S. Williams pörölt, Oszaka játszott – japán siker a US Openen!

Vágólapra másolva!
2018.09.08. 21:45
null
Oszaka Naomi játszott, és ez élete első GS-torna-győzelmét érte! (Fotó: AFP)
A japán Oszaka Naomi nyerte meg az Amerikai nemzetközi teniszbajnokságon a női egyest, mivel a döntőben időnként szenzációsan játszva 6:2, 6:4-re legyőzte Serena Williamset. A hazai klasszis a második szettben többször is a székbíróval vitázott, ami miatt előbb egy pontot, majd egy gémet ajándékba kapott a 20 éves ellenfele, aki karrierje első GS-torna-diadalát aratta.

 

US OPEN, NEW YORK (53 000 000 dollár, kemény pálya)
NŐI EGYES, DÖNTŐ
Oszaka (japán, 20.)–S. Williams (amerikai, 17.) 6:2, 6:4

A 24. Grand Slam-torna-győzelmére hajtó amerikai 0:30-ról megfordította az első adogatását, majd ő állt fogadóként két megnyert ponttal, de itt megtört a lendülete, és a japán lány egymás után öt játékot behúzva 5:1-re ellépett, majd az újabb adogatással megnyerte a szettet (6:2).

Oszaka minden létező labdát megpróbált visszaadni, és ellenfele adogatásánál 30:0-nél sem engedte el a játékot, Williams pedig rengeteget hibázott, első szerváinak mindössze a 38 százaléka ment az adogatóudvarba – a túloldalon 73 százalék volt ez a mutató! – , és míg az amerikai mindkét brékesélyét elszalasztotta, a japán mindkettővel élt.

Williams rengeteget vitatkozott a második szettben a bírókkal
Williams rengeteget vitatkozott a második szettben a bírókkal

A második szett elején 1:0-s Williams-előnynél az amerikai edzője bemutatott valamit a pályára, amit a székbíró coachingnak mondott be, ezért pedig figyelmeztette a 36 éves játékost. Hosszasan magyarázta utána, hogy neki nincs szüksége csalásra és inkább kikapna, minthogy csalással nyerjen, de csak nem tudott lehiggadni.

Kezdetben ez még előnyére is vált, hiszen egy káprázatos maratoni gém során a negyedik bréklabdával már élt, így 3:1-re vezetett, ám miután egyből elveszítette a saját adogatását, összetörte az ütőjét. Márpedig a második figyelmeztetés már pontlevonással jár...

Ezt követően újra veszekedni kezdett a székbíróval, míg Oszaka három jó szervával „köszönte" a villámgémet, egyenlített. Sőt, egy óriási ritörnnel 30:30 után bréklabdához jutott, az amerikai rossz támadását kihasználva pedig már ő vezetett 4:3-ra.

No, ekkor szakadt el végleg a cérna az amerikainál, aki azt mondta a székbírónak, hogy egy tolvaj, aki ellopott tőle egy pontot, ezután pedig megkapta a harmadik figyelmeztetését is, amiért akár le is léptethették volna, de a főbíró hosszas győzködése után csak egy ajándékgémet kapott a japán.

Így újra Williams adogatott, méghozzá elemi erővel, ám Oszakán a következő kirohanása sem fogott ki, gond nélkül befejezte szervájával a meccset, és megnyerte a US Opent (6:2, 6:4)!

Oszaka Naomi a trófeával (Fotó: AFP)
Oszaka Naomi a trófeával (Fotó: AFP)



A modul betöltése néhány másodpercig eltarthat!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik