Wimbledon: Djokovics a 2. körben; több nagy meglepetés

H. K./MTIH. K./MTI
Vágólapra másolva!
2019.07.01. 17:44
null
Novak Djokovics bejutott a második körbe (Fotó: AFP)
A címvédő Novak Djokovics továbbjutott az Angol nemzetközi teniszbajnokság (Wimbledon) 2. fordulójába, miután az első körben három szettben, 6:3, 7:5, 6:3-ra legyőzte Philipp Kohlschreibert. Nem sokkal később megszületett a torna első bombameglepetése: a női mezőnyben másodikként kiemelt Oszaka Naomi kiesett a nyitó fordulóban. Kora este a férfiaknál is megszületett az első nagy meglepetés: búcsúzott a hatodikként rangsorolt német Alexander Zverev, majd a hetedik Sztefanosz Cicipasz. Venus Williams az este folyamán a mindössze 15 éves Cori Gaufftól kapott ki.

 

Rosszul kezdett Djokovics, egyből elbukta az adogatását, de nem ijedt meg, sőt, rögtön visszabrékelte Kohlschreibert, aztán újfent elvette ellenfele szervajátékát, így gyorsan 3:1-es előnybe került – a címvédő innentől magabiztosan hozta a szerváit, s negyven perc alatt megnyerte az első szettet.

Djokovics a második játszmát is azzal indította, hogy elveszítette adogatását, de gyorsan javította a hibáját, 5:5-nél pedig brékelte német ellenfelét, s 7:5-tel behúzta a második szettet. A harmadik játszma tartott a legrövidebb ideig, 39 percig – ebben három háromig fej fej mellett haladt a két játékos, ekkor viszont Djokovics egymás után kétszer is brékelte Kohlschreibert, aminek a vége 6:3-as diadal lett. A mérkőzés 2 óra 5 percig tartott.

Továbbment a 40 esztendős Ivo Karlovic is – a horvát 21 ászt ütött az olasz Andrea Arnaboldi ellen. Férfi egyesben aztán kora este megszületett az első nem várt eredmény, s búcsúzott a hatodikként rangsorolt német Alexander Zverev – a 22 éves játékos a cseh Jan Veselytől kapott ki négy játszmában, 4:6, 6:3, 6:2, 7:5-re.

A nőknél megszületett a torna első bombameglepetése is: kiesett a második helyen rangsorolt Oszaka Naomi!

A US Open és az Australian Open bajnokát a kazah Julija Putyinceva két játszmában búcsúztatta. Az első szett még szorosan alakult, mindkét játékos egy-egy alkalommal nyert gémet fogadóként, majd a rövidítésben Putyinceva bizonyult jobbnak.

A folytatásban 2:2-ig fej fej mellett haladtak, utána viszont Oszaka már nem nyert játékot, így nagy meglepetésre a világranglista második helyezettje befejezte szereplését az All England Tennis Clubban.

Venus Williamst egy mindössze 15 éves játékos győzte le.

A 39 esztendős Williams 2000-ben, 2001-ben, 2005-ben, 2007-ben és 2008-ban nyerte meg egyesben a wimbledoni tornát, és pályafutása során ezenkívül még két US Openen diadalmaskodott. Jelenleg 44. a világranglistán, míg 15 éves riválisa 313., ennek ellenére a tinédzser két 6:4-es játszmában, 1 óra 21 perc alatt kiejtette példaképét. Cori Gauff 2004. március 13-án született, ekkorra Venus Williams már négy Grand Slam-tornán győzött egyesben.

Az eseményről a Nemzeti Sportot tudósítja: Klein Ron

ANGOL NEMZETKÖZI BAJNOKSÁG, WIMBLEDON (38 000 000 font, fű)
FÉRFI EGYES, 1. FORDULÓ
Djokovics (szerb, 1.)–Kohlschreiber (német) 6:3, 7:5, 6:3
Kudla (amerikai)–Dzsaziri (tunéziai) 6:4, 6:1, 6:3
L. Mayer (argentin)–Gulbis (lett) 6:1, 7:6, 6:2
Hurkacz (lengyel)–Lajovics (szerb, 32.) 6:3, 4:6, 6:4, 6:4
Auger-Aliassime (kanadai, 19.)–Pospisil (kanadai) 5:7, 6:2, 6:4, 6:3
Moutet (francia)–Dimitrov (bolgár) 2:6, 3:6, 7:6, 6:3, 6:1
Granollers (spanyol)–Sonego (olasz) 7:6, 6:4, 6:4
Humbert (francia)–Monfils (francia, 16.) 6:7, 3:6, 6:4, 7:5, 3:0-nál Monfils feladta
Medvegyev (orosz, 11.)–Lorenzi (olasz) 6:3, 7:6, 7:6
Popyrin (ausztrál)–Carreno-Busta (spanyol) 7:6, 7:5, 6:2
Chardy (francia)–Klizan (szlovák) 3:6, 6:0, 6:3, 6:4
Goffin (belga, 21.)–Klahn (amerikai) 6:4, 6:4, 6:4
Edmund (brit, 30.)–Munar (spanyol) 6:4, 6:4, 6:4
Verdasco (spanyol)–Majchrzak (lengyel) 6:4, 6:4, 6:4
Karlovic (horvát)–Arnaboldi (olasz) 6:4, 6:4, 7:6
Fabbiano (olasz)–Cicipasz (görög, 7.) 6:4, 3:6, 6:4, 6:7, 6:3
Anderson (dél-afrikai, 4.)–Herbert (francia) 6:3, 6:4, 6:2
Tipszarevics (szerb)–Nisioka (japán) 6:4, 6:7, 6:2, 5:7, 6:2
Seppi (olasz)–Jarry (chilei) 6:3, 6:7, 6:1, 6:2
Pella (argentin, 26.)–Copil (román) 7:6, 5:7, 6:3, 6:4
Wawrinka (svájci, 22.)–Bemelmans (belga) 6:3, 6:2, 6:2
Opelka (amerikai)–Stebe (német) 6:3, 7:6, 6:1
Haase (holland)–Kovalík (szlovák) 6:1, 6:3, 6:1
Raonic (kanadai, 15.)–Gunneswaran (indiai) 7:6, 6:4, 6:2
Hacsanov (orosz, 10.)–Kvon Szun Vu (dél-koreai) 7:6, 6:4, 4:6, 7:5
López (spanyol)–Giron (amerikai) 6:4, 6:2, 6:4
Darcis (belga)–M. Zverev (német) 6:2, 6:4, 6:4
Bautista (spanyol, 23.)–Gojowczyk (német) 6:3, 6:2, 6:3
Paire (francia, 28.)–Londero (argentin) 4:6, 6:4, 6:4, 7:6
Kecmanovics (szerb)–Carballes Baena (spanyol) 2:6, 6:3, 6:3, 6:1
Cuevas (uruguayi)–Dzumhur (bosnyák) 4:6, 7:6, 2:6, 6:4, 6:2
Vesely (cseh)–A. Zverev (német, 6.) 4:6, 6:3, 6:2, 7:5

NŐI EGYES, 1. FORDULÓ
Szvitolina (ukrán, 8.)–Gavrilova (ausztrál) 7:5, 6:0
Gaszparjan (orosz)–Friedsam (német) 6:4, 6:4
Bouzková (cseh)–Barthel (német) 6:3, 6:3
Szakkari (görög, 31.)–Pera (amerikai) 7:6, 6:3
Martic (horvát, 24.)–Brady (amerikai) 3:3, 6:3, 6:4
Potapova (orosz)–Teichmann (svájci) 2:6, 6:4, 6:1
Collins (amerikai)–Dijasz (kazah) 6:3, 7:5
Sevastova (lett, 12.)–Ahn (amerikai) 6:3, 6:4
Brengle (amerikai)–Vondrousová (cseh, 16.) 6:4, 6:4
Muchová (cseh)–Krunics (szerb) 7:5, 6:2
Watson (brit)–McNally (amerikai) 7:6, 6:2
Kontaveit (észt, 20.)–Rogers (amerikai) 6:0, 3:6, 6:4
Hszie Szu-vej (tajvani, 28.)–Ostapenko (lett) 6:2, 6:2
Flipkens (belga)–Jakupovic (szlovén) 6:1, 6:3
Puig (Puerto Ricó-i)–Schmiedlová (szlovák) 5:7, 6:4, 7:5
Ka. Plísková (cseh, 3.)–Csu Lin (kínai) 6:2, 7:6
Halep (román, 7.)–Szasznovics (fehérorosz) 6:4, 7:5
Buzarnescu (román)–Pegula (amerikai ) 6:4, 6:4
Azarenka (fehérorosz)–Cornet (francia) 6:4, 6:4
Tomljanovic (horvát)–Kaszatkina (orosz, 29.) 6:3, 6:1
Keys (amerikai, 17.)–Kumkhum (thaiföldi) 6:3, 6:2
Hercog (szlovén)–Kuzmová (szlovák) 4:6, 7:6, 7:5
Gauff (amerikai)–V. Williams (amerikai) 6:4, 6:4
Rybáriková (szlovák)–Szabalenka (fehérorosz, 10.) 6:2, 6:4
Wozniacki (dán, 14.)–Sorribes (spanyol) 5:4-nél Sorribes feladta
Kudermetova (orosz)–Bonaventure (belga) 6:2, 6:4
Wickmayer (belga)–Peterson (svéd) 6:4, 6:3
Csang Suaj (kínai)–Garcia (francia, 23.) 6:4, 6:0
Kenin (amerikai, 27.)–Sharma (ausztrál) 6:4, 6:2
Jasztremszka (ukrán)–Giorgi (olasz) 6:3, 6:3
Golubic (svájci)–Swiatek (lengyel) 6:2, 7:6
Putyinceva (kazah)–Oszaka (japán, 2.) 7:6, 6:2

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik