M. D. 2019.09.05 00:28 Frissítve: 2019.09.05 08:33

US Open: szenzációs meccs, 42 év után ismét olasz elődöntős a férfiaknál

Matteo Berrettini csaknem négyórás mérkőzésen, 3:6, 6:3, 6:2, 3:6, 7:6-ra legyőzte a francia Gaël Monfilst az Amerikai nemzetközi teniszbajnokság negyeddöntőjében, ezzel 42 év után első olasz férfiként bejutott a US Openen a legjobb négy közé.

 

Matteo Berrettini 42 év után az első férfi elődöntős a US Openen (Fotók: AFP)

 

A 23 éves, háromszoros ATP-tornagyőztes Berrettini – aki áprilisban a budapesti salakpályás ATP-versenyt is megnyerte – már azzal is történelmi eredményt ért el, hogy Andrej Rubljov legyőzésével a legjobb nyolc közé jutott New Yorkban, de ezt sikerült túlszárnyalnia azzal, hogy a nála csaknem tíz évvel idősebb Gaël Monfilst is megverte a negyeddöntőben.

Pedig nem úgy indult a meccs, hogy az olasz jut tovább, Monfils a második felvonás elején szett- és brékelőnyben 6:3, 2:0-ra vezetett, ám a játszma második felében fizikailag holtponthoz ért, meggörnyedve többször is a térdét fogva kapkodott levegő után, és Berrettini ezt kihasználva megfordította a szettet.

 
FEDERERÉK KIESTEK, DE ÍGY IS VAN SVÁJCI ELŐDÖNTŐS A US OPENEN

Az olasz ezt követően simán megnyerte a harmadik játszmát 6:2-re – 4:2-től már behúzott tető alatt zajlott a mérkőzés –, és ekkor nem úgy tűnt, hogy Monfils számára lehet visszaút. Mégis fordulat állt be a meccsbe, mert Berrettini a negyedik szettben nem tudott olyan magas színvonalon teniszezni, miközben a másik oldalon a francia újult erőre kapott, és magát, valamint a közönséget is hergelve 6:3-ra behúzta a játszmát.

A döntő szett előtt mindkét játékos elvonult néhány percre az öltözőbe, majd onnan visszatérve egy gyors brékváltást követően 2:2-re állt a találkozó. Monfils jött vissza brékhátrányból, utána azonban megmagyarázhatatlan módon visszaesett a francia játéka, úgy került 5:2-es hátrányba, hogy három játék alatt csak egy pontot nyert meg.

Berrettini 5:3-nál a győzelemért szervált, ám 30:15-nél durva ki nem kényszerített hibát, majd meccslabdánál, 40:30-nál kettős hibát ütött – úgy, hogy a második szervájánál kis túlzással alig ment el a labda a hálóig. Monfils megérezte, hogy ellenfele sebezhető, hosszú labdamenet végén pompás tenyeressel bréklabdához jutott, amit az olasz nem tudott hárítani (5:4).

Gaël Monfils hatalmasat küzdött, de a döntő szettben túl sokat hibázott

A francia sikeres adogatójátékával egyenlített (5:5), majd Berrettini nagy lelkierőről tanúbizonyságot téve 0:30-ról hozta a szerváját (6:5). Monfils harmadszor adogatott a meccsben maradásért, 30:0-ra vezetett, aztán 30:30-nál kettős hibát ütött, de egy jó adogatással hárította Berrettini második mérkőzéslabdáját. Utána előnybe került, majd ütött újabb két kettős hibát, ám hosszú pont végén a harmadik meccslabdát is hárította, és megfordította a gémet (6:6).

A rövidítésben Monfils megint ütött két kettős hibát – a meccsen összesen már 17-nél járt –, ám 5–2-nél fogadóként így is feljött 5–4-re, a következő adogatópontját azonban elveszítette (6–4). A negyedik meccslabdát a francia ásszal hárította (6–5), az ötödiket azonban Berrettini egy jó szervával már értékesítette (7:6, 7–5).

Corrado Barazzutti 1977-es menetelése óta Berrettini az első olasz férfi teniszező egyesben, aki négy közé jutott a US Openen. Élete első GS-elődöntőjében – nem leírva Diego Schwartzmant – minden bizonnyal Rafael Nadal lesz az ellenfele. Nagy kérdés, hogy arra a meccsre az olasz milyen fizikai állapotban tud kiállni…

US OPEN, NEW YORK (57 238 700 dollár, kemény pálya)
FÉRFI EGYES, NEGYEDDÖNTŐ

Berrettini (olasz, 24.)–Monfils (francia, 13.) 3:6, 6:3, 6:2, 3:6, 7:6 (7–5)
KÉSŐBB
Csütörtök, 2.30:
Schwartzman (argentin, 20.)–Nadal (spanyol, 2.)
AZ ELŐDÖNTŐBEN
Medvegyev (orosz, 5.)–Dimitrov (bolgár)
Berrettini (olasz, 24.)–Schwartzman (argentin, 20.)/Nadal (spanyol, 2.)

NŐI EGYES, NEGYEDDÖNTŐ
Bencic (svájci, 13.)–Vekic (horvát, 23.) 7:6 (7–5), 6:3
KÉSŐBB
Csütörtök, 1.00:
Andreescu (kanadai, 15.)–Mertens (belga, 25.)
AZ ELŐDÖNTŐBEN
Bencic (svájci, 13.)–Andreescu (kanadai, 15.)/Mertens (belga, 25.)
Szvitolina (ukrán, 5.)–S. Williams (amerikai, 8.)

Az eseményről a Nemzeti Sportot tudósítja: Klein Ron

2019.09.15 16:44:02

Tenisz GYŐRI FERENC (összefoglaló), HARMATH ÁKOS (percről percre)

Balázs Attila az első játszmát megnyerte, a másodikban szettlabdát is hárított, 5:5-ről folytatják.

2019.09.15 13:29:36

Tenisz nemzetisport.hu

Fucsovics előbb Balázs oldalán párosban nyert döntő szettben, majd háromórás meccsen kikapott Sztahovszkijtól.

2019.09.12 22:06:33

Tenisz MONCZ ATTILA

ALAPVONAL. „Mi hárman olyat teszünk, mint senki a tenisz történelmében. Büszke vagyok, hogy részese lehetek a harcnak."

2019.09.09 10:17:11

Tenisz KLEIN RON (New York)

A román származású kanadai Bianca Andreescu az első Grand Slam-döntőjén, 24 ezer tomboló amerikai előtt sem félt.

2019.09.08 21:43:08

Tenisz KLEIN RON (New York), HARMATH ÁKOS (Budapest)

Danyiil Medvegyev óriási csatára kényszerítette a negyedik US Openjét nyerő Rafael Nadalt.