehet” – Gellér László a tenerifei futballtragédia orvosi hátteréről

Spanyol labdarúgás
26 perce

BL: Senki állását nem kell megmentenünk – Bruno Fernandes

Bajnokok Ligája
44 perce

Vitek Dárius: Hedajati végigdarálta a mezőnyt

Birkózás
50 perce

Videó: 51 kiállítás egy futballmeccsen, új világcsúcs – tömegverekedés után

Minden más foci
59 perce

NHL: három perccel a vége előtt 4–0 volt az állás, a vége 4–5 lett – videó

Amerikai sportok
1 órája