A lakóautós raszta – 6 érdekesség Nadal legyőzőjéről

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.07.03. 15:13
null
Nadal gratulál Brownnak – már másodszor (Fotó: Reuters)
Dustin Brown volt a Wimbledonban zajló tenisztorna csütörtöki napjának sztárja, miután a világranglista 102. helyéről négy szettben legyőzte Rafael Nadalt a centerpályán. De ki ez a hatalmas raszta frizurát viselő Dustin Brown?

A 196 cm magas 30 éves Brown – ahogy a korából is látszik – nem új fiú a tenisz világában. Sőt, már-már veterán. Egyike annak a harminchét, 30 év feletti játékosnak, aki 2015-ben elindult Wimbledonban.

Volt jamaicai, lehetett volna brit, jelenleg német színekben versenyez. Brown 1984-ben született Németországban, jamaicai apától és német anyától. 1996-ban költözött Jamaicába. 2002 és 2010 között a karibi országot képviselte, de támogatások hiányában 2010-ben váltani kényszerült. 2010-ben felmerült, hogy brit színekre vált, mivel nagyanyja brit nemzetiségű volt, végül Németország mellett döntött.

Egy lakóautó mentette meg a karrierjét. Brown korai eredményei nem tették lehetővé, hogy rangos tornákon induljon, sőt támogatás hiányában a nevezés és az utazás is anyagi gondot jelentett számára. Ekkor lepte meg édesanyja egy Volkswagen lakóautóval, amely három fekvőhellyel és fürdőszobával volt ellátva. Brown 2004 és 2007 között ezzel a járgánnyal utazgatott az európai versenyekre, vastagon megspórolva az utazás és főként a szállás költségeit. Enélkül nem tudta volna folytatni a játékot.

Brown rendkívül hálás szüleinek, akik rengeteget erőt és támogatást adtak neki, inspirálták pályafutása során. A lakóautó egyébként még ma is a szülők németországi házának udvarán parkol.

Ő az egyetlen! Nem most találkozott először Brown és Nadal. 2014-ben Halléban szintén a spanyol volt a vesztes fél, a Gerry Weber Openen két szettben dőlt el a meccs. Ezzel Brown az egyetlen aktív teniszező, aki legalább kétszer játszott Rafael Nadal ellen és makulátlan az egymás elleni mérlege (2–0). A már visszavonult játékosok közül a spanyol Àlex Corretja mondhatja el ugyanezt magáról.

Összefoglaló a csütörtöki mérkőzésről

Megtörik a jég? Brown karrierje során második alkalommal jutott el a wimbledoni torna harmadik köréig, 2013-ban Lleyton Hewitt legyőzésével sikerült neki. Emellett csupán egyetlen nyertes meccse van Grand Slam-tornákon. Brown a következő körben a szerb Viktor Troickival találkozik, első alkalommal juthat el a negyedik körig a négy nagy torna egyikén.

(Fotó: Reuters)
(Fotó: Reuters)

Újra a 100-ban! Brown jelenleg a világranglista 102. helyét foglalja el, legjobb helyezése egy 43. még 2012-ből. Nadal legyőzésével a visszatérés és egy 80. körüli helyezés biztosnak tűnik.

Brown sorozatban a negyedik játékos 2012 óta, aki három számjegyű világranglista-helyezéssel búcsúztatja a spanyolt Wimbledontól.

Majdnem húsz éve nem vágta le a haját. A felsőtestén látható, hatalmas Bob Marley-tetoválásról és hosszú raszta fürtjeiről (dreadlocks) könnyű megismerni „Dreddyt”, akinek egy piercing van a nyelvében. Saját bevallása szerint 1996 augusztusa óta nem vágta le a haját. A kemény külső érzelmes férfit takar. Hewitt legyőzése után bevallotta, „úgy bömböltem, mint egy kislány”.

(Fotó: Reuters)
(Fotó: Reuters)
Legfrissebb hírek

Cicipasz nem dolgozik tovább a horvát teniszlegendával

Tenisz
2025.07.24. 10:33

Babos Tímea célja, hogy kijusson a vb-re

Tenisz
2025.07.15. 10:38

„Ilyesmi csak itt, Wimbledonban fordul elő” – Sinner a pezsgős közjátékról

Tenisz
2025.07.13. 22:11

Sinner visszavágott Alcaraznak, először lett bajnok Wimbledonban

Tenisz
2025.07.13. 20:25

Wimbledon: „lengyel romboló”; „láncfűrészes mészárlás” – Swiateket ünneplik

Tenisz
2025.07.13. 11:20

Carlos Alcaraz triplázna, Jannik Sinner visszavágna a Garros-döntőért

Tenisz
2025.07.13. 09:32

Iga Swiatek: Nem is álmodtam arról, hogy nyerhetek itt Wimbledonban, annyira távolinak tűnt

Tenisz
2025.07.12. 21:32

6:0, 6:0! Swiatek kiütötte Anisimovát a wimbledoni döntőben

Tenisz
2025.07.12. 18:12
Ezek is érdekelhetik