US Open: Nem volt túl vicces, amikor szettet vesztettem - Djokovics

2011.09.13. 06:43
Címkék
A győztes Novak Djokovics a lelki tényező döntő jelentőségét hangsúlyozta a US Open magyar idő szerint kedd hajnalban véget érő férfi egyes fináléja után. A szerb bajnok következő célja: teljessé tenni a karrier Grand Slamjét, azaz megnyerni a Francia nemzetközi bajnokságot is.

„Az igazán nagy meccsek apróságokon dőlnek el, néhány ponton. Szerintem mindig az jut fel a csúcsra, aki jobban hisz a sikerben. Ez végig ott kattogott a fejemben – fogalmazott az idén tíz tornagyőzelmet számláló, 66 mérkőzéséből 64-et megnyerő Novak Djokovics. – Lenyűgöző évem van, és még nincs vége."

„Nem mondhatnám, hogy az utóbbi években jelentősen változtattam volna a játékomon. Bár ki tudja, talán ütök olyanokat, amilyeneket korábban nem. De az biztos, hogy rámenősebb, agresszívebb lettem – folytatta a győztes, elismerve, hogy voltak nehéz pillanatai. – Nem volt túl vicces, amikor elveszítettem a harmadik szettet. Úgy éreztem, elszállt az erőm."

Az önszuggeszció azonban ezúttal is segített: Djokovics végig azt mondogatta magában, hogy meglesz a meccs – és ezzel átsegítette magát a holtponton.

„Ez a minimum. A legnagyobb tornákon, a Grand Slam-versenyeken csak ilyen hozzáállással lehet diadalmaskodni. Mind fizikailag, mind mentálisan, mind érzelmileg kiüresedtem ebben a csatában, de itt van a kezemben az, amiért jöttem, és most csak ez számít – emelte a magasba a trófeát a szerb játékos, hozzátéve: – Óriási lenne kikerekíteni a Grand Slamet, azaz megnyerni a Roland Garrost is. Határozottan ez az ambícióm, de tudom, hogy időbe telik, amíg sikerül."

Legfrissebb hírek

Az NS kérdéseire Kabát és Torghelle is válaszolt; bejelentkezés a Fener–Liverpool helyszínéről – ilyen volt a keddi BL-felvezetés

Bajnokok Ligája
23 perce

Három perc alatt két gólt szerzett a Galata, Londonban nem született találat– BL-eredménykövető

Bajnokok Ligája
30 perce

Jégkorong-vb: a „nagyok” nem akarnak az oroszok ellen játszani

Jégkorong
44 perce

NFL: újabb Cowboys-mélypont a sosem látott összeomlás

Amerikai sportok
51 perce

Russell megszólalt az eltűnése után: Eljött a megfelelő pillanat, hogy őszintén, szívből beszéljek

F1
1 órája

A Fradi jobban épít a magyar játékosokra, mint a Milan az olaszokra

Európa-liga
1 órája

Háromhetes kihagyás vár Lang Ádámra – hivatalos

Labdarúgó NB I
2 órája

Marko Nikolics a Nemzeti Sportnak: Igaza van Vitális Milánnak, jól beilleszkedett

Bajnokok Ligája
2 órája